Választás után

2024.06.10. 15:00

Mezőfalva: két új személy kapott helyet a képviselői asztalnál

Vasárnap 19 órakor véget értek a 2024-es helyi önkormányzati és az EP, valamint a nemzetiségi önkormányzati választások.

Horváth László

Mezőfalva képviselő-testülete: (balról jobbra első sor) Kovács István, Török Zoltán, Masinka Csabáné, Sóki László képviselők. (hátul) Pethes Bálint képviselő, Márok Csaba László polgármester, Bán Balázs képviselő

Fotó: Horváth László

Az előzetes eredmények alapján Mezőfalván a korábbi testület összetételéhez képest két új képviselőt is beszavaztak a szavazásra megjelentek. 

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testületének a következő lett az összetétele: Márok Csaba László polgármester mellett a képviselők: Bán Balázs, Kovács István, Masinka Csabáné, Pethes Bálint képviselő,  Sóki László, Török Zoltán. 

Márok Csaba László a község régi és újra megválasztott polgármestere
Fotó: Horváth László

Márok Csaba László egyedüli indulóként várhatta az eredményeket. A választás után kérdeztük:

– Azért volt izgulni való, hiszen az is előfordulhat az egyedüli induló esetében, hogy sokan úgy gondolkodnak, minek elmenni, úgyis az egy jelölt nyer. Ennek ellenére soha nem látott számra mentek fel a leadott szavazatok. Pontosan 1277 darab. Ennyi szavazatot én még nem kaptam! 2006 óta írtam, azóta nem. 501, 1075, 791, 845, most meg 1277 szavazatot kaptam. Számomra ez egy óriási dolog, ami azt is mutatja, hogy elég nehéz lett volna az ellenfél dolga. Természetesen, aki nem akart engem választani az érvénytelenül is szavazhatott, mint ahogy lett 319 darab érvénytelen. Tehát nem egy sima menet volt ez. Érzelmileg semmiképpen. Amikor a hivatalban mondták, hogy 982-nél vagyok 75 százaléknál és akkor még a legnagyobb szavazókör hátra volt, hát az nem volt semmi! A számokon kívül még azon aggódtam, ki lesz a testületem? – mondta Márok Csaba.

Mindig azt hangoztatta az elmúlt ciklusokban, hogy egy irányba húzzák a szekeret. Ezután is így lesz?

– Már tegnap este az új testületi tagokkal beszélgetve elhangzott, hogy ők is ezért a faluért szeretnének tenni. A megválasztott képviselők nagy részével együtt dolgoztunk az elmúlt években, így gondolom nem lesz másként a következő időszakban sem. A két új testületi taggal, Kovács Istvánnal és Török Zoltánnal is szoros és aktív a kapcsolatom. Civil szervezetekben, valamint a gazdasági élet egyéb területein is tudunk, tudtunk együtt dolgozni. Tehát nem vagyunk idegenek egymás számára – mondta Mezőfalva régi és újra megválasztott polgármestere.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában