Nosztalgiázás sütemény és tea mellett

A fehér abroszos rendezvényen a főasztalnál ült Petky Anna, Bánkövi Gyula, Pomposné Zelena Erzsébet, Garzol Jenő, Horváth Péter és Horváth Dénes, valamint a moderátor szerepét vállaló Sztipán Orsolya, aki maga is a zeneiskola zongoratanára volt, mielőtt a kommunikációt választotta.

Emiatt, és azért is, mert az érdeklődők soraiban is többségben voltak a zeneiskola tanárai, munkatársai, kellemes, laza, családias hangulatú beszélgetés kerekedett. Bár nagy szükség nem lett volna rá, hiszen mindenki jól ismeri őket, a főasztalnál ülőket bemutatták a közönségnek. Miután bőven akadt volna olyan személyiség még, akit szerettek volna a fősztalhoz ültetni, de már nincs az élők sorában, róluk egyperces néma felállással emlékeztek meg. Sztipán Orsolya egyfajta „játékkal” is készült, méghozzá kérdésekkel, amiket borítékból húzhattak a meghívottak, ám nem csak ők válaszolhattak rá. Például, hogy mi volt pályafutásuk legnehezebb döntése, vagy mi volt az a leglehetetlenebb helyzet, amibe belekeveredtek pályafutásuk során, milyen volt az első tanítási órájuk, a legnehezebb növendékük, és hasonlók. Mondanunk sem kell, óriási sztorizások indultak el. Kiderült, milyen az, amikor otthon marad a fellépőruha, túlságosan hideg a templom, ahol fel kell lépni, milyen sok képességet fejleszt a kamarazenélés, milyen volt, amikor a Móricz iskolában kötelező volt hangszeren tanulni, ezért negyvennél is több volt a csellista az iskolában. Szóba került, hogy milyen az, amikor az ember a saját gyermekét tanítja, és milyen felelősséggel jár, amikor egy különösen tehetséges tanítványt készít fel a felvételire. 

Természetesen előkerültek a kezdeti évek, a költözések, az átalakítások is, de legszívesebben talán azokról a tanítványokról beszéltek, akik eredményesek lettek a zenei pályán, illetve azokról az elődökről, akik letették az alapokat, mint például Székely István, vagy Horváth Béla, de még a névadó, Sándor Frigyes is szóba jött.

Ám nem csak a nosztalgia hangulata lengte be a termet, a hivatástudat és a szakmaiság is nagy hangsúlyt kapott, amit a mindenkori (és szinte állandó) nehézségek ellenére szem előtt kell tartani egy zenepedagógusnak. Aligha távozott élmények és értékes gondolatok nélkül bárki is a teremből.