2006.10.03. 02:25
Soha nem látott siker
Dunaújváros - A Fidesz történelmi sikerről beszél Dunaújvárosban, és tegnap reggel puhatolózó tárgyalásokat kezdett a civil választási szövetség képvislőivel. Részletek egyelőre nem ismertek.
- A Fidesz soha nem látott győzelmet aratott Dunaújvárosban. Tizenöt egyéni körzetből hetet megnyert, és további három listás helyet is megszerzett, így 2002-höz képest megduplázta mandátumainak számát. A választók üzenete egyértelmű: változást akarnak a dunaújvárosi közgyűlésben - értékelte lapunk megkeresésére a vasárnapi választások eredményét Cserna Gábor elnök.
- Többek szerint még átütőbb lett volna a siker, ha nem bomlik fel a Fidesz és a civil szervezetek tervezett választási szövetsége.
- Ebben lehet igazság, de a választási szövetség végül nem jött létre. Arról, hogy pontosan miért, jelen pillanatban nem szeretnék többet mondani.
- Tárgyalnak már egy esetleges önkormányzati együttműködésről a négy civil képviselővel?
- Hétfőn reggel megtörtént az első, puhatolózó jellegű beszélgetés. Természetesen nyitottak vagyunk, és néhány napon belül remélhetőleg sok kérdés eldől.
- Mi lesz, ha a civilek mégsem a Fideszt választják? Vannak erre már külön forgatókönyvek?
- Nincsenek ilyen forgatókönyvek.
- Ki az, aki az egyéni kerületekben a legkellemesebb meglepetést okozta?
- A kettes választókerületben Nagy Zoltánné, és az ötösben Gál Roland sikere mindenképpen ezek közé sorolható. Ezúton is gratulálok a győzelmükhöz.
- Az eredmények ismeretében viszont meglepő, hogy dr. Ragó Pál csak listáról lesz tagja az új közgyűlésnek.
- Szoros csata volt, újraszámolják a szavazatokat.
- Úgy tudjuk, a Fidesz másutt is a szavazatok újraszámlását kérte. Miért?
- A hármas, a hetes, a kilences és a tizenhármas szavazókörben kértük az újraszámlálást, egyrészt a kicsi szavazatkülönbség, másrészt a sok érvénytelen voks miatt.
- Végül, hogyan értékeli polgármester-jelölti szereplését?
- Köszönöm a választók bizalmát. A szavazás azt bizonyítja, az emberek változást akarnak Dunaújvárosban.