Hétvége

2006.11.25. 03:28

Pentele ezer éves

Városunk területén már négyezer évvel ezelőtt is éltek emberek. A magyar település, Pentele alapításának, létrejöttének kora viszont ma is csak becslésekkel írható körül. Sorozatunkban, a jövőre esedékes millenniumi ünnepségek bevezetéseként ezt az ezer, nehéz esztendőt tekintjük át.

Szabó Szabolcs

A magyar település neve a különböző korszakokban ekképp alakult: Szent Pantaleon (1000-1100), Pentele, Pentöle (1100-1690), Rácpentele (1690-1794), Duna-pentele, Dunapentele (1794-1950).

Az 1526 augusztusától - a mohácsi csatavesztést követően - 1683-ig terjedő időszakban, akár csak az akkori ország egyharmada, Penetele, Pentöle is török fennhatóság alatt állt. Evila Cselebi török világutazó száz deszkatetejű házat és húsz boltot, fogadót említ hátramaradt útijegyzeteiben. Földművelés és birkatenyésztés a fő megélhetés. A török kiűzése után rácok települnek le, és a következő száz évben ők határozzák meg a település jellegét. 1720 körül a fő birtokos a Darócy család, aki magyar telepeseket is behoz a Magyar útra (1740), tótokat a Tót utcába (mai Petőfi út) telepít 1770 körül.

A magyarok 1740 körüli betelepítésével elkezdődött egy nagyfokú ipari fejlődés. A tíz vízimalmot működtető vízimolnárok céhet alapítottak, és hogy a szakember-utánpótlás biztosított legyen, elkezdték a tanoncképzést. A rácoknak köszönhető a szőlőtermelés és a sertéstenyésztés települési meghonosítása.

1833-ban mezővárosi rangot kap a település, ami negyven évig illeti. Négyezer fős lélekszáma jelentős volt akkortájt, hiszen Budán és Pesten harmincezren laktak. 1864-ben már 174 iparos család élt a mezővárosban. 64 vízimolnár, 26 kereskedő, 14 takács, 8 csizmadia, 8 kocsmáros, 7 szabó, 5 asztalos, kovácsok, kőművesek, kádárok, festők, kéményseprők dolgoztak még ekkor.

Postahivatal, beszállóvendéglő - a mai Hétvége Áruház - és váltott lovak várták az utazót. 1870-ben Casinó alakult 76 fővel, 1872-ben pedig, önsegélyző egylet, 257 fővel. 1920 körül 300 fuvaros és 20 halász is dolgozott a megélhetéséért.

A céhek felbomlása után 1872. december 17-én a vízimolnárok 40 taggal alapították meg az Ipartestületet. E testületen belül már tervszerűen képezték a szakember utánpótlást, tanoncokat, inasokat. Mestervizsgára csak az jelentkezhetett, aki többéves, elsősorban külföldi vándorévek letöltése után, úgynevezett Ajánlólevéllel tudta bizonyítani a szakmai tapasztalatok megszerzésének helyét, idejét. Egy-egy mester általában mindig csak egy fiatal szakmunkástanulót foglalkoztatott, tanított.

Az 1900-as századforduló után a híresebb iparosok - akik az 1950-ig működő Ipartestület tagjaiként dolgoztak - nevelték, képezték szakmai utánpótlásukat.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

Az 1526 augusztusától - a mohácsi csatavesztést követően - 1683-ig terjedő időszakban, akár csak az akkori ország egyharmada, Penetele, Pentöle is török fennhatóság alatt állt. Evila Cselebi török világutazó száz deszkatetejű házat és húsz boltot, fogadót említ hátramaradt útijegyzeteiben. Földművelés és birkatenyésztés a fő megélhetés. A török kiűzése után rácok települnek le, és a következő száz évben ők határozzák meg a település jellegét. 1720 körül a fő birtokos a Darócy család, aki magyar telepeseket is behoz a Magyar útra (1740), tótokat a Tót utcába (mai Petőfi út) telepít 1770 körül.

