2024.01.18. 12:00
Óriási izgalmak a Szederinda óvodában
Mielőtt még valaki a szívéhez kapna, gyorsan elárulom, hogy az eset a Gulliver Színpad szerdai vendégjátéka alatt alakult ki. A jelenlévők a Nyuszi és a Róka örök konfliktusával boldogan és interaktívan melegítettek a további őrjítő percekre. Felnőtt fejjel nem volt könnyű eligazodni a mozgalmas, de lélekemelő helyzetben, de Vill-Müller Krisztina az óvoda vezetője a segítségemre volt.
Fotó: Balogh Tamás
Még pontosan az hiányzik, hogy felborítsátok ezt a jó kis óvodát!
- Ne félj tőle, a színes műsorok nyomán nem ritka nálunk ez az izzó hangulat! Most már vége van az adventnek, lebontottuk a karácsonyfánkat és máris kikerültek a bohócaink, ugyanis a télűzőbe csöppentünk, ennek jött el az időszaka. Ezért aztán a mai napra a Gulliver Színpadot hívtuk meg hozzánk, akik egy csodálatos mesejátékot, a Nyuszi buli című előadást mutatták be nekünk. Telt ház van a nézőterünkön, ugyanis az ötvenhat óvodásunk mellé meghívtuk a bölcsiseket is, aki heten érkeztek. Az előadók nagyon készültek a találkozásra, mi pedig szeretettel vártuk őket.
Magadat kerítetted be ezzel a programmal!
- Nem volt ezzel semmi baj. Igaz, hogy sok energiát kívánt a felkészülésünk, de én akkor záron jól a napomat, ha mindenkinek, a dolgozóimnak és a gyermekeimnek is jókedvűen telt a napja.
A Nyusziék magasra teszik a lécet, parádésan szórakoztatták a közönséget…
- Az a jó, ezért választottuk őket. Utánuk sem lesz „üres” a házunk, mert nagyon szuper, jól képzett kollégákkal dolgozok. Mi magunk is próbálunk mesejátékokat, mesepárnát, bőröndöket, báb előadásokat készíteni és azokat is boldogan fogadják a gyermekek. Persze mindig más az, ha vendégek érkeznek!
De hiszen pont olyan boldog vagy, mint a kicsik!
- Nagyon szeretem a meséket és a babaszínházat is. Lélekben mindig gyermek vagyok, és az is szeretnék maradni!