2024.05.21. 20:00
A kormánybiztos és az iskolaigazgató készítette a menüt a tanétteremben
Városunkban járt kedden dr. György László, a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos, aki könyvbemutatója előtt egy vidám hangulatú főzésre is beállt a Centrum Tanétteremben.
A látogatása apropója a közelmúltban megjelent, "A középosztály forradalma" című könyvének bemutatása volt. A könyv azt taglalja, hogy miként sikerült Magyarországon egy évtized alatt megerősíteni és bővíteni a középosztályt, amellyel tulajdonképpen megoldást, egy eredményesen használható modellt kínálnak a nyugati civilizációnak arra, hogy ők is megfordíthassák a csökkenő tendenciát.
![](https://cdn.duol.hu/2024/05/MRcyAfApcaJJEyCTe5zhdbA5JM68QlyAsho88hHRLNg/fit/1200/1219/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg4MTk3ZTFjMWNjYzQ0NWU4MTczZmUzNjE0MTdiNzMx.jpg)
A közgazdász kormánybiztos elmondta, a középosztályba olyan egyének tartoznak, akik már felépítettek valamit az életben, ezáltal van vesztenivalójuk, s egyúttal van felelősségtudatuk, a döntéseiket pedig ez alapján határozzák meg.
Azt is mondhatjuk róluk, hogy az országépítők közössége, akiket segíteni kell, hiszen ez is a fenntartható növekedést szolgálja. A Dunaújvárosi Egyetemen tartott előadása előtt találkozott Magyar Andrással, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola igazgatójával, aki a szakképzés jegyében egy gasztronómiai programra invitálta őt - hiszen György László az innovációért, szakképzésért és felsőoktatásért felelős államtitkárként fontos szerepet töltött be a szakképzési rendszer átalakításában is.
![](https://cdn.duol.hu/2024/05/kZE2RXto8FpmhoLbANpC8U4Y3oKr_ToPVFuq80PnEoE/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MDA4MDRlYTdjMDRhZDY4NWQ1ZmJiMjFkMjQ3NDg4.jpg)
A Centrum Tanétteremben voltak, ahol a kormánybiztos és az iskolaigazgató is felkötötte a kötényt, majd az ágazati vizsga feladata alapján halat, salátát és rizottót készítettek. A munkafolyamatban az ágazati vizsgájukra készülő diákok is segédkeztek, miközben a tanulásról, a szakképzés lehetőségeiről, a fiatalok tapasztalatairól és élményeiről beszélgettek. Miután az ételek elkészültek, a tanulók örömmel osztották meg azt is, hogy milyen színes a diákélet náluk, a milliós megtekintésű iskolai videóikat is megmutatták, összességében pedig egy igazán vidám hangulatú és hasznos tapasztalatcserén alapuló főzés kerekedett ki.