Az érzelmek energiája segíthet a változásban

Gyönyörű bibliai példa a harag erejének építő használatára Jézus szombati gyógyítása a zsinagógában:

„Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük keménysége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze.”

Jézus kiabálhatott volna a farizeusokkal, az asztalra csaphatott volna, rájuk támadhatott volna, de nem tette – gyógyított…

Kultúra és együttérzés nélkül a harag romboló emberi kapcsolatainkban: hangos jelenetet rendezünk (akár nyilvánosan), ítélkezünk, szidjuk és felelőssé tesszük a másikat. Pedig a harag jelzés lehet, hogy érzékeny ponthoz értünk, ahol fájó emlékek lapulnak, könnyen lehet, nem is a másikról… Valami fontos, amit érdemes úgy megtanulnunk kifejezni, hogy együttérzést, szeretetet, támogatást kapjunk, ami gyógyít – ellenállás helyett… Hisz’ a dühkitörésre garantáltan ellenállás érkezik távolság, ellenszenv, sértődés, mérgesség vagy támadás formájában. A harag ereje, ha nem hagyjuk, hogy elragadjon, másokat villámhárítóként használva, segíthet változni! Ha úgy gondoljuk, ez túl nehéz, egy pillanatra figyeljünk, micsoda erő feszül testünkben, mikor elkap a düh! (Számoljunk tízig, vegyünk egy mély levegőt, és lassan fújjuk ki – ismert trükkök.) Érezhetjük energiánkat, amelyet éppúgy használhatunk rombolásra, mint változtatásra: válasszunk tudatosan…!

A „Kiút a korlátok közül” című könyvben a kétségbeesés erejét használom öngyógyításra a hoponoponó hawaii életművészetével:

„A romantikus, ünnepi estéről felüdülve értünk haza. Nappal csak egy megpróbáltatás, egy roham ért, és őszintén bíztam benne, hogy ezen a napon ennyi volt – a múló tendencia jeleként –, „csak” egy, először egy! Az esemény intenzitása aznap sem volt kíméletesebb, de elszigetelt eseményként, nem maradtam gondolataimmal benne, így utána az ijedelem és tehetetlenség sem folytatódott. A nap majdnem véget ért, már az ágyon ültem, amikor egy hirtelen erősebb mozdulat, és éreztem, már nem állíthatom meg…

Tehetetlenül, kiszolgáltatva a természet kegyetlen erejének néztem sorsommal farkas­szemet. Jött – hiába a gyönyörű nap –, elsöprő erővel, és gyötört, gyötört a fájdalom, míg mint a hullám, lassan elcsitult. Elzokogtam magam: Még most is, egy ilyen nap be­fejezéseként…? – majd hir­telen erős elhatározásom támadt:

Nem, a nap ­ugyanolyan szép ­maradt! Ez csak egy pillanat.

Nem hagyom, hogy elrontsa ezt a gyönyörű estét… – és elkeseredésem teljes erejével, őszintén kezdtem a hoponoponó egyszerű „varázsszavait”: „Sajnálom, bocsáss meg, kérlek! Köszönöm. Szeretlek.” – teljes átéléssel, hiszen olyan erejük volt az átfordult indulatoknak! Nem kellett meditálnom, rögtön éreztem azt az erőt, amit eddig csak néha: nem a programozás, inkább a teremtés erejét. Szinte kézzelfoghatónak tapasztaltam a képzelet művét: hogy ismét biztonságban vagyok, bárhol, egyedül is, a fejemben egészséges, természetes és egyenletes érzéssel…”

Az addig tíz napig kitartó fájdalomrohamokat másnapra elvágták…