Halálra ítélték Szókratészt, aki önként itta ki a méregpoharat

I. e. 399. február 15-én itta ki a méregpoharat Szókratész, a híres görög filozófus és tanító, akit az athéniak istentelenség vádjával ítéltek halálra, mivel Szókratész azt állította, hogy az athéni bálványok nem istenek, hanem csak egyszerű szobrok, amelyeket emberi kéz alkotott. Tanítványai és kortársai szeme láttára itta ki a bürök főzetével telt méregpoharat.

A foltos bürök, vagy csak bürök a zellerfélék családjába tartozó egy- vagy kétnyári növényfaj. Erősen mérgező, szervezetbe kerülése bénulásos halálhoz vezet. A mediterrán térségből származik, de ma már a világon mindenütt előfordul mint mezei gyomnövény. Fő hatóanyaga a koniin, amely a növény minden részében megtalálható, hatására először az alsó végtagok bénulnak meg, majd ez felfelé halad, végül teljes öntudat mellett légzésbénulás miatt beáll a halál.

Szókratész halálnak a körülménye mély nyomot hagyott tanítványaiban, különösen Platónban. A bölcs filozófus személyisége és filozófiai elgondolásai pedig máig hatnak az emberi kultúrára, hiszen az elvek melletti kiállás örök példájává vált.

A másik híres görög tudós és filozófus, Arisztotelész – aki egyébként Platón tanítványa és a világhódító makedón hadvezér, Nagy Sándor nevelője volt – azt mondta, hogy Szókratész hitt az igazság tanulságában és győzelmében.

Vele kezdődött el a görög filozófia klasszikus korszaka

Egyes források szerint Athén közelében született Kr. e. 469-ben. Apja szobrász volt, anyja pedig bábaasszony. Gyermekkoráról nem maradtak feljegyzések, nagy valószínűséggel a korabeli athéni gyermekek életét élte, és kortársaihoz hasonló neveltetésben részesült. Mivel az akkori középosztályhoz tartozott, tizennyolc éves korában katonának ment, majd a képzés után a nehézfegyverzetű gyalogosokhoz került. Leszerelése után apja mellett segédkezett, majd egye inkább a filozófia felé fordult, kitűnő beszédtechnikája végett egyre több tanítványt gyűjtött maga köré. Kritón volt az első, akiből később szintén híres filozófus lett.

Nem alapított iskolát, hanem sétálva, beszélgetve vezette rá céltudatos módszerével hallgatóit az erkölcsi igazságok felismerésére. Mivel beszélgetve tanított, így írott műveket nem hagyott hátra az utókor számára. Tanításait tanítványa, Platón az „Állam és Törvények” dialógusaiból, valamint Xenophón és Arisztotelész műveiből ismerhetjük.

Xenophón, aki elsősorban katona volt, de foglalkozott történelemmel és filozófiával is, csodálta Szókratészt. Mint hiteles történetíró megörökítette Szókratész mondásait és Görögország akkori életét.

A peloponnészoszi háborúkban is részt vett

Szókratészt, bár nem foglalkozott politikával, az arisztokrata párt egyik szónokaként tartották számon. Athént ritkán hagyta el, de több hadjáratban is részt vett, átélte a perzsák elleni háborút, majd a Spárta elleni vereséget is. Látta, hogy a háború lezülleszti a görög társadalmat, ezért küzdött az erkölcsi megújulásért.

Érdeklődésének középpontjában mindig az ember állt

Ezt később nemcsak tanította, hanem hitt is benne, teljesen az emberi lény felé fordult. Egész életében azt vallotta, hogy az embernek is inkább a jó és erkölcsös dolgok megismerésére kell törekednie. Érdeklődésének középpontjában mindig az ember állt, metafizikai kérdések feszegetésére nem vállalkozott, azonban sokat tett azért, hogy megtalálja a jó, a rossz, az erkölcsösség vagy az istenség fogalmát, illetve felépítse az emberek ideális közösségét. A háborúk borzalmai sok mindenre ráébresztették, mivel közvetlen közelről láthatta és megtapasztalhatta az emberi szenvedéseket.

Szókratész már majdnem ötvenéves volt, amikor először megnősült, neje Xanthippé volt. Később újabb feleséget vett maga mellé, Mirthoszt. A két nőtől összesen három gyermeke született.