A magyarok 1740 körüli betelepítésével elkezdődött egy nagyfokú ipari fejlődés. A tíz vízimalmot működtető vízimolnárok céhet alapítottak, és hogy a szakember-utánpótlás biztosított legyen, elkezdték a tanoncképzést. A rácoknak köszönhető a szőlőtermelés és a sertéstenyésztés települési meghonosítása.

1833-ban mezővárosi rangot kap a település, ami negyven évig illeti. Négyezer fős lélekszáma jelentős volt akkortájt, hiszen Budán és Pesten harmincezren laktak. 1864-ben már 174 iparos család élt a mezővárosban. 64 vízimolnár, 26 kereskedő, 14 takács, 8 csizmadia, 8 kocsmáros, 7 szabó, 5 asztalos, kovácsok, kőművesek, kádárok, festők, kéményseprők dolgoztak még ekkor.

Postahivatal, beszállóvendéglő - a mai Hétvége Áruház - és váltott lovak várták az utazót. 1870-ben Casinó alakult 76 fővel, 1872-ben pedig, önsegélyző egylet, 257 fővel. 1920 körül 300 fuvaros és 20 halász is dolgozott a megélhetéséért.

A céhek felbomlása után 1872. december 17-én a vízimolnárok 40 taggal alapították meg az Ipartestületet. E testületen belül már tervszerűen képezték a szakember utánpótlást, tanoncokat, inasokat. Mestervizsgára csak az jelentkezhetett, aki többéves, elsősorban külföldi vándorévek letöltése után, úgynevezett Ajánlólevéllel tudta bizonyítani a szakmai tapasztalatok megszerzésének helyét, idejét. Egy-egy mester általában mindig csak egy fiatal szakmunkástanulót foglalkoztatott, tanított.

Az 1900-as századforduló után a híresebb iparosok - akik az 1950-ig működő Ipartestület tagjaiként dolgoztak - nevelték, képezték szakmai utánpótlásukat.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

Az 1526 augusztusától - a mohácsi csatavesztést követően - 1683-ig terjedő időszakban, akár csak az akkori ország egyharmada, Penetele, Pentöle is török fennhatóság alatt állt. Evila Cselebi török világutazó száz deszkatetejű házat és húsz boltot, fogadót említ hátramaradt útijegyzeteiben. Földművelés és birkatenyésztés a fő megélhetés. A török kiűzése után rácok települnek le, és a következő száz évben ők határozzák meg a település jellegét. 1720 körül a fő birtokos a Darócy család, aki magyar telepeseket is behoz a Magyar útra (1740), tótokat a Tót utcába (mai Petőfi út) telepít 1770 körül.

A magyarok 1740 körüli betelepítésével elkezdődött egy nagyfokú ipari fejlődés. A tíz vízimalmot működtető vízimolnárok céhet alapítottak, és hogy a szakember-utánpótlás biztosított legyen, elkezdték a tanoncképzést. A rácoknak köszönhető a szőlőtermelés és a sertéstenyésztés települési meghonosítása.

1833-ban mezővárosi rangot kap a település, ami negyven évig illeti. Négyezer fős lélekszáma jelentős volt akkortájt, hiszen Budán és Pesten harmincezren laktak. 1864-ben már 174 iparos család élt a mezővárosban. 64 vízimolnár, 26 kereskedő, 14 takács, 8 csizmadia, 8 kocsmáros, 7 szabó, 5 asztalos, kovácsok, kőművesek, kádárok, festők, kéményseprők dolgoztak még ekkor.

Postahivatal, beszállóvendéglő - a mai Hétvége Áruház - és váltott lovak várták az utazót. 1870-ben Casinó alakult 76 fővel, 1872-ben pedig, önsegélyző egylet, 257 fővel. 1920 körül 300 fuvaros és 20 halász is dolgozott a megélhetéséért.

A céhek felbomlása után 1872. december 17-én a vízimolnárok 40 taggal alapították meg az Ipartestületet. E testületen belül már tervszerűen képezték a szakember utánpótlást, tanoncokat, inasokat. Mestervizsgára csak az jelentkezhetett, aki többéves, elsősorban külföldi vándorévek letöltése után, úgynevezett Ajánlólevéllel tudta bizonyítani a szakmai tapasztalatok megszerzésének helyét, idejét. Egy-egy mester általában mindig csak egy fiatal szakmunkástanulót foglalkoztatott, tanított.

Az 1900-as századforduló után a híresebb iparosok - akik az 1950-ig működő Ipartestület tagjaiként dolgoztak - nevelték, képezték szakmai utánpótlásukat.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

A magyarok 1740 körüli betelepítésével elkezdődött egy nagyfokú ipari fejlődés. A tíz vízimalmot működtető vízimolnárok céhet alapítottak, és hogy a szakember-utánpótlás biztosított legyen, elkezdték a tanoncképzést. A rácoknak köszönhető a szőlőtermelés és a sertéstenyésztés települési meghonosítása.

1833-ban mezővárosi rangot kap a település, ami negyven évig illeti. Négyezer fős lélekszáma jelentős volt akkortájt, hiszen Budán és Pesten harmincezren laktak. 1864-ben már 174 iparos család élt a mezővárosban. 64 vízimolnár, 26 kereskedő, 14 takács, 8 csizmadia, 8 kocsmáros, 7 szabó, 5 asztalos, kovácsok, kőművesek, kádárok, festők, kéményseprők dolgoztak még ekkor.

Postahivatal, beszállóvendéglő - a mai Hétvége Áruház - és váltott lovak várták az utazót. 1870-ben Casinó alakult 76 fővel, 1872-ben pedig, önsegélyző egylet, 257 fővel. 1920 körül 300 fuvaros és 20 halász is dolgozott a megélhetéséért.

A céhek felbomlása után 1872. december 17-én a vízimolnárok 40 taggal alapították meg az Ipartestületet. E testületen belül már tervszerűen képezték a szakember utánpótlást, tanoncokat, inasokat. Mestervizsgára csak az jelentkezhetett, aki többéves, elsősorban külföldi vándorévek letöltése után, úgynevezett Ajánlólevéllel tudta bizonyítani a szakmai tapasztalatok megszerzésének helyét, idejét. Egy-egy mester általában mindig csak egy fiatal szakmunkástanulót foglalkoztatott, tanított.

Az 1900-as századforduló után a híresebb iparosok - akik az 1950-ig működő Ipartestület tagjaiként dolgoztak - nevelték, képezték szakmai utánpótlásukat.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

A magyarok 1740 körüli betelepítésével elkezdődött egy nagyfokú ipari fejlődés. A tíz vízimalmot működtető vízimolnárok céhet alapítottak, és hogy a szakember-utánpótlás biztosított legyen, elkezdték a tanoncképzést. A rácoknak köszönhető a szőlőtermelés és a sertéstenyésztés települési meghonosítása.

1833-ban mezővárosi rangot kap a település, ami negyven évig illeti. Négyezer fős lélekszáma jelentős volt akkortájt, hiszen Budán és Pesten harmincezren laktak. 1864-ben már 174 iparos család élt a mezővárosban. 64 vízimolnár, 26 kereskedő, 14 takács, 8 csizmadia, 8 kocsmáros, 7 szabó, 5 asztalos, kovácsok, kőművesek, kádárok, festők, kéményseprők dolgoztak még ekkor.

Postahivatal, beszállóvendéglő - a mai Hétvége Áruház - és váltott lovak várták az utazót. 1870-ben Casinó alakult 76 fővel, 1872-ben pedig, önsegélyző egylet, 257 fővel. 1920 körül 300 fuvaros és 20 halász is dolgozott a megélhetéséért.

A céhek felbomlása után 1872. december 17-én a vízimolnárok 40 taggal alapították meg az Ipartestületet. E testületen belül már tervszerűen képezték a szakember utánpótlást, tanoncokat, inasokat. Mestervizsgára csak az jelentkezhetett, aki többéves, elsősorban külföldi vándorévek letöltése után, úgynevezett Ajánlólevéllel tudta bizonyítani a szakmai tapasztalatok megszerzésének helyét, idejét. Egy-egy mester általában mindig csak egy fiatal szakmunkástanulót foglalkoztatott, tanított.

