Üveg a művészetben

2019.10.23. 11:00

„Hagyomány, érték és elegancia…”

Kézművesek, valamint kikapcsolódni és gyönyörködni vágyó felnőttek és gyermekek figyelmébe ajánljuk az “Üveg a művészetben” című kiállítást! A tárlat megnyitójára 2019. október 19-én került sor a Győry-kastélyban.

perkata

Fotó: Zám Jánosné / perkata.hu

„…mintha egy mesebeli világba léptem volna, aminek meghatározója a tisztaság, a szelídség, az angyaliság, a ragyogás.” – jegyezte meg Horváth Klára újságíró, aki a köszöntőjében méltatta Dobrovitz Klára üvegműves, és Kovácsai Gabriella üvegfestő alkotó munkáját.

A megnyitón Jákli Janka és Filep Szabó Zsuzsanna verssel üdvözölte a vendégeket. Gyönyörű előadásukban, Gazdag Erzsi: Üveggolyó, valamint Wass Albert: Igazgyöngyök című versek hangzottak el.

Fotó: perkáta.hu

A kiállítás 2019. november 16-ig tekinthető meg!

Lászlóné Szabó Edit


Ajánljuk minden tisztelt érdeklődő részére, Horváth Klára újságíró köszöntő beszédét!:

„Kedves vendégeink, látogatók, művészek és művészet pártolók!

„Adott ez a szépséges, színekben pompázó őszi nap. A természet a sárga, a barna, a zöld sokféle árnyalatába öltözve készül az elvonulásra. Adott ez a gyönyörű épület, a valamikori Győry család birtokában lévő kastély főépülete, ahol most a jelenlegi kiállítás összeállt, és adott két gyönyörű Hölgy, akik ma belakták ezt a termet az alkotásaikkal.

„Üveg a művészetben” címet adták a kiállításuknak, amelyben a hagyomány, az érték, és elegancia párhuzamosan jelennek meg tárgyak tartalmában.

Zám Jánosné / perkata.hu

Kovácsai Gabriella és Dobrovitz-Barabás Klára két alkotni, kézműveskedni szerető Nő, akik szellemiségükben, érzelem világukban közel állnak egymáshoz, valamint mindketten tehetségesek, úgy vélem, eredendően is azok. Az alkotó életük titka az, hogy felnőttkorban is megőrizték a gyermekkor szellemiségét. Művészetükben hasonlón jelenítik meg a szépet, a lélekhez szólót, s közös bennük, hogy az anyag, amire dolgoznak, az üveg.

A kiállítást végéig nézve, meg-megállva egy- egy darab mellett, azt éreztem, mintha egy mesebeli világba léptem volna, aminek meghatározója a tisztaság, a szelídség, az angyaliság, a ragyogás. Klári munkái között igényes éjjeli lámpákat láthatunk, amelyek színessé, hangulatossá teszik a hálószobákat, nappalikat. Szebbnél szebb mécses tartókat találtam, amelyek fokozzák a fény játékosságát, lámpásokat fedeztem fel, melyek a teraszokat, kerteket szolgálják díszíteni. Kedves, alázatos Angyalokat, formákat láthatunk, amelyek elrepítenek a lét titokzatosságába.

Gabriella mesebeli figuráit, népi motívumait nézve, szinte táncra perdülnék legszívesebben, formáiból kihallik a népzene, és kiláttatnak a lépések, emberalakjaiból érződik a szerelem íze. Madár és virág figurái valós szépségeket képviselnek.

A kiállítás anyaga itt együtt nézve, egy mesebeli világot elevenít meg, öröm benne létezni, valóságos hangulatát adja vissza a tiszta népi kultúrának, a láthatatlanságnak. Gabi és Klári számára a világ, amiben élünk, a színekre épül. A szín a tárgyaknak fontos része, nembeli lényege. Az alkotás pillanatai áldottak, amikor a képzelőerő szárnyra kap, s megszületik egy-egy angyal arc, mesealak, virágminta. Erejük van, szelíd erő ez, mert nem az ész által megihletett alkotások, hanem a szív vezérelte mestereik kezét. Alkotásaik lenyomatok, lélek-pillanatok, mind-mind a fény felé lebegnek. Az itt látható művek szeretettel készültek, mert, csak a szeretet érti meg a szépséget, csak a szépség teremt művészetet.

A mai napon olyan alkotókkal találkozunk, akiknek műveit nem csak a Múzsa csókja ihlette meg, hanem saját lendületük is, kreativitásuk és szűnni nem akaró érdeklődésük a szépség iránt. Engedjék meg, hogy röviden bemutassam a két hölgyet, akiknek műveiket átitatja a művész szelleme, s amelyekhez nem kevés tehetség társul.

Zám Jánosné / perkata.hu

Kovácsai Gabriella Székesfehérváron él és dolgozik, főállásban a Kodolányi János Egyetemen rendezvényszervező.

Keramikusként végezett, s több mint 20 éve elsősorban az üveg díszítésével foglalkozik. Azt megelőzően számtalan technikát kipróbált (nemezelés, tűzzománc, bútorfestés, varrás, gyöngyfűzés stb.), végül megmaradt az üvegnél, ez ragadta magával legerősebben. Olaszországban találkozott először ezzel a műfajjal, s első pillantásra, bele is szeretett. Autodidakta módon tanulta meg a technikát, s fejlesztette hozzá a sajátját. Úgy véli, hogy az üveg izgalmas anyag, remekül lehet rajta játszani a színekkel, és a fényekkel. A festett üveg könnyed lesz az áttetszőségétől, szemet gyönyörködtető a csillogásától. Gabi maga tervezi és alakítja a formáit. Szívesen fest általa tervezett dobozokra, vázákra, mécses tartókra, melyek homok fúvott üvegből készülnek, tudniillik ez a fajta üveg sejtelmesebb, visszafogottabb. Emellett készülnek órák és képek, ablakdíszek is. Virágmotívumokkal, házikókkal, manókkal, tündérekkel és angyalokkal díszíti a tárgyait, melyek formájuk és színük miatt különös, mesés hangulatot árasztanak. Munkái már többször voltak kiállítva – többek között – az Iparművészeti Múzeumban, a Vajda Hunyad Várában, Keszthelyen, Kapolcson, Székesfehérváron, Németországban, Belgiumban, Olaszországban és Szerbiában. Rendszeresen zsűriztet a Képző- és Iparművészeti Lektorátussal.

Főfoglalkozása mellett a szabad idejében alkot. Mindezeket úgy teheti meg, hogy élvezi férje és lánya támogatását, akik vele együtt örülnek a sikereinek, s büszkék rá.

perkata.hu

Dobrovitz-Barabás Klára Dunaújvárosban él és dolgozik, bár ideje nagy részét tölti Székesfehérváron kézműves nagy családja között.

Klárinak az üveg iránt érzett ”szerelme” régről ered, bár nem olyan régen műveli, mint amilyen régóta szereti. Már gyerekkorában vonzódott a kézművességhez, 10 évesen a fazekasság varázsolta el, kicsit később porcelánfestő szeretett volna lenni. Aztán a sors felülírta az álmodozó kislány terveit. A Nyomdaipari tervezőszerkesztő, tipográfus szakmát tanulta ki, s műveli jelenleg is, ami szintén gyönyörűséges alkotó munka. A mai napig szerkeszt, tervez, tördel, s élvezi az ezzel járó alkotás örömét.

Szabad idejében szívesen alkot, műveihez a Tiffany és fusing (üvegolvasztás) technikát használja. A Tiffany-technika a XIX. század utolsó évtizedeiben, a szecesszió korában indult útjára az Egyesült Államokból. Elnevezése Louis Comfort Tiffany nevéhez fűződik, aki egy ékszerészcsalád sarja volt. A Tiffany-technika számos előnye közé tartozik, hogy az üvegtárgyak térben is elkészíthetővé váltak, illetve íves felületeket hozhattak létre, lásd a híres Tiffany lámpákat.

Napjainkban újra reneszánszát éli a díszműüvegezés és ismét egyre szélesebb körben válik elérhetővé, s válik az otthonok díszeivé. Ehhez a hullámhoz csatlakozott Klári is…

Klári számára az üveg egy olyan anyag, amely alkalmas megérzések, hangulatok, érzelmek közvetítésére, kifejezésére. Ösztönzik a színek és a fények viszonya, ahogy találkoznak és hatnak egymásra, ellentétekben, kettőségekben, kétértelműségekben, megtöltve a tereket, kiszabadulva a formákból és síkokból. Változnak a fényben, napszakok, évszakok szerint, változnak percről percre, pillanatról pillanatra, változnak a valóságban és változnak a képzeletben.

Művei energiaforrások mindazoknak, akik hittel, érzelemmel és értelemmel léteznek.

Klári is rendszeresen zsűrizteti a munkáit, részt vesz kiállításokon, pályázatokon. Dunaújvárosban él és dolgozik, 4 gyermek édesanyja.

Mindketten a Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagjai, ahol egy alkotó közösséget erősítenek.

A kiállítás anyaga gyönyörködteti a szemet, s elvarázsolja a szellemet, egy új világot tár elénk, és lehetőségét annak, hogy a magunk kis világát is szebbé varázsoljuk általuk. A tárgyak nagyszerűsége, hogy bevihető az otthonainkba, s különös hangulatot varázsolnak egy-egy beszélgetős estéhez, családi összejövetelhez, vagy egyszerűen színt visznek a hétköznapokba. Bizton állítom, hogy színvonalas kiállításnak lehetünk szemtanúi.

Klári és Gabi alkotásai – úgy vélem – örömöt, felüdülést, kikapcsolódást jelentenek ezen a ragyogó szép őszi napon is.

Kedves megjelentek, művészet pártolók, ajánlom szíves figyelmükbe a kiállítás anyagát. Javaslom, hogy többször sétálják körbe, mert biztos vagyok benne, hogy minden egyes pillanatban más-más szépséget vesznek benne észre. Aki első pillanatra beleszeret egy-egy itt kiállított alkotásba, akár meg is vásárolhatja… Ennek részleteit a művésznőkkel beszélhetik meg…

Kívánok nektek, Gabi és Klári jó egészséget, sok sikert és az alkotásban további szárnyalást. Könnyedén, ahogy a gyermeki pillangók emelkednek a magasba, gondtalanul, nőiesen.

Gratulálok Nektek a közös kiállításotokhoz!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!”

Horváth Klára

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában