élménybeszámoló

2019.01.17. 17:00

Antigoné történet a Rudasnak

A Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Facebook bejegyzése jól tükrözi a Rudas iskola törekvését. Színházba járó, művészetet értő közönséget szeretnénk nevelni. Havonta legalább egy alkalommal az iskola diáklétszámának negyedével szervezünk helyi és vidéki színházlátogatást.

duol.hu

Az Antigoné történet című előadásra való ráhangolás különösen jól sikerült. Két alkalommal 85 fő tekinti meg a darabot, olvasható a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum honlapján. Január 10-én különös atmoszférája volt a teremnek. A 2500 éves darab a XXI. század romkocsmájába belehelyezve már megdöbbentette a közönséget. Nagy élmény volt, hogy a színdarab minden egyes katartikus jelenetével együtt lélegzett a nézőtér, a közösen átélt események külön közösségé formálva a diákokat. Büszke voltam tanítványainkra, mert tudtak művelt színházértő közönségként viselkedni.

Fotó: dunaujvarosiszc.hu

Az előadást követően Kurucz Gergő tanár úr vezetésével kerekasztal beszélgetés folyt.

Szemán Béla rendező elmondta, hogy Eörsi István fordításának és verseinek fölhasználásával Lőkös Ildikó dramaturg átirata szerinte jobban érthető a diákok számára. A romkocsmába helyezett történet közelebb áll a diákokhoz, érintettebbnek érzik magukat. Valóban így volt. Kovács Vanda és Tőkés Nikoletta színművészek felhívták a figyelmet, hogy egyik női főszereplő sem győztes vagy vesztes, egyiknek sincs objektív igazsága.

Fotó: dunaujvarosiszc.hu

A rendező által kitűzött célt elérte a darab: a közönség thébaiként volt részese a történetnek, saját életére adaptálta az eseményeket, s elgondolkodott azon, hogy minden zsarnokot követ egy másik, ráadásul kevesebb kvalitással…

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában