Helka-trilógia

2021.06.03. 13:00

Trilógia a Balaton tündéréről – gyerekeknek

A kisváros művelődési házában hétfőn délelőtt író-olvasó találkozót tartottak.

Agárdy Csaba

A Cimbora Klub és a művelődési ház vendége Nyulász Péter volt, aki a Helka-trilógiát és a BerGer Szimat Szolgálat című könyveit ismertette meg az általános iskolás diákokból álló közönségével. (A BerGer Szimat Szolgálat egy mesés detektívsorozat.) Nyulász Péterről tudni kell, IBBY díjas (az év gyerekkönyve), amit 2011-ben kapott meg a Helka-trilógiáért.

Az író az összejövetelen elmesélte a hallgatóságának, hogyan is jött létre a Helka-trilógia.

Nyulász Péter író és a találkozó moderátora, Törökné Antal Mária Fotó: Rácalmási Művelődési Ház

– Nehéz volt témát találni, hiszen szinte már mindenről jelent meg gyerekkönyv. Egy balatoni nyaraláson hallottam arról, hogy régebben közszájon forgott, a Balatonnak volt egy tündére, Sió a Bakonynak pedig egy varázslója, Kamor. Sokat gondolkodtam azon, hogy a saját tavunk tündére kit érdekel, mert mostanában az import tündérek és varázslók a népszerűek. Azután találtam két könyvet, ami a témáról szól, az egyik Fáy Andrásé 1836-ból, a másik Lipták Gáboré 1966-ból. Ezek folytatását írtam meg. A tervem az volt, hogy a lányok és a fiúk is, a kisebbek és a nagyobbak is, sőt, a felnőttek is olvassák.

Az író valószínű, hogy elérte célját, hiszen eddig tizenhárom kiadást élt meg a trilógia. A könyv érdekessége, hogy valós helyszíneken játszódik, vagyis, ha valaki meg akarja tekinteni azokat, akkor megteheti.

Nyulász Péter ügyesen bevonta a gyerekeket az előadásába, felolvasást tartott, kivetítőn is láthatták-hallhatták a gyerekek a trilógia egy részét.

A „szolgálatról”

A BerGer Szimat Szolgálat egy budapesti magánnyomozó iroda – a cég vezetője Bugac Pongrác – rokoni és baráti társaságának kacagtatóan humoros és fordulatos kalandjairól szól. A mesés történet egyedi jellegzetessége, hogy főszereplő gárdája a kilenc magyar kutyafajtát jeleníti meg, és a további szereplők is valós kutyafajták jellegzetességeit viselik. Kiemelkedő szerepet játszik a képi világ. Ezt Ritter Ottó animációs filmrendező alkotta meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában