filmajánló

2019.03.17. 09:00

Ajándék lónak ne...

Kincsemnek, a legendás magyar versenylónak a történetét bárki szívesen megismerné, függetlenül attól, hogy mennyire állatbarát, vagy hogy kedveli-e a lovassportokat.

Tóth Alexandra

Kincsem a magyar történelem ikonikus alakja, és bár nem két, hanem négy lábon ért el jelentős sikereket, nyugodtan elkönyvelhetjük a leghíresebb sportolóink egyikeként. A Kincsem című film azonban nem Kincsemről szól.

A ló (illetve lovak, mert ahány trükkre volt szükség, annyi paripát tanítottak be) ebben az esetben csupán csak egy gondolatindító, a történelmi hűség pedig csak a néző fejében létezik elvárásként.

Nagy Ervin és (az egyik) Kincsem
Fotó: IMDb

A forgatókönyvnek szó szerint a fele sem igaz, ám a rendező sosem állította ennek az ellenkezőjét, a nézőt pedig nem zavarja. Pláne a nőket, mert Nagy Ervin a főszereplő. A világklasszis paripa fémjelezte filmben a prímet Ernő Blaskovich, a lecsúszott báró viszi, akinek nagyjából semmije sem maradt, hála Otto von Oettingennek, édesapja gyilkosának. Ottónak van pénze bőven, persze, és Ernő életéből sosem tűnik el igazán, ő a kapocs Kincsem és Ernő között, valamint Klara von Oettingen és Ernő között – mert ahogy egy valamire való drámában, itt is egymásba szeretnek az ellenségek, bár románcuk így első blikkre (sem) túl kifizetődő.

Kincsem egyébként itt jön a képbe, a sérült bokájú csodalóban csupán Ernő hisz, pedig semmilyen reális esélye nincs annak, hogy bármi is legyen belőle. Sérült, zabolátlan, betöretlen, távolságtartó. Ám a hit, a gyakorlás és egy macska megteszi a hatását, és Kincsem elindul abba a dicsőséges irányba, aminek valami köze van a valósághoz.

A film nagyon hosszú és nagyon magyar, annak ellenére, hogy erősen érezhető rajta valami Sherlock Holmes-os korabeli huncutság, és a kosztümös filmek kliséit is zárójelbe lehet tenni, itt mindenki kicsit inkább steampunkos, de ez nem vesz el a film eleganciájából (sem), sőt.

Tipikusan olyan mozi, amiben annyi fordulat, csavar, kisebb-nagyobb érzelmi csúcspont van, hogy minduntalan azt érezzük, hogy az Ernő, Klára, a ló és a macska zűrös élete, a nyert és elbukott versenyek, a lángoló pajta és a szerelemi történet alól legalább sosem lóg ki a lóláb, bár egy kicsit rövidebb műsoridő jót tett volna a műnek, de így is lehet szeretni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában