Hírek

2006.06.15. 22:00

A jó idõjárásban bíznak

<b>Májusban még a tavalyinál is pocsékabb volt az idei strandszezon</b>

Mórocz Zsolt

- Nem is emlékszem ilyen pocsék májusra, legalábbis amióta itt dolgozom. Pedig azt hittük, a 2005-ös nyarat - ami csak nevében volt az - nem lehet majd alulmúlni - mondta Dávid Béla, az uszoda vezetõje. - A májusi vendégforgalom a téli vagy õszi napok látogatottságával vetekedett - tette hozzá Dávid.
Tegnap délelõtt aztán az égiek is úgy gondolták, hogy mindenkinek a kedvében járnak, így nem csoda, hogy a hét ágra sütõ nap melegében sokan válaszották az uszoda kristálytiszta vizét egy kis felfrissülésre.
Hiába marad(na) azonban egész nyáron ilyen az idõjárás, a májusban kiesett bevételt így sem tudják már behozni az uszodában. Ráadásul a május elsejei szezonkezdettõl tizenöt fõvel mindig növelik az uszoda személyzetének létszámát is, akik rossz idõben is ugyanúgy szolgálatot teljesítenek, mintha harminc fok lenne.
- Ami a feltételeket illeti, minden adott egy egész napos kikapcsolódáshoz, és az sem mellékes, hogy a dunaújvárosi uszodánál aligha lehet találni olcsóbb fürdõt. A bátrabbak számára pedig ott a közel száz méteres hosszúságú csúszda is. Persze mindehhez az kell, hogy az idõjárás kegyes legyen velünk a késõbbiekben is - zárta az uszodaigazgató.
Egyébként a tévés stábok között is egyre felkapottabb a Fabó Éva Sportuszoda. Szerdán például a hazai rendezésû úszó Európa-bajnokság reklámfilmjét forgatták nálunk, természetesen bérleti díj fejben.Fotó Vohlmann György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!