Az 1900-as századforduló után a híresebb iparosok - akik az 1950-ig működő Ipartestület tagjaiként dolgoztak - nevelték, képezték szakmai utánpótlásukat.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

1833-ban mezővárosi rangot kap a település, ami negyven évig illeti. Négyezer fős lélekszáma jelentős volt akkortájt, hiszen Budán és Pesten harmincezren laktak. 1864-ben már 174 iparos család élt a mezővárosban. 64 vízimolnár, 26 kereskedő, 14 takács, 8 csizmadia, 8 kocsmáros, 7 szabó, 5 asztalos, kovácsok, kőművesek, kádárok, festők, kéményseprők dolgoztak még ekkor.

Postahivatal, beszállóvendéglő - a mai Hétvége Áruház - és váltott lovak várták az utazót. 1870-ben Casinó alakult 76 fővel, 1872-ben pedig, önsegélyző egylet, 257 fővel. 1920 körül 300 fuvaros és 20 halász is dolgozott a megélhetéséért.

A céhek felbomlása után 1872. december 17-én a vízimolnárok 40 taggal alapították meg az Ipartestületet. E testületen belül már tervszerűen képezték a szakember utánpótlást, tanoncokat, inasokat. Mestervizsgára csak az jelentkezhetett, aki többéves, elsősorban külföldi vándorévek letöltése után, úgynevezett Ajánlólevéllel tudta bizonyítani a szakmai tapasztalatok megszerzésének helyét, idejét. Egy-egy mester általában mindig csak egy fiatal szakmunkástanulót foglalkoztatott, tanított.

Az 1900-as századforduló után a híresebb iparosok - akik az 1950-ig működő Ipartestület tagjaiként dolgoztak - nevelték, képezték szakmai utánpótlásukat.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

1833-ban mezővárosi rangot kap a település, ami negyven évig illeti. Négyezer fős lélekszáma jelentős volt akkortájt, hiszen Budán és Pesten harmincezren laktak. 1864-ben már 174 iparos család élt a mezővárosban. 64 vízimolnár, 26 kereskedő, 14 takács, 8 csizmadia, 8 kocsmáros, 7 szabó, 5 asztalos, kovácsok, kőművesek, kádárok, festők, kéményseprők dolgoztak még ekkor.

Postahivatal, beszállóvendéglő - a mai Hétvége Áruház - és váltott lovak várták az utazót. 1870-ben Casinó alakult 76 fővel, 1872-ben pedig, önsegélyző egylet, 257 fővel. 1920 körül 300 fuvaros és 20 halász is dolgozott a megélhetéséért.

A céhek felbomlása után 1872. december 17-én a vízimolnárok 40 taggal alapították meg az Ipartestületet. E testületen belül már tervszerűen képezték a szakember utánpótlást, tanoncokat, inasokat. Mestervizsgára csak az jelentkezhetett, aki többéves, elsősorban külföldi vándorévek letöltése után, úgynevezett Ajánlólevéllel tudta bizonyítani a szakmai tapasztalatok megszerzésének helyét, idejét. Egy-egy mester általában mindig csak egy fiatal szakmunkástanulót foglalkoztatott, tanított.

Az 1900-as századforduló után a híresebb iparosok - akik az 1950-ig működő Ipartestület tagjaiként dolgoztak - nevelték, képezték szakmai utánpótlásukat.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

Postahivatal, beszállóvendéglő - a mai Hétvége Áruház - és váltott lovak várták az utazót. 1870-ben Casinó alakult 76 fővel, 1872-ben pedig, önsegélyző egylet, 257 fővel. 1920 körül 300 fuvaros és 20 halász is dolgozott a megélhetéséért.

A céhek felbomlása után 1872. december 17-én a vízimolnárok 40 taggal alapították meg az Ipartestületet. E testületen belül már tervszerűen képezték a szakember utánpótlást, tanoncokat, inasokat. Mestervizsgára csak az jelentkezhetett, aki többéves, elsősorban külföldi vándorévek letöltése után, úgynevezett Ajánlólevéllel tudta bizonyítani a szakmai tapasztalatok megszerzésének helyét, idejét. Egy-egy mester általában mindig csak egy fiatal szakmunkástanulót foglalkoztatott, tanított.

Az 1900-as századforduló után a híresebb iparosok - akik az 1950-ig működő Ipartestület tagjaiként dolgoztak - nevelték, képezték szakmai utánpótlásukat.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

Postahivatal, beszállóvendéglő - a mai Hétvége Áruház - és váltott lovak várták az utazót. 1870-ben Casinó alakult 76 fővel, 1872-ben pedig, önsegélyző egylet, 257 fővel. 1920 körül 300 fuvaros és 20 halász is dolgozott a megélhetéséért.

A céhek felbomlása után 1872. december 17-én a vízimolnárok 40 taggal alapították meg az Ipartestületet. E testületen belül már tervszerűen képezték a szakember utánpótlást, tanoncokat, inasokat. Mestervizsgára csak az jelentkezhetett, aki többéves, elsősorban külföldi vándorévek letöltése után, úgynevezett Ajánlólevéllel tudta bizonyítani a szakmai tapasztalatok megszerzésének helyét, idejét. Egy-egy mester általában mindig csak egy fiatal szakmunkástanulót foglalkoztatott, tanított.

Az 1900-as századforduló után a híresebb iparosok - akik az 1950-ig működő Ipartestület tagjaiként dolgoztak - nevelték, képezték szakmai utánpótlásukat.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

A céhek felbomlása után 1872. december 17-én a vízimolnárok 40 taggal alapították meg az Ipartestületet. E testületen belül már tervszerűen képezték a szakember utánpótlást, tanoncokat, inasokat. Mestervizsgára csak az jelentkezhetett, aki többéves, elsősorban külföldi vándorévek letöltése után, úgynevezett Ajánlólevéllel tudta bizonyítani a szakmai tapasztalatok megszerzésének helyét, idejét. Egy-egy mester általában mindig csak egy fiatal szakmunkástanulót foglalkoztatott, tanított.

Az 1900-as századforduló után a híresebb iparosok - akik az 1950-ig működő Ipartestület tagjaiként dolgoztak - nevelték, képezték szakmai utánpótlásukat.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

A céhek felbomlása után 1872. december 17-én a vízimolnárok 40 taggal alapították meg az Ipartestületet. E testületen belül már tervszerűen képezték a szakember utánpótlást, tanoncokat, inasokat. Mestervizsgára csak az jelentkezhetett, aki többéves, elsősorban külföldi vándorévek letöltése után, úgynevezett Ajánlólevéllel tudta bizonyítani a szakmai tapasztalatok megszerzésének helyét, idejét. Egy-egy mester általában mindig csak egy fiatal szakmunkástanulót foglalkoztatott, tanított.

Az 1900-as századforduló után a híresebb iparosok - akik az 1950-ig működő Ipartestület tagjaiként dolgoztak - nevelték, képezték szakmai utánpótlásukat.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

Az 1900-as századforduló után a híresebb iparosok - akik az 1950-ig működő Ipartestület tagjaiként dolgoztak - nevelték, képezték szakmai utánpótlásukat.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

Az 1900-as századforduló után a híresebb iparosok - akik az 1950-ig működő Ipartestület tagjaiként dolgoztak - nevelték, képezték szakmai utánpótlásukat.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

Ilyen volt az 1890-ben hatéves nyugat-európai vándorlás után karácsonyra hazaérkezett Szabó István asztalos. A nagy hidegben, hóesésben a volt laktanya melletti úton összeesett, s mert lábai elfagytak, az utolsó métereket nem tudta megtenni, ölben vitték el házukhoz.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

Murger Károly vízimolnár barátjával megalapította az Ifjúsági Iparos Kört, több kulturális rendezvényt szerveztek hosszú éveken keresztül, a legemlékezetesebbek az évről évre ismétlődő iparosbálok. Szabó István nagyapja Szabó János volt a pentelei vízimolnárok céh-vezetője 1820 körül, dédunokája, Barta Sándor asztalos pedig ma a Hild Iskola szakoktatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!