Egy dunaföldvári cukrászdinasztia „édes” titkai

A többszörös világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes magyar kenus bejegyzését sok más elismerő sor között olvashattuk. Mintha ráérzett volna a sportoló, hogy kettőjük hitvallása egybeesik.

Nemrég adtunk hírt arról, hogy a Magyar kézművességért díjat vette át Budapesten Tóth István cukrászmester. Az elismerés annak a családi vállalkozásnak a magas színvonalú tevékenységét ismerte el, amelyben Tóth Istvánon kívül felesége, Mária, két fiuk, István és Norbert, valamint egyik menyük, Anita is dolgozik. A vállalkozás történetéről, a szakmáról és elhivatottságról, múltról, jelenről és jövőről, a siker titkairól beszélgetünk egy esős őszi délelőttön a cukrászda egyik csöndes sarkában, ahol a süteményes és fagylaltos pult közötti falon oklevelek, elismerések jelzik a kétgenerációs cukrászdinasztia elmúlt évtizedeit.

A jogelőd kis fagyizót, a minipresszót a gyermekek születése után 1983-ban indította el a feleség, a vendéglátói eladó végzettségű Mária. A Kéri utcai házban az egykori fodrászüzletből fagyizó lett, a hajdani lakatosműhelyben Tóth István édesanyja főzte a fagylaltot. Tóth István, aki korábban Dunaújvárosban a Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskolában a Szakma kiváló tanulója bizonyítvánnyal végzett felszolgálóként, majd felnőttképzésben cukrász szakmunkás lett, először az Aranycsillagban dolgozott 1976-ig. Majd a dunaföldvári Halászcsárdába került, s miután a kétéves üzletvezetői képzést is elvégezte, 1985-ig helyettes vezető volt. Akkor úgy gondolták, a feleség szorgalma és elhivatottsága által közkedveltté tett kis fagyizót érdemes továbbfejleszteni. A kilencvenes évek elején nem volt egyszerű az új telek megszerzése. Eredetileg a Duna-part közelében lévő, egykori legendás Stefánia helyén, a régit is felelevenítve szerettek volna cukrászdát építeni, de engedély híján ez csak álom maradt. 1993-ban végül elkészült a hatos út melletti területen a mostani cukrászda. Közben Tóth István telente öt éven át Soltvadkertre, a híres Szent Korona cukrászda mesteréhez, Szervánszky Lászlóhoz járt, hogy alaposabban elsajátítsa a cukrászat titkait. Később hozzá került tanulónak a kalocsai szakmunkásképzőben töltött évek során mindkét Tóth fiú is. Hogy miért nem maradtak az apa mellett? Hiszen segítség lett volna a négy ügyes kéz a vállalkozásban, de Tóth István úgy gondolta, az apai szív mindig engedékenyebb. A reggel hattól este nyolcig tartó kemény napok megedzették a fiúkat, többet láttak, más technológiát ismertek meg. Mindketten kitűnő szakmunkásvizsgát tettek, majd 2005-ben a Gerbeaud cukrászati vezetője előtt mestervizsgát – sorolja büszkén az édesapa. Ahogy szakmai partnerei is nemegyszer megfogalmazzák, büszke lehet a családi összefogásra, arra, hogy fiai a kilencvenes évek végén szívvel-lélekkel beálltak a munkába. Ez volt a következő fontos lépés a vállalkozás történetében. Mert így lesz folytatása annak, amit a szülők évtizedekkel korábban elkezdtek. Ez nem egyszerűen apai büszkeség – mondja Tóth István. A magyar vendéglátás sikere azon fog múlni, hogy kialakulnak-e dinasztiák a kézműves szakmákban. Ha nemcsak a materiális javakat örököltetjük tovább, hanem a szellemi tudást, a mentalitást is. Ezt tapasztalta meg Norbert a franciaországi tanulmányútján a négygenerációs Matyasy cukrászdában. A Tóth család felfogása szerint ugyanis a világlátás, a folyamatos képzés hozzátartozik a fejlődéshez. Bár amikor először a fiúk egy-egyhetes tanulmányútra beneveztek, itthon én azt hittem, ez jó buli nekik, aztán rájöttem, kőkemény munka – meséli mosolyogva a cukrászmester. Először saját finanszírozásban utaztak, az utóbbi években az Erasmus és a Leonardo program keretében ismerkedtek az új technológiákkal, amelyeket a magyar tradíciókhoz kapcsolva igyekeznek beilleszteni a mindennapi munkába.

