2006.08.21. 02:29
Világbajnok lett!
Szeged (gp) - Szombaton az 1000, míg vasárnap az 500 és a 200 méteres döntőkkel folytatódott a kajak-kenu világbajnokság, ahol a Dunaferr versenyzője Benedek Dalma két számban is világbajnok lett.
A csütörtökön kezdődött világeseményre már az első napokon is ezrek látogattak el, de a hétvégi finálékra zsúfolásig megteltek a lelátók a Maty-éri pályán, soka úgy gondolták, szurkolással töltik el az ünnepi hétvégét.
És, mint utólag kiderült volt is miért elutazni Szegedre, hiszen a magyar válogatott most sem hazudtolta meg a kajak-kenu sportban elért félelmetes hírnevét, hiszen versenyzőink folyamatosan termelték az aranyérmeket.
Az 1000 méteres távokon hat, 500-on három, míg a legrövidebb 200 méteres távon szintén három aranyérmet lapátoltak be versenyzőink.
A termelésből a Dunaferr sportolója, Benedek Dalma is kivette a részét, hiszen mindkét számát megnyerte.
(Részletek a 11. oldalon.)