Az a bizonyos cédulaegyezmény, és háttere, következményei

Történelem Revízió nem volt, pedig alapvetően annak érdekében lépett be a második világháborúba Magyarország Németország oldalán. De a helyzetünk még rosszabb lett, mint Trianon után.Kevesen hallottak az úgynevezett cédulaegyezményről, amelyben Magyarország sorsa megpecsételődött. A köznyelv úgy tartja, hogy 1944. október 9. és 17. között részeg orosz tábornokok húzták meg Moszkvában az európai határokat kényük-kedvük szerint, de ez nem igaz. Két mindenható ember, Winston Churchill angol miniszterelnök és Joszif Visszarionovics Sztálin szovjet pártfőtitkár szórakoztak a nemzetek sorsával. Az alkudozásaik nyomán meghúzott határokat nevezik a cédulaegyezménynek.

1944. október 9-én állapodott meg Churchill és Sztálin az úgynevezett „cédulaegyezményben” a befolyási övezetek felosztásáról, aminek következtében az érintett területek – köztük hazánk – további sorsáról a nagyhatalmak döntöttek.

A kilenc napig tartó, sokszor az éjszakába nyúló megbeszéléseken valójában Lengyelország jövője volt a fő téma, a konferencia jelentőségét mégsem ez adta. A moszkvai kilenc nap a híres-hírhedt „százalékos megegyezés” néven vált ismertté és gyakran idézetté. A „százalékegyezmény” (cédulaegyezmény) valódi fontossága, a létrejöttéhez vezető út, a Churchillt és Sztálint befolyásoló elképzelések, ­Roosevelt amerikai elnök távolmaradása sok mindent meghatározott, amikkel a magyar történetírás csak érintőlegesen foglalkozott, pedig magyar szempontból a konferencia rendkívüli fontossággal bírt.

Churchill levelet írt Rooseveltnek és Sztálinnak is. A Sztálinhoz írt levélben az állt, hogy szerencsétlen dolog volna, ha a megegyezés széles körben ismertté válna. Churchill így írt: „Ezek a százalékok, amelyeket leírtam, nem jelentenek többet, mint módszert a szándékainkban, hogy lássuk, mennyire bízunk egymásban, és aztán majd döntsünk a végleges egyezményhez szükséges lépésekről. Amint mondtam, a százalékok durvának és kíméletlennek hatnának, ha a Foreign Office vagy a világ diplomatái elé kerülnének. Ezért jelenleg egyetlen nyilvános dokumentum alapjául sem szolgálhatnak. Mindazonáltal vezérfonalat jelenthetnének ügyeink további menetében.”

Egyértelműen kitűnik tehát, miként értelmezte Churchill a megállapodást, amelyben az is félreérthetetlenül benne volt, hogy egyik fél sem kényszerítheti rá politikai rendszerét más népekre. Csakhogy a miniszterelnök a levelet – Averell Harriman moszkvai amerikai nagykövet kifejezett kérésére, aki csak október 12-én értesült róla, hogy a százalékos felosztást írásban rögzítették, hiszen nem volt jelen az október 9-i megbeszélésen – nem küldte el Sztálinnak. Harriman szerint ugyanis Roosevelt és Cordell Hull amerikai külügyminiszter visszautasította volna a levél tartalmát.

Mégis, mi késztette a brit miniszterelnököt arra, hogy Moszkvában egész nemzeteket utaljon orosz uralom alá? Mi állt – ahogyan később ő maga nevezte a „félreértésre okot adható dokumentum” történetének hátterében? A válasz röviden: Churchill meg akarta menteni Délkelet-Európát az oroszok elől, azt, ami még menthető volt, és 1944 októberében ennyit látott lehetségesnek.