Az eredmények nem is maradtak el. Hiszen 2009 óta minden évben dobogós helyen vagy a döntőben vannak a Magyarország tortája és az Év fagylaltja versenyben. Az ifjabbik István inkább a fagylalttal foglalkozik, Norbi a tortákkal, de egyéni döntés, ki mire pályázik. Alig ér véget egy verseny, Norbi már azon töri a fejét, mivel induljon legközelebb – mondja az édesapa. A versenyeredmények ismertebbé teszik nevüket, vonzzák a vendégeket. Megvan a bizalom a tortáik, fagylaltjaik iránt. Most augusztus végén is egyenlő arányban fogyott az országtorta és Norbert ingyom-bingyom nevű döntős tortája – kapjuk a tájékoztatást. Munkájukat 2011-ben a Magyar Köztársaság elnökének díszoklevél éremmel ismerték el. Tavaly nívódíjasok lettek. Egy-egy nap huszonnyolc féle fagylaltot és negyven-ötven féle süteményt kínálnak. Népszerűek a folyamatosan kapható hungarikumok, a Rákóczi túrós, a dobostorta, a házi krémes, de a francia típusú desszertekkel is elvarázsolják az ide betérőket, sőt a vendégkönyvi bejegyzések szerint a finom kávéjukkal is. Hiszen egy cukrászdában mindennek és mindenkinek fontos szerepe van. Egész évben tizenkettő, nyaranta tizenhat-tizenhét ember dolgozik a Tóth cukrászdában. Fontosnak tartja a cukrászmester a tanulóképzést is, jelenleg hat tanulójuk van. A legjobbakat igyekeznek megtartani. A szakmai munka elismerése az is, hogy a harminchat éves Norbert már évek óta a Tolna megyei Mestervizsga Bizottság elnöke. Nem került szóba, hogy fiai hosszabb időre kimenjenek külföldre. Úgy véli, tudnak annyit, hogy ott is helytállnának, s nem is tiltakozna ellene, hiszen a legjobb mesterek hajdan is világot láttak. De a jó szakemberre itthon is nagy szükség van, s a megélhetés is biztosított. Isten áldja a tisztes ipart! – foglalja össze kívánságát.

A következőkben igyekszik egyre nagyobb teret, szabadabb kezet adni a gyerekeknek – folytatja már a jövőre térve. A nemrég nyert – működésük alatt először – pályázat eredményeként újabb gépek beszerzésével igyekeznek bővíteni a termékpalettát, s kicsit a cukrászműhelyt is.

És hogy lesz-e harmadik generáció? Bízik benne. Ötödik unokájukat várják. A nagyobbak számára már természetes, hogy meglepetéstortát készítenek: kiszúrják a szív alakot, bekenik, földíszítik. Ott sertepertélnek, látják, mit csinálnak a szülők. Amikor hét végén, ünnepkor mások pihennek, mi akkor dolgozunk a legtöbbet – teszi hozzá. Ez életforma. Ebbe beleszületni kell, hogy elviselhető, élhető és élvezhető legyen.

A beszélgetés után Tóth Istvánnak sürgősen mennie kellett, ő szállítja a süteményeket Paksra. Én még lapozgatom a vendégkönyvet. Külföldi (finn, brazil, olasz, angol, amerikai, arab) és hazánk távolabbi részeiről érkezett vendégek sorai közt ismert nevek is sorakoznak. Többek között Balzsay Károly ökölvívó, Kovács Katalin kajakozó, Kovács Antal cselgáncsozó, Markos György humorista, Schmitt Pál NOB elnök, Tornyi Barnabás labdarúgóedző, valamint énekesek – a Quimby, a Heaven Street Seven, a Kistehén, a Back II Black, az Alma együttes zenészei és sokan mások jártak itt. S mind dicsérik a cukrászda termékeit és a kiszolgálást. Mint a mesében.

Próbálom megfejteni a cukrász Tóth család üzleti titkát: jó mesterek, folyamatos képzés, magas színvonalú technikai-technológia feltételek, minőségi anyagok, kemény és igényes munka, kreativitás, nyitottság, elhivatottság és összefogás. Felsorolni egyszerű. De megcsinálni?