Borongós gondolatok töltötték meg a dunaföldvári könyvtárat

A köznapi életben eddig nem ismert levéltári adatok fölhasználásából kerekedett az a szinte hitetlenkedve hallgatott előadás, ami nem kis fájdalmat okozott az azokat elfogadó hallgatóságnak. Az előadás idilli képeket döntött halomra a tárgyalt időszakból.

– Mikor vette észre, hogy kinőtte a katedrát?

– Igazából a korkedvezményes nyugdíjba vonuláskor. Addig középiskolai történelemtanár voltam. Jelenleg a Kodolányi Egyetemen magyar őstörténetet tanítok. A könyveimmel nem azt akarom csinálni.

– Egy mai tizenéves maximum ötszáz karaktert tud jókedvében egyszerre befogadni, ön pedig sűrű, apró betűkkel nyomatott teli ötszáz oldalt!

– Ez így van, és ez a bökkenője a jövőnknek is, hogy kinek írunk?! Itt állunk a könyvtárban és az jár a fejemben, hogy lesz-e, aki elolvassa majd ezeket a könyveket a jövő nemzedékéből? Persze a remény hal meg utoljára.

– Honnét jött a témaválasztás?

– A 6.(Würtemberg) Huszárezred történetének összegyűjtése tizennégy évet ölel fel, és hetvennyolcban kezdődött. Megkutattam és megírtam. Az egyetemen folytattam az ezred történetét, negyvennyolc őszéig. Az a dolgozat is sikeres lett, Nyomtatásban is megjelent, ezért a nyugdíjazásom után újból nekiálltam. Ezúttal már egy alaposabb munka született belőle.

– A mai könyvbemutatón egy tudósító, és nem a régről tisztelt tanár úr volt. Cinkos, huszonegyedik századbeli szlenggel mondta el, hogy mit látott a százhetven évvel ezelőtti magyarországi eseményekből.

– Úgy gondolom, hogy ez másként nem érthető. Azt hiszem, hogy ezzel a kifejezésmóddal lehet élővé és közérthetővé tenni az akkori eseményeket a mai kor hallgatói számára. Úgy gondolom, hogy a fiatalok is csak így vevők ezekre a témákra. Csak az a probléma, hogy őket nem nagyon látok az előadásaimon.

– Az előadása közben gyakran elmegy a tűréshatárig, kemény vagánysággal elmondja, hogy „a Görgey egy ilyen gyerek volt, a harmincegynéhány éves fejétől, ne várj csodát!” Vagy, amikor „Kossuth apánkról”, akiről érthetően könnybelábadó szemekkel szoktunk emlékezni, a dicsőségét romboló dolgokat állít!

– Ez igaz, de ebben a dologban hála Istennek én nem vagyok az úttörő! A szaktudományon belül a rendszerváltás óta, már egy-két évtizede, komoly eredményeket ért el Herman Robi, aki a magyar tudományos életben az 1848-49-es szabadságharc szakértője, és a kutató kollégái.

– Hol találta meg a forrásokat?

– Ez bizony rengeteg levéltári kutatást, mikrofilmek nézegetését jelentette. Korabeli lapokat és iratokat olvasgatni, egy nagyon élvezetes passzió volt. Például amikor a Würtembergek kapcsán a mikrofilmeket néztem, (és ott több ezer képkockáról beszélünk) amikben nyugták, létszámok, és ezer más különböző dolgok szerepelnek, már ráállt a szemem a nevükre, akaratlanul is ráakadtam az őket említő részletekre. Nagyon érdekes dolgokat találtam, amik élvezetet és élményt jelentettek számomra. Pedig a levéltárakban folyó munka kívülről unalmasnak tűnik. Az biztos, hogy ott ülni, vakoskodni és írni – írni – írni, elég nagy próbatétel.

– A következő könyve témájának a 8. Huszárezredét jelölte meg...

– Igen ez olyan, amibe beleestem, mint Pilátus a Krédóba. Egy baracsi ünnepségre készülve akadtam rá erre az izgalmas lehetőségre, az ő történetük feltárására. Ez is tanulságos olvasmány lesz.

– Az utána következő a 9. Huszárezred története lesz?

– Nem hiszem. Mesét írtam az elmúlt napokban. Gyerekkoromban Baracson, a szülőfalumban Mese volt a becenevem. Szerettem felolvasni és kitalálni a többieknek. Most le is írtam egyet. A felségemnek tetszik. Tehát lehet, hogy történelmi mesékkel folytatom.

– Egy zseniális lépéssel, korhű kosztümöt húzott magára erre az alkalomra!

– Mindig az előadásom témájának megfelelően igyekszem öltözni. Ezzel is megpróbálom közelebb hozni a tárgyalt eseményeket. Nem kilépek a történelemből, hanem belelépek. Meglepődnének, ha megmutatnám, hogy 1848-ban egy honvéd, amikor még nem kapott ruhát, hogy nézett ki valójában. Szakadt rongyokban állt ki a hazáját megvédeni. Utána így festett, ahogy rajtam is látható. Úgy gondolom, hogy a közönség értékeli, hogy megadom a módját a fellépéseimnek. Jobb lett volna huszár öltözetben bejönnöm, de az nekem sajnos nincs, mert az több százezer forintba kerül… Mivel én honvéd hagyományélő is vagyok a Kecskeméti 71. Honvéd Zászlóaljban, ezért ezt a ruhát húztam magamra. Ilyenben járunk a „csatákba”!

– A könyv készen, kinyomtatva áll az olvasók előtt. Változtatna rajta, ha tudna?

– Nem! Azt sajnálom, amit kihúztak belőle!