Hírek

2007.07.07. 02:29

Életem legszebb hete

Dunaújváros - A Tud6sz programban résztvevő fiataloknak szükségük van élményre, amely erőt ad számukra a nyári tanuláshoz. Sokuk augusztusban remélnek nyolcadikos bizonyítványt.

Szabó Szabolcs

A Trambulin Projektiroda dolgozói éppen ezért szerveztek számukra élménygazdag intenzív hetet, amelynek zárása és értékelése tegnap volt. A Dunamenti Regionális Népfőiskola, a Híd Egyesület a Rosti Pál Gimnáziummal közösen - HEFOP program keretében - valósítja meg a Tud6sz-programot, amely hátrányos helyzetű fiataloknak segít életük jobbá tételében, a helyes út megtalálásában. A városi és környékbeli résztvevők a Rostiban tanulnak jelenleg, közülük heten a jövő kedden vehetik át a nyolcadik osztály elvégzését tanúsító bizonyítványukat. Tizenhatan folytatják a tanulást még a nyáron is, hiszen augusztus végén tesz záróvizsgát. Mentoraik szerint nekik kifejezetten szükségük van motivációra ahhoz, hogy a nyarat ne csellengésel, hanem tanulással töltsék.

A mögöttük álló hét valóban intenzív volt: a hagyományos tábori kínálat mellett sokk hatásként is megélhettek olyasmiket, amelyekre különben nem lett volna lehetőségük. Repülhettek, gokartozhattak, volt részük mesemondásban és látogatást tehettek a börtönben - az utóbbi elrettentésül szolgált, hogy na csak ide ne kerüljetek be soha. A Dumálhatsz program keretében kibeszélhették magukból a bajaikat, a szépség jegyében pedig kozmetikusnál, fodrásznál járhattak. Megnézhették az épülő hidat, jártak a tűzoltóságon és helyi rádióstúdióban is, sőt a varázslás és egyéb mókás ügyességi trükköt is megismerhettek az elmúlt napokban. A hét tegnapi zárásaként kézműveskedhettek délelőtt, ebéd után pedig értékelhették a közösen eltöltött hetet. Élményeikről a napló-beírások is tanúskodnak, egyikőjük például azt véste a lapra: Köszönök mindent a mentoroknak meg akik szervezték ezeket a dolgokat, életem egyik legjobb hete volt ez!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!