Hírek

2007.07.18. 02:28

Kamionok: kitiltva!

Székesfehérvár (bm) - Az átmenő kamionok száma mellett csökkenhet a tehergépjárművek okozta környezetterhelés, mi-után július 20-ától 7,5 tonnás korlátozást vezetnek be a 7-es főúton.

Szabó Szabolcs

A fehérvári polgármesteri hivatal kérésére 2007. július 20-ától a Magyar Közút Kht. 7,5 tonnás össztömeg korlátozást vezet be a 7-es számú főút 65,273-as és 68,701-es kilométerszelvénye között, ez Székesfehérvár belterületén, a Kadocsa út-Szent Flórián körút közti szakaszát jelenti - mondta el lapunknak Molnár István, a Magyar Közút Kht. megyei igazgatója és Hajnal János forgalomtechnikai és -kezelői osztályvezető.

Az össztömeg korlátozás a 7-es főút Budai úti csomópontjától a 7-es főút-8123-as jelű út - az úgynevezett Zámolyi úti - csomópontjáig tart. A korlátozás érinti a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegnél nehezebb tehergépjárműveket, továbbá a vontatókat, mezőgazdasági vontatókat és a lassú járműveket. Az érintett szakaszra célforgalommal a 7,5 tonnás össztömeg feletti járművek is behajthatnak.

Az intézkedés célja az, hogy az érintett szakasz helyett az átmenő tehergépjárművek az elkerülő utat használják, és Székesfehérváron tovább csökkenjen a tehergépjárművek okozta környezetterhelés.

A súlykorlátozás bevezetésének jogalapját egy 2003-as Gazdasági és Közlekedési Minisztériumi rendelet teremtette meg. Az össztömeg korlátozásra vonatkozó kérelmét az önkormányzat zajméréssel is alátámasztotta. A Fehérvárt érintő forgalom részben átmenő-, részben pedig célforgalom. A közútkezelő az intézkedést megelőzően részletes forgalmi tanulmányt készíttetett arra vonatkozóan, hogy milyen összetételű a Kadocsa út és a Szent Flórián körút tehergépjármű forgalma, mekkora az átmenő forgalom a csomópontokban, s mekkora az indított forgalom.

A szakemberek az intézkedésektől azt várják, hogy a vizsgált útvonalon 1651 jármű/nap értékkel csökken a forgalom - mely a teljes forgalom 10 százaléka. A közútkezelő a korlátozást előzetesen egyeztette a rendőrséggel és a Nemzeti Közlekedési Hatósággal, valamint tájékoztatta a fuvarozók egyesületét is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!