Dunaújváros

2024.04.17. 13:00

Nagy sikerrel zárult a Kisbiológusok Találkozója

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium természettudományok és sport munkaközössége 2024. április 13- án szombaton 30. alkalommal szervezte meg egynapos diákkonferenciáját.

Duol.hu

Fotó: Széchenyi István Gimnázium

Idén március 23-án a 70 éves fennállását ünneplő gimnázium egyik fő rendezvényére, az Öregdiák találkozóra került sor, ezért rendhagyó módon a kisbiológusok nem a „víz világnapján”, hanem ezen az áprilisi hétvégén találkoztak az iskolánkban.A városi és városkörnyéki általános és középiskolás diákok a biológiához kapcsolódó témakörökben neveztek a versenyre. 

A versenyzőket, a felkészítő tanáraikat és a gyerekeket elkísérő családtagokat Kratzmajer Zoltán, igazgató köszöntötte. A vendégeknek vidám tavaszi dalcsokrot énekelt két 7. E osztályos tanuló, Horváth Gréta Laura és Juhász Maja Gerda. 

Fotó: Széchenyi István Gimnázium

A rendezvényen Trencséni István képviselte a Trencséni családot, a rendezvény egyik fő támogatóját, a gimnázium Biológus Díjának alapítóját. Rendezvényünket támogatta a Széchenyi Iskolafejlesztési Alapítvány. 

Az idei verseny a jelentkezők nagy száma miatt egyszerre öt helyszínen zajlott. A kisbiológusok több témában igen színvonalas előadásokat tartottak. A legnépszerűbb témakör az általános iskolásoknál az etológia, míg a középiskolásoknál az ember szervezete és egészségtana volt.  Összesen 9 iskolából 73 tanuló nevezett be a Kisbiológusok találkozójára. A meghívott zsűritagok és a munkaközösség tanárai értékelték a színvonalas előadásokat. Nem volt könnyű dolguk a legjobbak kiválasztásában. Értékelésük után a helyezett és a különdíjas diákok könyvutalványt kaptak. Néhány tanuló könyvjutalomban részesült. 

Eredmények:

Etológia témakör - általános iskolai kategória (01-es tanterem) 

Zsűritagok: Fodorné Görög Dóra a Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola földrajz-matematika szakos tanára és Márkus Zoltán biológia-kémia szakos középiskolai tanár

I. hely    Modróczky Anna Kamilla (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola)

II. hely    Baráth Bettina (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium) 

III. hely    Szij Emma Virág (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)

Különdíj: Kozma Olívia (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola)

Szabadon választott és egészségtan témakör - általános iskolai kategória (105-ös tanterem)

Zsűritagok: Biliczky Gabriella biológia-matematika szakos középiskolai és Fekete Zoltán kémia-matematika szakos középiskolai tanár 

I. hely    Tóth Flóra (Pannon Oktatási Központ)

II. hely    Somfai Kamilla Elizabet (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola)

III. hely    Csányi Gréta (Dunaújvárosi Arany János Általános Iskola)

Különdíj: Mayer Hedvig (Pannon Oktatási Központ)

Könyvjutalmat kapott: Bognár Blanka (Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola), Szalai Gellért (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)

Természet- és környezetvédelem témakör – általános és középiskolai kategória (103-as tanterem) 

Zsűritagok: Szendrődi Tibor kertészmérnök, növényorvos és Tubolyné Széll Brigitta biológia-angol-testnevelés szakos középiskolai tanár

I. hely    Toponári Gergő (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)

II. hely    Nagy Jakab Áron (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)

III. hely    Bodnár Bence és Pinke Zalán (Bocskai István Református Oktatási Központ Szabó Magda Tagintézmény)

Egészségtan témakör - középiskolai kategória (111-es tanterem)

Zsűritagok: Dr. Elek Ágnes gyermekorvos és Garamszeginé Szücs Ildikó kémia-matematika szakos középiskolai tanár

I. hely    Simon Tulipán (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium) 

II. hely    Sztankó Maja (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)

III. hely    Sipos Kornél (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)

Különdíjasok: Csepecz Zsolt (Dunaújváros Egyetem Bánki Donát Technikum) és Zsömbör Bálint István (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)

Szabadon választott témakör - középiskolai kategória (04-es tanterem)

Zsűritagok: Varga Beáta középiskolai biológiatanár és Sárköziné Elekes Annamária földrajz-német szakos középiskolai tanár

I. hely    Braun Szonja  (Pannon Oktatási Központ)

II. hely    Erdélyi-Franyó Győző (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)

III. hely    Kiss Márton András (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)

Különdíjas: Fekete Zalán (Dunaújvárosi Egyetem Bánki Donát Technikum)

Könyvjutalmat kaptak: Badacsonyi Petra és Nyikos Anna Zsófia (Pannon Oktatási Központ), Virág Lili és Győri Jázmin (Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában