Hevér Rudolf találkozásai a képzőművészettel

Stermeczki András evangélikus lelkész is azt emelte ki egyebek között köszöntőjében, hogy a találkozások lényege, hogy mindazokat a dolgokat, amelyeket magunkban hordozunk, vagy észreveszünk, azokat közkinccsé tesszük. A művészet alkalmat ad arra, hogy keressük egymás társaságát, találkozzunk egymással, a képekbe öntött gondolatokkal, azokkal az érzésekkel, amit nem mindig tudunk megfogalmazni, megszólaltatni, megfesteni.

A képzőművészet magától értetődően érzéseket, hangulatokat sugároz a befogadó irányába. Ebben nyújtott komoly segítséget a megnyitó ceremónián Tótin István és Burkovics Márton klarinétkettőse viszonylag rövid, de annál emlékezetesebb játékával.

A kiállító művész, Hevér Rudolf talán a legrégebbi látogatója az ifj. Koffán Károly képzőművész vezette Barcsay Stúdiónak. Nem csoda tehát, ha a megnyitóbeszédet is a művésznemzedékeket oktató alkotó-tanár vállalta magára. Nem először. „Kezdeteitől figyelemmel kísérhettem szakmai tudásbeli gyarapodását... Hogy most ismét szólhatok munkáiról, meglepetésemnek adok hangot. Újabban ugyanis az olajfestékhez, mint számára felfedezendő anyaghoz nyúlt. Ez egyben azt is jelenti, hogy mind a színek, mind a formák más eszközzel, más jelentést kaptak. Amíg régebbi színes munkái erősen kötődtek a látható világhoz, most megjelent egy új valóság, magának a festéknek világa vásznain. Mégpedig, ha verbálisan akarnám jellemezni, bizonyos lírai, absztrakt víziókat hoz létre. Rátalált egy olyan világra, amelyben nem a kereten kívüli világra való hivatkozás, hanem maga a szín, az ecsetkezelés kéznyomai írják le Hevér érzelmeinek világát. Pár évvel korábban kiállításán főként festett és szénceruzával készült csend­életek, portrék szerepeltek, most azonban már stílusbéli sokszínűség is tetten érhető az evangélikus templom falain közzétett képeken.”