Egy őrült naplójával kezdődött a szakmai seregszemle – képgalériával

Az idősebb korosztálynak azonnal Darvas Iván jut eszébe, ha Gogol remekműve szóba kerül, de úgy tűnik, trónfosztás volt nem csak a spanyol király esetében, de Akszentyij Ivanovics Popriscsin megformálóinak örök ranglistáján. Keresztes Tamás, a Katona József Színház művésze átvette a képzeletbeli stafétát a nagy legendától, és hacsak nem jön hamar valaki, aki letaszítja a trónról, generációk emlékezetében az ő fejében megszületett figura marad meg majd.

Persze ezt nem adják ingyen. Az egy hónapnyi próbafolyamatot másfél évnyi közös gondolkodás előzte meg, a legelső próbára már teljes szövegtudással érkezett a színész, és a már elkészült díszletben mondta el a textust. Az eredmény pedig magáért beszél, már a bemutatót követő évre összegyűjtött pár rangos elismerést: Thealter Fesztivál 2016:  Kritikusok díja; Színikritikusok díja 2017: a legjobb férfi főszereplő; Mastercard: az Év Színházművésze díj; MOST Fesztivál 2017: Legjobb monodráma előadás, Legjobb alakítás különdíja a monodrámájában nyújtott alakításáért, a díszlet és a zenei anyag megalkotásáért. Az Egy őrült naplóját meghívták a többi között Kolozsvár, Temesvár, Várna, Szófia, Pilsen, Pozsony, Kielce, Sepsiszentgyörgy, Thesszaloniki jelentős nemzetközi fesztiváljaira, és hatalmas sikerrel vendégszerepelt az előadás 2018-ban Szentpéterváron, abban a városban, ahol Gogol elbeszélése játszódik.

Keresztes Tamás ez előtt még nem próbálkozott a monodráma műfajával, Orlai Tibor kérte fel, de rábízta, kinek a kezébe adja a rendezést. Ő Bodó Viktorra gondolt rögtön, ami telitalálatnak mutatkozott, süt az előadásról kettejük összhangja. A színész nem aprózta el a dolgot, mindjárt egy 10 perc híján kétórás produkcióra vállalkozott. Ez az időtartam még a néző számára is ijesztő lehet, nemhogy a színpadon egyedül fenntartani a figyelmet. Arról nincs direkt visszajelzésünk, Keresztesben mi marad egy-egy előadás után, de nézőként kicsit sajnáljuk, hogy olyan gyorsan elröpült az idő.

Egy színházi előadás minőségét a szöveg mellett a színészi játék, a díszlet és az érzelmi azonosulást segítő akusztikus környezet határozza meg leginkább. Ebből Keresztes Tamás a játék mellé bevállalta a díszlet megtervezését és a hangok előállítását. Utóbbit ráadásul élőben, egy looperen keresztül. Ez a szerkezet a mikrofon által közvetített hangot rögzíti, majd egy újabb és újabb sávra újabb és újabb hangok rögzíthetők, így akár egy többszólamú mű is létrejöhet. Az előadás alapkoncepciója volt, hogy az ott, helyben létrehozott hangokból jön létre az előadás zenéje és hangkulisszája. Ahogy a főhős, a címzetes fogalmazó, miután rájött, hogy a valós világban soha nem veszik észre, létrehozza a saját maga világát a darabban, úgy hozza létre Keresztes Tamás nyögésekkel, kiáltásokkal, sikolyokkal, dallamokkal, kopogással, csettintéssel azt a hangközeget, amit Popriscsin hallhat a fejében. Már az alapötlet is zseniális, de ahogyan a színész elképesztő pontossággal használja, az már a virtuozitás határát súrolja. Már ebből az előadásonként megújuló hanganyagból is összeállhatna a történet íve, de azt az elképesztő színészi játék teszi teljessé. Szinte a szemünk láttára bomlik meg a főhős agya, vele együtt látjuk a kutyákat, amelyekkel beszélget, majd mindent, amit elméje kivetít számára. „Megvilágosodása”, amikor rájön, hogy ő a spanyol király, a tornádószerűen ható hangeffektekkel szimpla katarzist okoz. Mindemellett azok az időnként elővillanó pillanatok teszik igazán hitelessé, amikor látszólag kitisztul fejében a kép, és kikacsintva, szinte civilként beszél. BT