Jótékonyság, muzsika

2024.02.22. 18:00

Koncerttel segít a Quintia a művészeti iskolának

Utoljára két éve adott nagykoncertet a többek között a dunaújvárosi Települési Értéktárban is szereplő, a Rácalmási Passió állandó közreműködőjeként is működő női nép- és világzenei ötösfogat, a Quintia. Bár a Bartók honlapján mindössze annyi szerepel, hogy Jótékonysági koncert vendégekkel, mára már tudható, hogy kinek gyűjtenek és várhatóan kik állnak majd velük színpadra a február 23-án 19 órakor kezdődő hangversenyen a Bartók színháztermében.

Balla Tibor

Fotó: LI

Még 2011-ben, egészen pontosan július 24-én alakult a zenekar, mégpedig a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza felkérésére adtak koncertet a Petőfi Művészeti Ligetben „Öt hang – öt hangszer” címmel. Az akkori siker, a folyamatosan érkező újabb és újabb felkérések aztán azt eredményezték, hogy a mai napig az eredeti felállásban -  Beke Beáta (gitár, ütőhangszerek, ének), Kurina Laura (cselló, ének), Németh Irma (ének, hárfa, furulya), Péter Kata (ének, fuvola, furulya), Pocsai Mária ( citera, hegedű, ének) - működik a zenekar egyre több, egyre nagyobb sikert aratva. A Települési Értéktárban így jellemzik őket: A magyar népzenén alapuló világzene műfajában olyan, azonnal felismerhető hangzást alakítottak ki, mely magával ragadó élményt nyújt minden hallgatójuk számára. Igényes, egyedi hangszerelésük párosulva a művészi előadásmóddal olyan érték, melyet szerte az országban megbecsülnek, szeretnek.

A két évvel ezelőtti 10+1 éves jubileumi koncert után már mindenképpen szerettek volna Quintia koncertet szervezni, annál is inkább, mert a tavalyi év kimaradt. A szervezés jó féléve kezdődött, a Bartók is támogatta az eseményt, amelynek bevétele a nehéz helyzetbe került Wesley-DaCapo Művészeti Iskola működését segíti majd. Így aztán már az sem meglepetés, hogy vendégként a Wesley-DaCapo Művészeti Iskola művésztanárai lépnek majd fel pénteken este a koncerten.

Fotó: LI

Repertoárjukban elsősorban magyar dallamok feldolgozásai szerepelnek, de megtalálhatók dalok a világ több pontjáról, illetve kortárs dunaújvárosi zeneszerző művei is. Mivel az együttes ötvennél is több számot tudhat a tarsolyában, nehéz kitalálni, mit is fog hallani pontosan a közönség pénteken este, de valószínűsíthető, hogy az olyanok, mint a Kerek a szőlő, a Kis kece lányom, az Egyiptomi rózsa, az Avinu Malkeinu, az Érzés, vagy az Ederlezi nem maradnak ki. Viszont az is szinte biztos, hogy új szerzemények, feldolgozások is hallhatók lesznek a hangversenyen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában