Farkas Erik interjú

2018.10.20. 20:00

„Én ezekkel a lehetőségekkel, pillanatokkal boldog vagyok”

Farkas Erik 2005-ben végzett a budapesti Shakespeare Színművészeti Akadémián Csiszár Imre osztályában, beszédtanára Tímár Éva volt. 2004-ben szerződött a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza társulatába, de játszott a budapesti Holdvilág Kamaraszínházban is. Hosszú évek óta még csak nem is hallottunk róla, újabban már fellép önkormányzati rendezvényeken.

Balla Tibor

2011-ben a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza prózai társulatának tagjai egymás közt hozták meg a döntést titkos szavazással, hogy véleményük szerint az adott évadban ki nyújtotta a legeredményesebb művészi teljesítményt. A Varázsdoboz-díjat ebben az évben a prózai tagozat művészei közül Farkas Erik vehette át. 2002 óta énekel, a közelmúltban önálló sanzonestje is volt az MMK-ban.

– Már két éve eljöttél a színházból. Mi van veled?

– Egy darabig egy nagyüzemben dolgoztam, most pedig irodai munkát végzek.

– Cserbenhagytad Tháliát?

– Nem, nem tudtam elhagyni. Minden lehetőséget megragadok. Ha más nincs, elmegyek vidékre haknizni. Szerencsére időnként szoktak hívni, és itt a városban is egyre többször van lehetőségem rendezvényeken közreműködni. Nemrégiben mutattuk be a Neszmese projektünket, ami kicsit formabontó módon a hallásra összpontosít – egyébként a Vakok Intézetében volt a bemutatója –, és hamarosan jön egy musical-estem is.

„Azért nem tettem meg, mert nem akarom a családomat lehetetlen helyzetbe hajszolni. Most fontosabb a család.”
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

 

– A sanzon közel áll hozzád?

– Rengetegféle zenei műfajban próbálkoztam. Még operát is énekeltem nyugdíjas otthonokban. Például a Varázsfuvolából Papagéno áriáját, vagy Gounod Faustjából Mefisztó közkedvelt dalát az Eladó az egész világot. Operettet rengeteget énekeltem, itt a színházban is volt egy nagysikerű bemutatónk. Mindenféle műfajban kipróbáltam már magam, még rockzenét is énekeltem, a Hivatal nevű zenekarban Lajosmizsén. Mert hogy nagyon szeretem a rockzenét is egyébként. Az énektanáromnál, Gencsy Sáránál már megismerkedtem egy-két sanzonnal. Azt szeretem ebben a műfajban, hogy az élőszóhoz sokkal több köze van és sokkal civilebb műfaj, nem annyira színházias, mint például az operett, ahol csillivilli díszletek között táncolnak nagyszerűen és énekelnek brilliánsan az előadók. A musicalről pedig az az elképzelésem van, hogy ha nem tudom szóban megfogalmazni, akkor eléneklem. Ezzel természetesen nem szeretném degradálni a műfajt. A sanzonnál jobban meg tudom szólítani a hétköznapi civil nézőt, akinek az életében voltak boldog pillanatok és csapások is, amiket megpróbál feldolgozni ez a fajta zenés műfaj, és közelebb tud kerülni hozzájuk.

– Dramaturgiailag alaposan felépített műsor volt...

– Sokat dolgoztam rajta, mire kitaláltam, mi legyen benne, hogyan fűzzem egy kerek ívvé, hogyan fűzzem össze az életemmel. Viszonylag keveset tudtunk együtt próbálni Tótin Katival, amit nagyon sajnálok, mert egy csomó dolog még jobb lehetett volna.

– Színészként indultál, aztán eltűntél, most újra a pályán mozogsz. Van magyarázat?

– Lehet azt mondani, hogy kényszerű pályaelhagyó vagyok. De ez nem jelenti azt, hogy a színháztól távolságot tartok. A színház ugyanolyan fontos az életemben, de a kőszínházra jellemző struktúrát én nehezen viselem. Az alternatív színház közelebb áll hozzám, mert ott szabadabb az ember, bizonyos dolgokat ki lehet próbálni, amiket kőszínházban talán nem, és lehet, hogy jobb megoldásokat találnak így. Talán ezért.

– Mégsem alternatív színházhoz szerződtél. Miért?

– Igazad van. De most az életem más folyást vett. Született egy kisfiam, aki lassan kétéves lesz. Elég tudatos döntés volt a részemről. Megpróbálkozhattam volna egy másik színháznál Budapesten, vagy bárhol, akkor lehet, hogy színháznál maradtam volna. De zárójeles kérdés, hogy hová tudnék jutni negyvenhárom évesen, ha már most sem vagyok ott, ahol negyvenhárom évesen kellene lennem. Azért nem tettem meg, mert nem akarom a családomat lehetetlen helyzetbe hajszolni. Most fontosabb a család. Ha kicsit nagyobb lesz a gyerekem, és nem kell nullhuszonnégyben vigyázni rá, és nem kell azért hazarohannom, mert nem szeretném, ha a feleségem annyira leterhelné magát, hogy levegőt se kapjon, akkor lehet, hogy egy kicsit nagyobb elánnal fogok bele a dologba. De most ez van.

– Azért van valami jövőképed?

– Most egy reménysugár csillant meg bennem, hogy esetleg tudok mégis azzal foglalkozni, ami a szívszerelmem, a színjátszással. Óriási dolog, hogy önálló estet tarthatok, nem is egyet, már két lehetőséget kaptam. Az pedig hihetetlen jó érzés volt, hogy ennyien voltak kíváncsiak rám. Méghozzá olyanok, akiket nem is ismerek. Nagy elismerés ez a részemre. Pótolhatatlan. Ez nekem nagyon fontos. Még az egymondatos szerepben is azt szerettem, amikor megjegyeztek abban az előadásban. Én ezekkel a lehetőségekkel, pillanatokkal most boldog vagyok.

Ezek is érdekelhetik