Szókratész nem tartott előadásokat, hanem párbeszédek keretében rendítette meg beszélgetőpartnerei magabiztosságát, majd ezek során együtt fejtette ki velük azt, hogy valójában miről is vannak ők meggyőződve, még abban az esetben is, amikor első közelítésben ennek épp az ellenkezője mellett akartak érvelni. Szókratész itt úgy állította fel a dialógust, hogy érdeklődik beszélgetőpartnereinél valami iránt, hiszen ő nem tud semmit, de persze a beszélgetés során hamar világossá válik, hogy sokkal alaposabban átlátta a beszélgetés tárgykörét, mint azok, akikkel szóba elegyedett. Ezt zseniálisan művelte, szinte lehengerlő volt.

Foglalkozott a lélek titkával és etikával is

Szókratész szerint maga az ember a léleknek és a testnek az egysége. A lélek egyszerű valóság és halhatatlan, ezért Szókratész a halált egyfajta gyógyulásnak tekintette. Az erkölcstant racionális alapokra akarta helyezni, az erkölcsi normákat pedig a teljes emberi természetből szerette volna levezetni. Szerinte az erény az ember igazi értéke, ebből arra következtetett, hogy erényes lehet a tett, ha a jót jól végezzük. Azonban rögtön fel is tette a kérdést, hogy valójában mi számít jónak. Etikájában eltúlozta az ész szerepét, ezért elhanyagolta az akarat jelentőségét. Amikor ezzel a kérdéskörrel foglalkozott, megállapította, hogy az ember nem vét szándékosan, a probléma csak abból adódik, hogy idejében nem ismeri fel a jót. Nála a tudás nem észbeli ismeretet jelentett, hanem jóra való képességet vagy képtelenséget. Azt hirdette, hogy a boldogság az erényben van, ezzel szemben a boldogtalanság pedig a gonoszban. Az erény nem eszköz a boldogság elérésében, hanem maga a boldogság. A lélek vizsgálata és az etika mellet Szókratész még foglalkozott logikával és ismeretelmélettel is, így elmondható, hogy nagyon sokoldalú gondolkodó volt. Hitte, hogy az események nem véletlenül történnek, hanem egy meghatározott céljuk van. Vallotta, hogy létezik isteni rendeltetés, mert hitt Istenben. Szerinte az erkölcsös élet egyenlő a boldog élettel. Az egyén a közösségtől függetlenül nem lehet boldog, a törvények betartását is ebből az elméletből vezette le. A törvény a többség akarata, azt hirdette, hogy a törvény ellen lázadni nem szabad, még a rossz törvényt is be kell tartani.

A halálához vezető út

Fokozatosan szembe került az akkori athéni városvezetéssel, Szókratész tanításai ugyanis rendkívül népszerűek voltak, de a vallásról alkotott nézetei szembehelyezkedtek az általános felfogással. Azonban nagyobb veszélyt az jelentette számára, hogy folyamatosan kritizálta a görög társadalmakban kialakult demokráciát, ami egy olyan korban történt, amikor Athén megalázó vereséget szenvedett el a rivális Spártától. A katonai kudarc hatására az athéni demokratikus berendezéseket egy politikai káosz váltotta fel. Ezek a körülmények vezettek oda, hogy Szókratészt ellenségei istentelenséggel, valamint az ifjúság erkölcseinek megrontásával vádolták meg, majd Kr. e. 399 elején kimondták rá a halálos ítéletet. Börtönbe vetették, de tanítványai megszöktették, ám szökés közben meggondolta magát, és visszatért a börtönébe. Miután tanítványai megrökönyödtek tettén, Szókratész ezt azzal magyarázta, hogy mindig azt hirdette, hogy a ­rossz törvényt is be kell tartani, amennyiben elmenekülne, saját állításával menne szembe, ezért választotta inkább a siralomházat.

Börtönében maga itta ki a méregpoharat, meggyőződéséért vállalta a halált is. Személyében az európai kultúrtörténet egyik legnagyobb filozófusa távozott az élők sorából, aki mindvégig hitt igazában, de ugyanakkor évezredekre meghatározta a következő generációk gondolkodását is.

Felhasznált irodalom

Falus Róbert: Az ókori görög irodalom története, Gondolat, Bp., 1964.

Luciano de Crescenzo: A görög filozófia rendhagyó története 2. (Tercium Kiadó).

Falus Róbert: Apollón lantja. A görög-római irodalom kistükre. Móra Ferenc Könyvkiadó, Bp., 1982.

Xenophón: Apomnémoneumata (Emlékeim Szókratészről) in: Filozófiai és egyéb írásai (Osiris Kiadó, 2003).

Platón dialógusai.

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/kr. e. 399. februar 15 szokratesz kiissza a meregpoharat/.