Hírek

2007.07.23. 02:23

Hídépítések, avatások

Az algyői híd avatásán túlságosan siettek a funkcionáriusok, s a hídon szembe találták magukat a pontosan érkező locsolókocsival, idéz egy régi sztorit a Hídépítő főnöke.

Szabó Szabolcs

- A Hídépítő Zrt. több mint százötven éves múltra tekint vissza! Maga a vállalat 1949-ben alakult több akkori magáncég összevonásából, s mai formáját 1993-ban nyerte el - összegzi a DunaÚjHíd-konzorcium alapító tagjának történetét Apáthy Endre elnök-vezérigazgató.

A cég ma Magyarországon harmincöt különböző híd építésén dolgozik - s még csak nem is a dunaújvárosi (kisapostagi, dunavecsei) a legnagyobb közülük, hanem a Balaton déli partjához közel, Köröshegynél épült völgyhíd, amelyet kizárólag a Hídépítő készített el. (Ennek átadása egyébként két nappal a dunaújvárosi hídé után lesz, július 25-én.) Azt, hogy hány hidat épített eddig a részvénytársaság, nemes egyszerűséggel megszámlálhatatlannak nevezte a cégvezető.

Míg korábban egy ekkora híd felépítéséhez legkevesebb négy évre volt szükség, ma általában két év alatt elkészül! - avat be a tervek, anyagok, technológiák fejlődésébe Apáthy Endre. Igaz, a dunaújvárosi átkelő, bár két évre tervezték az építkezését, árvíz és alacsony vízállás, valamint jég miatt késett a tervekhez képest fél évet.

- Fiatal kollégáim csodálkoznak, hogyan építhettünk hidat mobiltelefon nélkül? - jelzi az idők változását Apáthy, aki több mint negyven éve van a szakmában. Sok hídavatást látott már, sok, irgalmatlanul kemény munka végeztével: mint itt is volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!