Néha fotószakkör, máskor lelki segély ez az együtt töltött idő

„Néha fotószakkör, néha lelki segély” – írja körül a foglalkozások alaphangulatát mosolyogva Csikós Árpád fotóművész, miközben a diákok is bekapcsolódnak a beszélgetésbe. 

– Sokan több kategóriában is indultunk a Helikonon és már az első nap kiderült, hogy a vizuális művészetek kategóriájában arany minősítést ért el a közös pályamunkánk. Ez hatalmas lökést adott a továbbiakra – elevenítik fel keszthelyi emlékeiket a fiatalok. 
– Érett, átgondolt, egyszóval nívós munkát tettek le az asztalra, így bennem nem is fogalmazódott meg más lehetőség az „aranyos” végeredményt illetően – teszi hozzá a műhely vezetője, aki a diákok hozzáállására is kitér: – Természetesen itt sem pörög mindenki minden egyes alkalommal száz százalékon, de jó látni és rendszeresen megtapasztalni, hogy fontos számukra a fotózás és a folyamatos fejlődés érdekében készek beletenni a munkát, a szükséges plusz energiát. Nem egyszer én is holtfáradtan esek be ezekre a péntek délutánokra, de a végére feltöltődöm, mert látom rajtuk, hogy komolyan veszik, és valóban érdekli őket, amit csinálunk. 
A másik oldal, azaz a fiatalok is adnak egy gyorsjelentést Árpádról: – Nem az a klasszikus tanárember típus, inkább mentornak mondanánk, aki megpróbálja átadni a tudását és tapasztalatait. Partnerként tekint ránk, és ebben az is benne van, hogy egyenesen és őszintén elmondja a véleményét, meglátásait. Tehát, ha valami hiányosságot lát, azt a szemünkbe mondja, de arra is inspirál, hogy bátran képviseljük álláspontunkat, ötleteinket. 
Amikor arról faggatom a diákokat, hogy a jövőben megélhetési forrásként is számolnak-e a fotózással, csak óvatosan emelkednek a kezek, végül a többség jelzi, azért ezen is komolyan elgondolkodott már. Van, aki a közelgő továbbtanulás során is már e szakma felé fordulna, mások inkább egy plusz mellékállásként, kiegészítő foglalkozásként szívesen fotóznának a jövőben. 

– Hát, ezzel most megleptetek – jegyzi meg Csikós Árpád, aki a fotózás piaci világát is behatóan ismeri. – Nem könnyű kenyér az biztos, de akit ez komolyan foglalkoztat és kész ezért hosszú távon is áldozatokat hozni, annak megéri tenni egy próbát. Úgy vélem, ez részben alkati kérdés is, hiszen a fotósok életében nem beszélhetünk hagyományos munkarendről és ehhez kapcsolódó életszervezésről. Több régi tanítványom is megtalálta a maga útját e téren. Mára már ismert és keresett fotósok a választott területükön. E foglalkozásokon megfordulók közül sokan így-úgy építkeztek mindabból, amit itt felszedtek. Van, aki művészettörténettel foglalkozik az egyetemen, megint mások olyan szakmát választanak, amely szoros kapcsolatban van a képalkotással, például alkalmazott grafikusként, webdesignerként dolgoznak már. 
A rapid pályaválasztási kitérő után rátérünk a műhely működésére. – A járványhelyzet után fontos volt, hogy újra tudunk találkozni, együtt munkálkodni. Éppen ezért ebben a tanévben nem volt kötött tematika, ez a kiállítási anyagban is meglátszott. Emlékeim szerint soha nem volt ennyire szakadt a témaválasztás. A célom azt volt, hogy két év lezárás után, ami bennük van, az jöjjön ki, csinálják meg. A legutóbbi találkozásunkkor pedig átbeszéltük, a következő tanévben már lesz egy kijelölt irány – nem műfajilag –, amelyre fel tudjuk majd fűzni a munkát. 
Az ősz azonban még messze van. Konkrét házi feladatot nem kapott a lelkes és elkötelezett csapat, ám már javában szervezik a hamarosan elrajtoló nyári műszakot: – Legalább hetente szeretnénk összejárni két-három órás fotózásokra egyrészt a gyakorlás, másrészt a társaság kedvéért – jelentik ki a diákok, és ebben Csikós Árpád is partner. 
– Az iskola most bezár két és fél hónapra, ám ez nem kell, hogy megkössön minket. A nyári pauza kiváló alkalmat kínál arra, hogy a találkozóinkon, közös fotózásainkon begyakoroljunk olyan dolgokat, amelyre itt, iskolai keretek között nincs módunk. Fontosnak tartom, hogy ezt a kis műhelymunkát fenntartsuk. Ennek példaértékű, élő hagyománya van Dunaújvárosban. Elég, ha csak olyan korábbi alkotóközösségeket említünk, mint például az ifj. Koffán Károly vagy a Birkás István vezette műhelyek, amelyek iskolateremtőnek bizonyultak. Számos, később komoly karriert befutott alkotó e keltetőkből indult el. Fiatalon még én sem voltam tudatában annak, hogy milyen komoly alkotóművészeti élet van ebben a városban. Amikor csatlakoztam az ÚjPart Egyesülethez, akkor ez a világ kinyílt számomra, és ráeszméltem, milyen kulturális értéket jelent mindez. Egyfajta lokálpatrióta alapállásból ezt a szellemiséget szeretném továbbadni a diákoknak, akik érezhetően fogékonyak minderre.