2020.02.22. 12:00
„Beszélő muzsika” – interaktív előadást tartottak a Móriczban
A dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskolában február 21-én délelőtt a Lázár Ervin Program keretén belül „Beszélő muzsika – Bartók hegedűduók” címmel a diákok számára különleges előadást rendeztek.
Fotó: LI
A Lázár Ervin Program lehetőséget biztosít az ország valamennyi általános iskolás kisgyermekének, hogy ingyenesen kulturális élményben részesüljenek.
A móriczos nebulók az Art’s Harmony Társaság közreműködésével, Bartha Katalin és Draskóczy Eszter hegedűművészek előadásában Bartók Béla zenéiből hallgathattak interaktív előadást az iskola tornatermében. Az Art’s Harmony küldetése, hogy az emberiség közös „anyanyelve” a zene, a tánc, a képzőművészet, azaz a legértékesebb emberi örökségünket a kultúránk át- és továbbadásának eszközét együttesen is bemutassa. Az emberi közösségben egyre nagyobb igény támad a teljesség megélésére, és ez a tapasztalás indította el az Art’s Harmony Szabad Művészeti Társaság létrehozását, amely produkcióival, az élő előadások változatos színeivel, a művészetek közötti egység kifejezésével, az emberek és nemzetek, a különféle kultúrák közötti egységet és megértést szolgálják.
– A hang, a dallam és a ritmus segítségével olyasmit is ki lehet fejezni, amit szavakkal nem – mondta Bartha Katalin, a zenei társaság elnöke és művészeti vezetője.
A zenei menü Bartók Béla munkásságának köszönhetően igazán gazdag volt. A hegedűművészek előadásában a gyerekek meghallgathattak például egy erdélyi táncot, majd a Mese című darab következett és a Hej páva népdal is elhangzott. A hegedűmuzsikát a zeneművész társaság vezetésével közös énekélmények és a Bartók életmű színes érdekességei foglalták keretbe.