A „százalékegyezmény” létrejöttének megértéséhez szükséges a hozzá vezető út rövid felvázolása. Az első világháború alatt bizonyossá vált, hogy Európa két lehetőség előtt áll:

1. Németország uralja az egész kontinenst;

2. Európa nyugati fele brit és francia befolyás alá kerül, a keleti viszont orosz alá, a kettő között egy gyenge és megosztott Németországgal.

Tulajdonképpen erre törekedett Sztálin harminc év múlva. E második lehetőség mögött Churchill számára lényegében az a megfontolás állt, hogy Európa fele (és Németország fele) még mindig jobb a semminél.

Az esemény fontosságát az is fokozta, hogy pontosan azokban a napokban tárgyalt a magyar fegyverszüneti delegáció az oroszokkal Moszkvában.

„A százalékos rendszer nem arra való, hogy a különféle balkáni országokkal foglalkozó bizottságok taglétszámát szabja meg, hanem inkább arra, hogy megmutassa, milyen érdeklődést és érzelmeket tanúsít a brit és a szovjet kormány az illető országok problémái iránt, s hogy ennek alapján érthető formában hozhassák egymás tudomására elképzeléseiket. Csak efféle vezérfonalnak szántuk, amely természetesen semmilyen kötelezettséget nem jelent az Amerikai Egyesült Államokra nézve, s nem akartunk vele merev befolyási övezeteket létesíteni.” – írta október 12-én Churchill minisztertársainak.

Aztán jött az 1945. február 4. és 11. között lezajló jaltai konferencia, és Európa jó időre mégiscsak kettészakadt, érdekszférákra bomlott. Néha egész nemzetek sorsa csak kis papírfecniken múlik…

Forrás: Keith Robbins: Churchill, cabe.blog.hu, wikipedia.org.

„Ne keresztezzük egymás útját!”

1944. október 9-én Churchill így szólt Sztálinhoz: „Jussunk dűlőre a balkáni ügyekben. Az önök seregei Romániában és Bulgáriában vannak. Nekünk érdekeltségeink, képviseleteink és ügynökeink vannak ott. Ne keresztezzük jelentéktelen ügyekkel egymás útját. Ami Nagy-Britanniát és Oroszországot illeti, mit szólna hozzá, ha önöknek 90 százalékos túlsúlyuk lenne Romániában, nekünk ugyancsak 90 százalékunk Görögországban, Jugoszlávián pedig fele-fele arányban osztoznánk?” Amíg Sztálinnak ezt fordították, tárgyalópartnere egy papírfecnire firkantotta javaslatát, amely egészen pontosan így szólt: „Románia: Oroszország 90 százalék, a többiek 10 százalék; Görögország: Nagy-Britannia 90 százalék (az USA-val egyetértésben), Oroszország 10 százalék; Jugoszlávia: 50-50 százalék; Magyarország: 50-50 százalék; Bulgária: Oroszország 75 százalék, a többiek 25 százalék”. A brit miniszterelnök így emlékezett a továbbiakra: „Pillanatnyi szünet következett. Sztálin akkor fogta a kék ceruzáját, vastagon kipipálta a feljegyzést, majd visszacsúsztatta felénk. Az egész nem tartott tovább, mint amennyi idő alatt most leírtam (…) Végül így szóltam: Nem gondolja, hogy meglehetősen cinikus dolog lenne azt a benyomást kelteni, hogy csak úgy félvállról vesszük ezeket a több millió ember sorsát eldöntő dolgokat? Égessük el azt a papírt! – Ne, tartsa csak meg – mondta Sztálin.”

Churchill és Sztálin ezzel kölcsönösen elismerték egymás elsőségét a Földközi-, illetve a Fekete-tengeren.

Churchill „százalékos javaslata” valamennyire váratlanul érhette az oroszokat. Október 11-én végül is Molotov szovjet külügyminiszter a következő számokkal állt elő: Bulgáriában és Magyarországon 80-20 százalékos orosz befolyás, Jugoszláviában pedig az eredetileg javasolt 50-50 százalék. Eden brit külügyminiszter ezt elfogadta.