Hírek

2007.07.05. 02:29

A jeles előd nyomán A jeles előd nyomán

Dunaújváros - A legnagyobb érvágásnak számító lépésen, a létszámleépítésen már túl vannak - hangzott el a Szent Pantaleon Kórház Kht. Semmelweis napi ünnepségén, amit tegnap délután tartottak.

Szabó Szabolcs

Mészáros Lajos kifejtette: az utóbbi háromnegyed évben huszonöt százalékos elvonás súlytotta az intézményt. A létszámleépítést a leginkább fájó intézkedésnek nevezte, ám kijelentette: továbbo elbocsátásokat már nem terveznek. A vezető fenntartásait fejezte ki a bevezetni kívánt több biztosítós rendszerrel kapcsolatban is.

Ezt követően a kinevezések átadására került sor, az előléptetetteket dr. Gyöngyösi Pál orvos-igazgató köszöntötte. Előléptetésben részesült dr. Fekete Ramóna, akinek adjunktusi kinevezését egyhangúlag támogatta a Tudományos Bizottság. A doktornő már nyolc éve dolgozik a belgyógyászati osztályon, előtte, 1995-től négy éven át a helyi infektológiai osztály munkatársa volt. Adjunktusi kinevezést kapott dr. Varga Dénes, ő 1990-ben általános orvosi diplomát szerzett, stílszerűen a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Varga 2005 óta dolgozik a belgyógyászaton, nefrológiai tapasztalait külön kiemelték a méltatásban. Szintén adjunktusként dolgozik mostantól a helyi Szent Pantaleon Kórházban dr. Vékás Zoltán, a traumatológiai osztály munkatársa, aki a térdsebészet területén szerzett érdemeket, a mozgásszervi rehabilitációs osztályon helyettesként is tevékenykedik.

A kinevezések mellett a kiváló munkát végzőket is kitüntették. Dr. Rács Mária adjunktust a szemészetről ismerhetik a városlakók, mégpedig meglehetősen régóta, hiszen 1965-ben megszerzett diplomájának kézhezvétele óta a helyi intézményben végzi munkáját. Zayzon Nándorné a központi műtőben dolgozik műtősnőként, 1995-től a sebészeti műtő részlegfelelőse, sokak gyógyulásában működött közre. Kiváló munkáért járó kitüntetést vehetett át az ápolási igazgató helyettese, Franyó Anna is, aki 1990-ben ápolóként kezdte pályafutását. Az urológiai osztály helyettes főnővére Fercsiné Szekeres Ildikó, gondos munkát végez a daganatos betegek utókezelésében. Főigazgatói dicséretet kapott Stipkovits Gabriella munkaügyi csoportvezető, aki 1988 óta dolgozik a kórházban, kezdetben adminisztrátori teendőket látott el, végül főelőadó lett, közben diplomát szerzett személyügyi szervező szakon. A stratégiai igazgató dicséretét vehette át dr. Somorácz György osztályvezető főorvos, az infektológiai (fertőző) osztály vezetője. Harminckét éve dolgozik az intézményben, a Tudományos Bizottság elnöki tisztét is ellátja. Idén dr. Darabos Zoltán adjunktus kapott orvos-igazgatói dicséretet, munkáját a sebészeten kezdte, azóta is ezen az osztályon dolgozik, ám időközben általános sebészetből, érsebészetből is szakvizsgát tett. Az ápolási igazgató dicséretben részesítette Perjés Károlyné ápolót, az SBO munkatársát. A gazdasági igazgató pedig a raktárosként dolgozó Jáksóné Windisch Ágnest emelte ki ily módon, aki megbízhatóan, pontosan végezte mindig is munkáját.

Dunaújváros - A legnagyobb érvágásnak számító lépésen, a létszámleépítésen már túl vannak - hangzott el a Szent Pantaleon Kórház Kht. Semmelweis napi ünnepségén, amit tegnap délután tartottak.

A mostani időszak az intézmény fennállása óta eltelt idő egyik legkritikusabb szakasza - jelentette ki dr. Mészáros Lajos stratégiai igazgató a kórház Semmelweis napi ünnepségén, ahol a jeles előd egyszerű, humánus személyiségének bemutatása mellett mégis a jelen kor történései kaptak leginkább hangsúlyt. Ez az alkalom egyben lehetőséget ad a kiváló munkáért járó elismerésekre, dicséretekre, előléptetésekre is. A kórház dolgozói közül idén is sokakkal szoríthattak kezet a rendezvényen résztvevő vezetők, a gratulációk előtt azonban némi helyzetelemzés volt soron - ez pedig nem feltétlenül teremtett ünnepi hangulatot.

Mint elhangzott: ma az egészségügyre fordított kiadások reálértékben az 1990-es rendszerváltó évhez képest kevesebb, mint ötven százalékot tesznek ki az ELTE egyik szociológusa szerint. (Írásunk a 3. oldalon folytatódik) Az intézmény fennállása óta eltelt idő egyik legkritikusabb szakasza a mostani

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!