Levelek Nórinak

Kedves Nóri!

Korábban sem volt jó, – mondják, hiszen alacsony bérért dolgoztak az emberek, nem tudtak vagyonosodni, komolyabb összegeket felhalmozni, nem volt mód befektetésekre, ingatlan vásárlásra, és így tovább. A rendszerváltástól sokan azt várták, hogy minden, ami addig rossz volt megjavul, és a korábbinál jobb lesz az élet. Nos, sok minden javult, és sok minden rosszabb lett. Például, lehet ingatlanokat vásárolni, befektetést eszközölni, de nincs miből, mert a fizetés nem lett sokkal jobb. Korábban az alacsony munkabér – alacsony árrendszerrel párosult. Néhány példa ahhoz, hogy megértsd: egy pályakezdő tanár fizetése a 70-es években 1900 Forint volt havonta, és egy kiló liszt 4 forint 60 fillérbe, egy üveg (magyar) sör 4,80, vagy egy havi közlekedési bérlet a főváros összes vonalára 110 forintba került. Ez a rendszer közgazdaságilag,egyebek mellett azért volt problémás, mert a dolgokat nem értékükön mérték, a javak cseréje nem a valós áron zajlott. A szocialista rendszerben alapelv volt, hogy a munkaerő nem áru. Bár „most ugyan nincsenek ilyen dogmák, de a rendszerváltás óta is az a gyakorlat, hogy a munkaerő nem áru." - olvassuk Kopátsy Sándor, jeles közgazdászunknál. Mint annyi minden, ez is történelmileg alakult így a világon, csak nálunk most játszódik le ez a „történet".Nézzük csak, hogyan is volt!A piac gazdasági viszonyok kezdetén nagyon sok küzdelem zajlott, amíg a mai rendszerek kialakultak. A munka értékének megfizetése ugyanis a többi árucikktől eltérően működik.

A munkaerőt a tulajdonosa nem tudja eladni, hiszen az tőle elválaszthatatlan, ezért nem igazi adásvétel, hanem bérbeadás történik. A munkának így nem ára, hanem „bérleti díja", bére van. A piacon általában az áruhoz azonnali vételár kiegyenlítéssel lehet hozzájutni, a bérleti díjat pedig utólag egyenlítik ki. A munkás hitelezi a munkaadóját, holott ő van gazdaságilag gyengébb pozícióban. Ebből származott a vitás kérdések egyik jelentős része. Egyáltalán nem mindegy, hogy mikor és hogyan kapja meg a munkájáért járó díjat a bérbeadó, és addig miből tartja fenn magát! Egy 1853-ból származó forrás szerint egy nyugat-skóciai kézi kartonnyomó munkásai sztrájkkal vívták ki azt, hogy egy hónapról két hétre lecsökkentsék a bérfizetési időközöket. A XIX. században az angol szénbányák, de más vállalatok is, a munkásokat a hónap végén fizették ki, és előlegeket adtak a megélhetés biztosítására. Gyakran készpénz helyett áruban fizettek, amelyeket a piaci árnál magasabban számoltak el. Ez volt a Truck- rendszer, ami ellen a munkások állandóan küzdöttek. A Pallas Nagylexikon a következőket írja a rendszerről: „Legtöbbször drágán és rossz árut kapnak; a munkaadók sokszor nagy összegeket fizettetnek maguknak azért, hogy a munkabér-utalványokat csak bizonyos kereskedőknél lehessen beváltani árukkal; a Truck mellett nagyon kifejlődik az áruhitelezés, és így a munkások nagy függésbe jutnak a munkaadóval és a hitelezővel szemben. Nagyon el van terjedve e rendszer Hollandiában, újabban különösen az aprópénz hiánya miatt terjed Olaszországban. Hazánkban már 1608-ban az alsó-magyarországi bányászok panaszkodtak a Truck miatt, az újabb időben pedig az alföldi kubikosok szenvedtek sokat a Jancsi-bankó csúfnéven ismeretes munkabér-utalványok miatt, amelyeket csak a munkaadók kantinjaiban lehetett árukért, élelmiszerért és pálinkáért beváltani."

Az amerikai kontinens egy részén elterjedt un.peon-rendszer szó szerint adós rabszolga sorba taszította a munkások tömegeit. A megélhetési nehézségeiket fizetési előleggel áthidalni kényszerülő embereknek munkával kellett törleszteniük, és mivel a kötelezettség öröklődött, nemcsak a munkás, de a családja is a hitelező tulajdonává vált.

Magyarországon már 1884-ben elrendelték a munkabérnek készpénzben való kifizetését. Az olcsónak szánt juttatási formák idővel újraéledtek, hiszen a bérnél kedvezőbb kifizetést jelentenek a munkaadóknak.

A másik vitaforrás pedig az, hogy ki,hogyan részesedjen a megtermelt haszonból. Pogátsa Zoltán megfogalmazása szerint ugyanis a részesedés nem az érdemek mentén, de még csak nem is piaci alapon történik, hanem a tőketulajdonosa és a munkaerő tulajdonosa közötti nyers bérharcsorán dől el. Alapvetően a köztük lévő erőviszonyok döntik el, kinek jut több a profitból. A rendszerváltás környékén aktuálisan éppen nem a munkaerő pozíciója volt kedvezőbb: ők sokan voltak, a tőke kevés volt, alig vártuk, hogy több legyen, Így a tőke részesedése lett magasabb. De láthatod, hogy a kapitalizmus kezdetén máshol sem volt fenékig tejföl! Azért így május elseje környékén elgondolkodhatunk a dolgon egy kicsit, nem?

Szeretettel:

Zsiros Mária  és  Menyhárt Ferenc