így él bennük a zenéjük

2018.12.16. 17:30

Hihetetlen energia áradt a Panterából

A következő év nagy durranása Phil Anselmo fellépése lesz a Rockmaratonon. A Pantera egykori énekese különleges repertoárral készül, hiszen a régi Pantera dalokat ad majd elő.

duol.hu

Ez a hír pár óra alatt végig söpört a közösségi médiában, feltüzelve a hazai rockerek tömegeit.

Akkoriban a zenei állóvizet felkavarta az a stílus, amit a Pantera a Cowboys from Hell lemezükkel hozott be a metál köztudatba. Kíváncsi voltam, hogy a műfaj meghatározó dunaújvárosi zenészeire milyen hatást gyakorolt a Pantera zenéje.

Bazsó László

A 90'-es évek elején kezdett zenélni. Előbb baszusgitáros, majd énekes volt a Dismenorrhoea zenekarban. Régi álma volt egy igazi Death Metal banda, így a katonaévek után Török Rudolffal és társaikkal megalapították a Testimony-t, ami elég szép sikereket ért el. Demóik és az egyetlen lemezünk azóta is Death Metal ereklyéknek számítanak. Jelenleg a Morning Star zenekarban énekel, ami már 13 éve működik. Számos demó, EP, klip, koncert és három nagylemez áll mögöttük. A zenekar most készíti a negyedik lemezét, ami várhatóan tavasszal fogja borzolni a szolid közönség idegrendszerét.

Fotó: Pálfi László

- Első találkozásomra a Panterával, tisztán emlékszem. Az egykori legendás rock tanyán, a Tekepályán, rohant velem szembe a hangfalakból valami elementáris erejű groove riff görgeteg, kezdő rockerségem hajnalán 92-ben. Mindenki ezt hallgatta akkoriban, egyként üvöltötték a This Love markáns sorait. Valahogy engem inkább az album líraibb tétele érintett meg, a Hollow, a többi elsétált mellettem. Pedig ekkortájt a legvadabb Death Grind bandákat hallgattam. Kicsit visszalapoztam a Pantera történetben és itt is inkább a Cemetery Gates győzött meg. A régebbi Heavy, Power vonalat csak nemrégiben fedeztem fel magamnak, megértettem benne a kezdeti zsenialítást. Aztán következett a magyar Pantera koncert, amire most már sajnálom, hogy nem mentem el, de én akkor valahogy nem értettem, hogy micsoda csoda csapat ez, az extrémebb zenéi irányok jobban elhúztak engem. Aztán sokat hallgattam későbbi albumaikat és talán addigra fogtam fel igazán a dolgot, mire egyre keményebb albumokat hoztak össze és végül feloszlottak. Vártam összeállnak és kibékülnek egyszer és akkor talán láthatom őket talán még egyszer, ha megkésve is. Sajnos mire felnőttem a zenéjükhöz – Játszottunk később Pantera dalokat a zenekarunkkal – addigra közbeszólt a jó öreg kaszás, kétszer is. Sajnálatomra nem hallhatunk több új Dime riffet és Vinnie grooveot. Anselmo hangját mindig is bírtam, úgyhogy nagy öröm nekem, hogy hallhatom élőben először, majd a Rockmaratonon, azokkal a dalokkal, amiket nem értékeltem időben, de én már csak ilyen későn érő típus vagyok. Végezetül mindenkinek figyelmébe ajánlom a Pantera riffek mellé, Rex Pantera-könyvét rendkívül jó olvasmány és nagyon szórakoztató mind a mellett, hogy méltó emléket állít a Metál zene egyik legnagyobb bandájának.


Füzéri Béla – Bex

A 90-es évek elején tevékenykedő Neckrofight tagja volt. Ők tették le a hazai thrash metal alapjait. Később megalakította az Inside My Head zenekart Dunaújvárosban, amivel országos sikereket értek el. A virtuóz gitáros jelenleg Angliában zenél a God Shaped Devil zenekarban, aminek énekese is egyben. A napokban kötöttek szerződést egy menedzsment céggel, akik várhatóan újabb kapukat nyitnak meg a banda életében.

Füzéri Béla

- Három bandának köszönhetem, hogy a műfaj szerelmese lettem örökre. Az egyik a Pantera.

Kilencven körül a Neckrofight-os zenésztársaimmal néztük éppen a Headbangers Ball-t az MTV zenecsatornán amikor hirtelen megszólalt a Cowboys From Hell című nóta. Na akkora riffet még életemben nem hallottam azelőtt. Ott abban a pillanatban szerelmes lettem a zenéjükbe, ami azóta is tart. Dimebag Darrell a valaha volt legnagyobb riff mester. Hihetetlen energia áradt a bandából ami tovább él bennünk a mai napig.

Ha lesz lehetőségem haza repülök, hogy ott lehessek a Rockmaratonon és láthassam Anselmo-t és bandáját ahogy letolnak egy full Pantera szettet tisztelegve ezzel Dime és Vinnie emlékének...


Janó Misi

Az Ektomorf zenekarban kezdett zenélni 1990-ben, itt az első lemezen játszott. 2000-től a Neck Sprain zenekarral értek el nagy sikereket, itt két nagylemezen és egy EP-n hallhatjuk a játékát. Közben a Magma Rise zenekarral is rögzített egy nagylemezt. Jelenleg a Warchief zekekarban gitározik, amit Sánta „Santos” Péterrel hoztak össze 2014-ben. Tavaly kiadtak egy nagylemezt, amivel újra berobbant a metal köztudatba. Jelenleg énekest keresnek, de folyamatosan írják az új nótákat.

Janó Misi

- NAAGY! 1992-93 környékén hallottam először a Vulgar Display of Power-t és nem is a Cowboys from Hell-t. Nagy head shot volt mert nem értettem, hogy mi van. Először hallottam metálban ekkora blues-t. Mai napig élem. Mert a PANTERA élt, él és élni fog!!!


Ódor József – Joe

2008-ban az Inside My Head zenekarban debütált gitárosként, aminek oszlopos tagja volt a 2012-es feloszlásáig. 2013-ban megalakult a Misfit River, ami több tagcserével és pár kísérletezéssel töltött évvel később 2017-ben adta ki az első zenekarilag teljes értékű Misfit River címmel ellátott kislemezét. József Mátyás, énekessel készült a Dark Waters kislemez, amit az idei évben adtak ki. Ez év nyarától pedig egy kiadó gondozásában az összes nagyobb online felületről elérhetőek a kislemezeik, illetve folyamatban van egy új hangzó anyag írása is, ami valamikor a jövő évben el is készülhet. Az idei évet pedig az új gitárosuk Turi Tamás 'Ritó' debütálásával zárják a XIV. Metálkarácsonyon a Ragadozók és más kiváló zenekarok társaságában a Kaptár Music Pubban.

Ódor József

- Középsulis lehettem amikor először hallottam a Panteráról. Előtte már pár éve hallgattam Metallicát, szóval mindenképpen nagy hatást gyakorolt rám, hogy kicsit más módon durva a zenéjük, és más zeneiséggel zúzták szét az arcomat. Mindenesetre csak elkezdtem begyűjtögetni kazettán a környezetemben fellelhető anyagaikat, és azóta is hallgatom a munkásságukat. Számomra főleg az utóbbi tizen-pár évben, amióta aktívan zenélek tudatosult bennem, hogy mekkora zenészek is voltak úgy egyben. Sajnos Dimebag-et és Vinnie-t már nem láthatjuk/hallhatjuk, de nagyon is meghatározó volt az a hozzáállás, attitűd és elhivatottság számomra is ahogyan a művészetüket művelték, ahogy kompromisszumok nélkül tették azt, amihez értettek, és csinálták azt, amiben hittek. Nekem ez volt a Pantera.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában