Jousse Erzsébet versei a szerző előadásában hatnak igazán, de a papíron is „élnek”

Nem mondhatnánk, hogy az ismeretlenség homályából bukkant elénk Jousse Erzsébet, aki négyéves korától kezdve, némi megszakítással, városunkban él. Itt-ott már találkozhattunk verseivel és közvetlen személyiségével. Az elsőkötetes szerző élete nyitott könyv, amelybe – élve a kínálkozó lehetőséggel – bele is lapozunk.

Kérésemre franciául dedikálja a kötetét: Jousse Elise aláírással. Mondhatnám, persze, könnyű annak érzelmekről, szerelemről vallania a poétika nyelvén, aki ifjúságának meghatározó éveit Franciaországban, Párizsban élte. Talán nincs igazam?

– Felnőttként hét évet éltem Franciaországban, Le Havre-ban, a Szajna torkolatában és Párizsban. Férjem után kettős állampolgárságot kaptam, és innen ered a kissé furcsa hangzású Jousse – kiejtve: zsussz – vezetéknevem. Ott születtek meg gyermekeim, fiam, Frederique és lányom, Denise. Hazatérésünk után, munka és család mellett tanultam, közgazdász, mérlegképes könyvelő végzettséggel dolgoztam, többnyire vezetői poszton, egészen nyugdíjazásomig. Nyugdíjazásom óta, ötödik éve írok verseket, ezen öt év terméséből válogattam a kötetbe. Eleinte inkább szerelmes, érzelmes verseket írtam, azóta kitágult a témáim köre, de mindig az érzelmek hatására írok és létezem. Baranyi Ferenctől idézve: „Nem szabad verset írni, csak olyankor, mikor szemed kiégne a haragtól vagy örömöd iszonyú méretéhez a »túláradó« jelző is szegényes!”

– Mit áruljunk el a díszbemutató előtt a kötetről? A 152 oldal 120 verset tartalmaz 24 illusztrációval és 8 fejezetre bontva. A fejezetek címadója egy-egy vers címe. A versek grafikai illusztrációit is magam készítettem, a könyv borítójára az „Ibolya” című festményem került. A hátsó borítón Kiss Kálmán tanár, költő ajánlja elmélyült olvasásra a kötetet: „Jousse Erzsébet versei a szerző előadásában hatnak igazán, de a papíron is »élnek«. Bennük a mondandó, a gondolat és a kép a fontos, a szerző a stílus eredetiségére és a verselés tökéletességére kevésbé törekszik… bár a zenei összhatás mindig pozitív.”

Miként válik egy közgazdászból költő?

– Valamikor tanár szerettem volna lenni. Már fiatal koromban nagyon szerettem az irodalmat, főleg a versek voltak rám nagy hatással. Mivel a lehetőségeim szűkösek voltak, így az irodalom és a versek, mint szabadidős tevékenység, maradtak meg számomra. A verseket, ha nagyon tetszettek, önszorgalomból meg is tanultam. Sokra emlékszem közülük még most is. Máig a kedvencem maradt József Attila, Radnóti Miklós és Ady Endre. A listám jelentősen bővült, felsorolni is lehetetlen őket. Évek óta olvasok kortárs irodalmat, több mai írót és költőt személyesen ismerek. Két éve tagja vagyok a Váci Mihály Irodalmi Körnek, rendszeresen részt veszek a Tokaji Írótáborban, verseim a Kelet Felől folyóiratban és a Dunaújvárosi Hírlapban jelentek meg. Az Írisz versszínpad társulata is műsorára tűzi egy-egy írásomat, de a Versbarátok klubjában magam adom elő a költeményeimet.

Egy kötet címválasztása a szerző szándéka szerint egyfajta esszencia, ami a lényegről árulkodik. Az olvasó érti az üzenetet, mégis szívesen hallunk a kigondoló szándékáról. Mit üzen a címmel?

– Amikor az Érzelmek hullámain címet választottam, arra az összetett és állandóan jelenlévő, mégis folyton változó lelkivilágra, állapotra gondoltam, ami az életet végigkíséri. Érzelmeink meghatározzák, befolyásolják életünket, tetteinket, napjainkat. Nem csak pozitív érzelmek színesítik életünket, mint az öröm, boldogság, szeretet, vidámság. Néha rossz érzések törnek elő belőlünk. Érhet csalódás, bánat, feszültség, fájdalom. Az emberek többsége kerüli, kerülné a negatív érzelmeket, de sajnos, nem mindig vagyunk képesek befolyásolni, hatni rájuk. Jó esetben, tompítani tudjuk. Szeretem a jót, a szépet, szeretek adni és az empátia is jellemző rám. Nem bánnám, ha mindig sütne a nap, és boldog, segítőkész emberek laknák a Földet!

A könyvbemutató résztvevőinek ízelítőül, válasszunk egyet a versei közül!

– A Versmagok első strófája így szól: „Apró versmagok is bennem élnek. Futó érzelmek, ha megöntözik, csírát bontanak egy költeménynek, s a gondolat papíron gyöngyözik.”