Hírek

2006.11.22. 03:29

Tízmilliót kapnak

Dunaújváros (dh) - A munkaügyi pert nyert négy volt DTV-s dolgozónak a bíróságon megítélt pénz, a tőke, a kamatok, illetve a perköltség összegének hetven százalékát fizeti ki az önkormányzat - döntött a közgyűlés.

Szabó Szabolcs

Mintegy négy éve húzódó procedúra végére került pont a múlt heti közgyűlésen: helytáll a volt cégét érintő eljárásban megítélt kártérítés ügyében a város - fizetnek.

Röviden a történet: négy embernek mondtak fel vitatott körülmények között 2002 végén és 2003 elején a Dunaújvárosi Televízió Közhasznú Társaságnál (DTV Kht.). A munkaügyi bíróság az idén márciusban kezdődött másodfokú eljárásban megítélte a több mint tizenötmillió forintos összeget, amiért pert indítottak az időközben megszűnt, egykor önkormányzati tulajdonú céggel szemben. Egyéb érdekességek is történtek: a DTV ellen indított végelszámolást felszámolássá változtatták, s vitathatónak nevezhető körülmények között, alig hárommillió forintért keltek el a korábban húszmillió forintra értékelt műszaki eszközök is. Az egykori önkormányzati televíziótól a jelenlegi tévé vette át a berendezéseket. A Duna-Mix Kft. Konzorcium vezette új televízió tulajdonosi köre is érdekes: a kft-ben két bt. is tag, az egyik a Hírmix TV - e cég Szőke István és Fodor István nevén fut, akiket Szekeres György volt gazdasági alpolgármester köreiből ismerhet az olvasó.

A lényeg: mintegy tízmillió forintot fizet ki még idén, december 31-ig a város a volt dolgozóknak. Egy úgynevezett mögöttes felelősségi per egyébként jelenleg is folyamatban van az önkormányzat ellen. Ezt akkor indították a volt dolgozók, amikor a korábbi városvezetés arra hivatkozott, hogy a munkaügyi bíróság által megítélt összeget jogalap híján nem áll módjukban kifizetni. Ellenben egy, a perszándékot bizonyító lépés esetén szóba jöhet a peren kívüli megegyezés lehetősége - javasolták. Az már más kérdés, hogy ez a jószándékú tanács egyfajta mézesmadzagnak bizonyult, a volt dolgozók csapdába sétáltak a perindítással. Ezt követően ugyanis a fizetési szándéktól korábban - mondjuk úgy - kategorikusan el nem zárkózó önkormányzat gyorsan kihátrált a történetből, mondván: per van folyamatban, aminek eredményétől függ a volt dolgozók kártalanításának ügye.

A jelenlegi városvezetés azonban vállalta, hogy volt cége helyett kártalanítja a dolgozókat. Pochner László azt is elmondta: mivel felszámolás történt, még az is elképzelhető, hogy a felszámoló is jogosnak nevezhető igénnyel áll valamikor az önkormányzat elé - köszönhetően a korábbi ügymenetnek. A töredékáron átjátszott eszközállományon kívül további érdekes kérdés a több tíz milliós archívum sorsa is, amiről szintén nem tudni semmit...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!