múltidéző

2021.03.05. 10:00

A „kissgabiizmus” üzenete – pályatársak emlékei

Lapunk korábban beszámolt róla, hogy február végén tragikus hirtelenséggel elhunyt a dunaújvárosi képzőművészeti élet megbecsült alakja, Kiss Ervin Gábor. Pályatársait kértük fel, pár gondolattal emlékezzenek.

Szabó Szabolcs

– Megdöbbentett a hír, hiszen még a múlt héten jelezték a barátaim, hogy találkoztak Gáborral. Farkas Mihállyal, Rozsnyai Sándorral, Éri Jenővel és vele szinte együtt kezdtük a pályafutásunkat. Tehetséges, különleges ember volt, igazi barát, akire mindig lehetett számítani. Őszinte, a lassabb tempót kedvelő alkotó volt, aki kiváló munkákat készített – fogalmazott lapunknak a pályatársról Móder Rezső, aki kifejtette, reméli, Kiss Ervin Gábor gazdag életművét is szakszerűen feldolgozzák és dokumentálják majd a jövőben.

A helyi és a térségi alkotókat tömörítő ÚjPart Egyesület elnöke, Páhi Péter a DH megkeresésére az alábbi üzenetet küldte: „Amikor kétségeim voltak a pályával kapcsolatban, megnyugtattál, megerősítettél. Aztán láttam, hogy Te is kínlódsz… gondoltam, ráér majd a beszélgetés. Ezt mindig bánni fogom… Búcsúzik Páhi Péter és az egyesületünk közössége.”

Tehetséges, különleges ember volt Fotó: archív

Rohonczi ROHO István szobrász-képzőművész szerint egy sajátos kis sziget volt Kiss Gábor a helyi képzőművészeti életben.

– Kerülte a felhajtást, az állandó jelenlétet. Évtizedeken át dolgoztunk együtt, és jelenlétéből, munkáiból mindig sugárzott a belső nyugalom, az egyszerű szemlélődés iránti vágy. Mi ezt csak úgy neveztük egymás között: „kissgabiizmus”.

Éri Jenő végig szoros kapcsolatban állt Kiss Ervin Gáborral: – Már fiatalon találkoztunk, és Gábor már akkor is kitűnt a tehetségével. Meglátásom szerint komoly törést jelentett számára, hogy nem vették fel anno a képzőművészeti főiskolára. Inkább visszahúzódó ember volt, aki mélyen érző, az aktuális, a korszellemtől rendre elütő alkotásokat készített. Egy igaz barátot, egy kiváló embert vesztettünk el személyében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában