A háború veszélyeire is figyelmeztet

2024.03.03. 07:00

A békéért küzdő írók világnapja – március 3.

A békéért küzdő írók világnapja március 3-a. Az ünnepet a Nemzetközi PEN Klub, az irodalom különböző műfajaira szakosodott hivatásos írókat tömörítő világszervezet kezdeményezte 1986-ban, hogy felhívják a figyelmet a háború veszélyeire és az ezzel járó embertelenségre, olvasható az információ, valamint a világnaphoz kapcsolódó számos adat a Dunaújvárosi József Attila Könyvtár internetes honlapján.

Körmendi Erzsébet

Dunaújvárosi József Attila Könyvtár

Fotó: P. Mester Anikó

Megtudhatjuk a könyvtár honlapján például azt is, hogy a békéért küzdő írók világnapjának célja, hogy békés úton, az irodalom eszközeivel veszi fel a harcot az embertelenség ellen.

A Nemzetközi PEN Klub írók világméretű szövetsége, és az irodalom bármely formájának íróit, például újságírókat és történészeket is magában foglalja.

A Békéért Küzdő Írók szövetségébe nem kell külön belépni, a PEN tagjai automatikusan ide is bekerülnek.

1921-ben Mrs. Dawson Scott alapította Londonban azzal a céllal, hogy előmozdítsa az írók közötti barátságot és szellemi együttműködést a világon. A szövetségnek több mint 100 országban vannak önálló PEN-központjai, köztük Magyarországon is.

A klub az alábbiakat tűzte ki céljául:

  • Az írók közötti szellemi együttműködés és megértés előmozdítása.
  • Olyan írói világközösség létrehozása, amely hangsúlyozza az irodalom központi szerepét a világkultúra fejlődésében.
  • Az irodalom védelme a modern világ által a fennmaradását fenyegető számos veszélytől.
  • Küzdelem a szólásszabadságért, valamint a békéért.
  • Erőteljes hangot adni a nézeteikért meghurcolt, bebörtönzött és olykor megölt írók nevében.

Magyar írók is tesznek a békéért

A magyar írók is képviseltetik magukat a szervezetben, hazánkban Radó Antal kezdeményezte a magyar nyelven írók PEN Klubjának megalapítását 1926-ban. A Magyar PEN Klub alakuló ülésének elnöke Berzeviczy Albert volt, amely megválasztotta első elnökének Rákosi Jenőt, tagjai közt pedig szerepelt Göncz Árpád és Márai Sándor is.

A klub elnöke 1930-tól Kosztolányi Dezső volt, neki köszönhetjük, hogy 1932-ben Magyarországon tartották a Nemzetközi PEN Klub kongresszusát.

Babits Mihály írta 1934-ben a Nyugat közérdekű kérdések megvitatására rendezett nyilvános értekezletének „Mit tegyen az író a háborúval szemben?” című indító cikkében:

Mit tegyen az író háború esetén? ezt nehéz volna megmondani. Megtörténhetik, hogy nem tehet már semmit. Bármely pillanatban vége lehet még annak a viszonylagos szólásszabadságnak is, amelyet ma élvez. De azt meg lehet mondani, hogy mit ne tegyen.

Az irodalom, mint a békéért való küzdelem eszköze

Az irodalom kulcsszerepet játszik a békéért való küzdelemben a világon. Az írás, az olvasás és az irodalmi művek alkotása és terjesztése lehetővé teszi az emberek számára, hogy megismerjék egymás kultúráját, értékeit és nézőpontjait. Ezáltal az irodalom csökkenti az emberi kapcsolatokon alapuló félreértéseket és előítéleteket, segít az embereknek megérteni egymást, támogatja a toleranciát és az elfogadást. Az irodalmi művek a konfliktusokat, a háborúkat és az erőszakot bemutatva felhívják a figyelmet azok káros hatásaira, és elősegítik a béke, a harmónia és a megértés építését. Az irodalom tehát erőteljes eszköze lehet a békéért való felszólalásban az egész világon. 

Azt mi sem bizonyítja jobban, hogy 1986-ban Elie Wiesel, az amerikai zsidó író Nobel-békedíjat kapott. A norvég Nobel-díj-bizottság az emberiség hírvivőjének nevezte a holokauszt túlélő írót, megjegyezve, hogy a haláltáborokban történt teljes megalázottság megtapasztalásának és az emberiesség semmibe vételének feldolgozására irányuló küzdelmei, valamint a béke érdekében végzett gyakorlati munkája, mind pedig a béke, a jóvátétel, a megbékélés és az emberi méltóság erőteljes üzenetét közvetíti az emberiség felé. Ő használta először a holokauszt kifejezést a mai értelmében.

Ezen a napon gondolkodjunk tehát el az írók különleges szerepéről társadalmunkban, akik folyamatosan inspirálnak, útmutatást, tisztánlátást, oktatást és szórakozást nyújtanak nekünk!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában