Csak a legjobbal elégszik meg az ifjú hegedűs

– Ez tényleg így volt, azt hiszem, öt éves voltam, az utcán sétáltunk, talán valahol nyaraltunk, és hát megláttam egy utcai zenekart, és nagyon megtetszett. Megvan ez a kép bennem. Arra nem emlékszem, hogy mit játszott,  csak hogy szépen hegedült, és megtetszett az a hangulat.

Mondtad a szüleidnek, hogy eldőlt, hegedülni szeretnél?

– Igen, és ők meg azt hitték, hogy csak egy játékhegedűt szeretnék. De aztán egyre jobban erősködtem, és végül azt mondták, hogy akkor beíratnak.

Ahogy én tudom, a hegedű az a hangszer, aminél nagyon sokára jön meg a sikerélmény. Ha nem csinálom jól, akkor nem szól jól. Nálad sokára jött meg?

– Hát valójában a titok az, hogy sok gyakorlatot kell csinálni, amit a hegedűs ismerőseim nem nagyon csinálnak. Két tanárom volt eddig – Deák Adrienn Dunaföldváron és Szászné Réger Judit most Budapesten – és mind a kettő csináltatta velem, és így nem azt mondom, hogy nagyon hamar, de hamarabb lettem ügyesebb. Szerintem volt vagy három év.

Az sem kevés. Addig mi tartja a lelket az emberben, hogy mégis naponta gyakoroljon?

– Hát tetszett. Nagyon tetszett.

Naponta mennyit kell ehhez gyakorolni?

– Egy héten kétszer van hegedű órám, és nincsen nagyon időm gyakorolni, de egy héten kétszer-háromszor szoktam úgy 45 percet, de van, amikor egy órát.

Meg ehhez jön a rengeteg utazás.

– Igen, Pestre járok a Józsefvárosi Zeneiskolába az egyik legjobb hegedűtanárhoz, Judit nénihez. (Szászné Réger Judit a hegedű tanára, aki 50 éve tanít, és számos díj mellett 2017-ben elnyerte Magyarország legjobb zenetanára címet – szerk.) 

Neki számos elismert, sikeres tanítványa volt. Ezért mentél hozzá?

– Az úgy volt, hogy itt Dunaújvárosban, a zeneiskolában volt egy hegedűs találkozó, egy mesterkurzus, ahová eljött ő is, én pedig felléptem. Utána azt mondta az akkori tanáromnak, hogy úgy látja, hogy tehetséges vagyok, és szívesen a tanítványának fogadna. Az nagyon jó érzés volt.

De ehhez be kellett vállalni, hogy ingázol Budapestre. Tudtad, mivel jár?

– Hát én akkor még nem nagyon fogtam fel, mert még kisebb voltam.

Ha ennyi időt, energiát beletesz az ember valamibe, akkor azzal valami célja van. Zenei pályára szeretnél menni?

– Pontosan még nem tudom, hogy merre szeretnék tovább menni, de eddig úgy néz ki, hogy középiskolába a Bartókba (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola - szerk.) fogok menni.

Már csak azt nem értem, hogy miért kellett ehhez még egy hangszer?

– Hát kicsi voltam még, szerintem 8 éves lehettem. Ahol a hegedű óráim voltak, ott volt egy zongora, és megtetszett, mert a zongorakísérőm nagyon ügyesen játszott. De annyira megtetszett, és az egyik hegedűórám úgy fejeződött be, hogy beírattam magam zongorára Perémi Erzsébethez, de úgy, hogy apáék nem is tudták.

És mit szóltak hozzá?

– Hát meglepődtek.

Most is hozzá jársz?

– Nem átjöttem a Sándor Frigyes zeneiskolába, Tágincevá Irénnél tanulok zongorázni.

Nem jutott eszedbe, hogy mondjuk a Virtuózokban elindulj?

– Nem.

Miért?

–Mert szeretek ugyan hegedülni, de annyira nem veszem nagyon komolyan. Szóval, annyira nem vágyom arra, hogy Virtuózokba kerüljek.

Ha ekkora erőbedobással csinál az ember valamit, akkor ebben a szakmában akar valami nagyot dobni, nem? Vagy csak élvezetből csinálod?

– Igen.

Milyen zenéket játszol, és milyeneket hallgatsz?

– Játszani elsősorban klasszikusokat, például zongorán Bachot. Hegedűből most éppen Sosztakovics variációkat, meg Kókai Rezsőt játszottam.

De mit hallgatsz? Klasszikust?

– Nem, inkább mai zenéket. Inkább angol zenéket szoktam, de konkrét példát nem tudok most mondani, mert sokat hallgatok.

Műfajában popzenét, vagy rockzenét inkább?

– A popot inkább, a rockot, azt nagyon nem szeretem.

Mit szól a környezeted, a barátaid, barátnőid, hogy ezzel töltöd az idődet?

– Támogatnak nyilván. Hogyha versenyeim, vagy fellépéseim vannak, akkor mindig kérdezik, hogy mikor tudnak eljönni. Meg hát amúgy örülnek neki.

A gyerekkorod megy el ezzel, nem sajnálod ezt a rengeteg időt?

– Nyilván tudnék mást is csinálni, de hogyha ez van, akkor ez van, el kell fogadni.

Tudom, hogy ez nagyon korai még, de csak van valami elképzelésed. Ha felnőtt leszel, akkor nagyjából milyen típusú dologgal szeretnél foglalkozni?

– Hát a hegedűt szeretem, de el szeretném hagyni. Nyilván előveszem majd, de nem ezzel szeretnék majd foglalkozni. Nem művészettel, az biztos. Hát inkább irodában szeretnék dolgozni. Konkrétan még nem tudom, mert annyira még nincs elképzelésem.

Elég sok díjat raktál már össze, volt néhány külföldi is közte. Számontartod?

– Háromszor voltam külföldön, abból két arany minősítés volt nemzetközi versenyen. Egyetlen egy ezüstöm volt, a többi mind arany, meg nívódíj.

Gyerekkoromban az ilyen sikeres kortársakra azt mondták, hogy stréber. Ez ma is így van?

– Hát valahogy így van, de nem teljesen. De nem baj. Amikor nem aranyat kaptam, akkor teljesen mérges voltam magamra, mert megszoktam, hogy az a minimum.

Hát a második helynek neki is örültem, de a harmadiknál már nagyon mérges voltam magamra.

Most mire készülsz?

– A következő fellépésre készülök, ami május 10-én lesz a Bartókban egyébként egy jótékonysági koncert, ami a Pentele Baráti Kör rendezésében lesz.