2007.07.12. 02:28
Top Gun, Red Star és társai
Cece/Dunaújváros - Top Gun, Red Star, Euréka: önök tudják, mi rejlik az angol elnevezések mögött? Bármilyen furcsa, mindegyik egy-egy dinnyefajta. Szemléztük a cecei és a helyi kínálatot.
Még be sem érünk a Fejér megyei településre a 63-as út felől, amikor Cece határában feltűnnek az első standok. Hiába, a cecei pirospaprika és a dinnye messze földön híres.
A gusztusos portéka kis asztalra, székre, vagy egyszerűen csak a földre van kitéve, jótékony ernyők védik a nap sugaraitól. Több helyütt azonban már fából és vasból építettek komolyabb elárusítóhelyet, amiből (lehet, tévesen) arra következtetünk, hogy a helyiek látnak fantáziát az út menti kereskedésben.
Miközben a dinnye kínálja magát, a háziak az udvarban és a házban végzik a napi munkát, és csak akkor néznek ki, ha autó áll meg a ház előtt. Az idősebbek viszont inkább kint üldögélnek valamilyen hűvös helyet keresve.
Először Kimiti János urat sem vettük észre, aki a leendő vásárlókra várva is talált masgának elfoglaltságot, fokhagymát pucolt az árnyékban, de azért volt ideje egy kis beszélgetésre:
- Cecén nagyjából százötven-kétszáz család foglalkozhat dinnyetermeléssel. Hogy mitől olyan jó a cecei dinnye? Egyszerű oka van, a határban nagyon jó minőségű homokos talaj található, amit különösen kedvel a görög- és a sárgadinnye is.
Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hogy melyek a legjobb, legnépszerűbb fajták, a válaszokat hallva azt hittük, egy amerikai akciófilmbe csöppentük.
- A Top Gun, a Red Star és a Krizbi - sorolja kapásból Kimiti úr, majd csodálkozásunkat látva, nevetve, gyorsan hozzáteszi, tőle ne érdeklődjünk arról, ki találta ki ezeket az elnevezéseket, mert ő maga sem tudja.
Aztán még egy pohár vörösborra invitál bennünket, de nekünk sajnos - fájó szívvel - tovább kell mennünk.
Pár száz méterre Orova Tiborék háza előtt állunk meg, itt is érdeklődünk az idei termésről:
- A minőségre nem lehet panasz, de a kevesebb csapadék miatt a dinnyék súlya tíz kiló helyett inkább hat-hét kilogramm. Orova Tibor családja is több mint húsz éve termeszti a leghíresebb cecei árut. Vannak évenkénti visszatérő vendégek, de mint Orova Tibor mondja, a székesfehérvári és dunaújvárosi nagyáruházak megnyitását megérezték:
- Tavaly az egyik nagyáruház huszonöt forintos kilónkénti árral jött ki, amivel mi nem tudunk versenyezni. A környékbeli településekre, Dunaújvárosba, Nagyvenyimre, Mezőfalvára is járunk, és kocsiból árulunk - mondja a fiatalember, és a Top Gun és Red Star után csaknem megkönnyebbülve halljuk, hogy van Euréka névre hallgató fajta is, azt is szeretik az emberek.
Cece után a dunaújvárosi piacra látogatunk ki. Itt is halmokban áll a dinnye, sőt a szezonnál jóval korábban a sárgabarck és a szilva is. Az egyik elárusító hölgy keserédesen megjegyzi: a legtöbben mégis a banánt és narancsot keresik.