A kommunizmus borzalmairól, az egyházüldözésről és a mártírokról emlékeztek meg

A február 29-i rendezvénynek a Dunaújvárosi Egyetem adott otthont, amelyen jelen volt többek között dr. Mészáros Lajos, térségünk országgyűlési képviselője, Spányi Antal megyéspüspök és a helyi egyházközségek vezetői is.

Elsőként egy régi ismerős köszöntötte az egybegyűlteket, mégpedig Fodor Endre, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának sajtófőnöke. Mint azt vázolta, a bizottság két kiállítási anyaggal érkezett az eseményre. Az egyik a "Légy hű mindhalálig", a másik pedig a "Küzdelem a lelkekért" címet viseli, amelyek azt hivatottak bemutatni, hogy a kommunista időkben a pártállam miként indított kegyetlen hadjáratot az egyházi közösségek ellen, és kik voltak a hitvalló egyház magyar mártírjai.

Dr. Mészáros Lajos elmondta, február 25-én emlékezünk meg a kommunista diktatúrák áldozatairól. Világviszonylatban mintegy százmillióra becsülik a halálos áldozatok számát, ezen belül Kelet-Közép-Európában körülbelül egymillióra. Mint azt hangsúlyozta, borzalmas gaztettek, meghurcolások történtek ebben az időszakban, amire fel kell hívni a figyelmet, hogy sose felejtsük el. Éppen ezért, az évforduló apropóján hívták életre ezt a csütörtöki eseményt is.

Hogy miért fontos az emlékezés, arra Spányi Antal megyéspüspök világított rá beszédében. Mint mondta, az ember olyan teremtmény, amely nemcsak emlékezni tud, hanem felejteni is. Viszont ha felejtünk, akkor kitesszük magunkat az ismétlés veszélyének. Legyenek olyan emlékeink, amelyeket szívünkbe zárhatunk, önmagunkat is védve ezzel. Szólt arról is, hogy a mai fiatalok talán már el sem hiszik, amit szüleik, felmenőik elmesélnek nekik a régi idők nehézségeiről. Például hogy volt olyan korszak, amikor nem lehetett templomokat építeni, vagy éppen harangot kongatni, ami ma már szinte elképzelhetetlen. A hitet azért támadják, mert ez fontos támasza az embereknek, hit nélkül pedig bizonytalanokká válunk. Ilyen támaszt jelent a család is, mint szent kötelék, akárcsak a haza, a nemzet, amelyek gyökereket adnak nekünk. Ha gyenge, töredezett a gyökér, ingataggá válunk, viszont ha stabil és erős, akkor kibírhatjuk a kibírhatatlant, a megpróbáltatásokat, akárcsak a Légy hű mindhalálig tablósorozaton bemutatott egyházi személyek is, akik vállalták küldetésüket és üdvösségre jutottak. A kommunizmus, a szocializmus, a nemzeti szocializmus, még a modern liberalizmus is támadja a család és a nemzeti tudat hagyományos értékeit. Gyalázó a családokra nézve az, amikor arra tesznek próbálkozásokat, hogy sokkal szebb, ha egy furcsa, színes világban egyek vagyunk. Azért veszélyesek ezek az eszmék, mert mindig is tragédiába torkollottak a történelem során. Spányi Antal hangsúlyozta, mindig maradjunk hűségesek ezeréves hagyományainkhoz.

A megyéspüspök elgondoltató szavai után dr. Soós Viktor Attila egyháztörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja tartotta meg előadását a kommunizmus egyházüldözéséről. Számos érdekességgel szolgált a kegyeletlen időszakból, mesélt például arról, hogy 1961-ben egyszerre száztizenhét helyszínen tartottak rajtaütést, amelynek során nyolcvanhat egyházi és világi személyt fogtak el, majd ítélték őket összes háromszázharmincnyolc év börtönbüntetésre. A bűnük annyi volt, hogy segítették, tanították a fiatalságot. A legnagyobb terror 1953-ban és 1957-ben érzékelhető, ekkor hallhatunk a legtöbb vértanúról. A mártírok között volt Boldog Brenner János, akinek életről és tragikus haláláról is beszélt előadásában Soós Viktor Attila.

Boldog Brenner János 1931-ben született Szombathelyen, egy háromgyermekes polgári család második fiúgyermekeként. Mindegyik testvér a papi hivatást választotta, ám az idáig vezető út sem volt egyszerű az egyház elleni támadások miatt. 1948 körül például a mintegy hatezerötszáz egyházi nevelési és oktatási intézményt államosítottak, s csak tizenegyet kaphattak vissza. 1950-ben négy kivételével feloszlatták a szerzetesi rendeket is hazánkban. Ilyen viszontagságos üldöztetések ellenére 1955-ben pappá szentelték. Rábakethelyen teljesített szolgálatot (Szentgotthárd közelében). Rendkívüli elhivatottsággal végezte munkáját, tiszta lelkű, becsületes emberként ismerték, és nemcsak hitbéli meggyőződése volt erős, hanem hazaszeretete is. Az 1956-os forradalom idején eszébe sem jutott az, hogy elmeneküljön az országból, hiába is élt az osztrák határ mentén. 1957. december 14-én éjjelén történt meg a tragédia. Brenner Jánost a szomszédos településre hívták, hogy egy súlyos beteget lássa el a szentségekkel. Az út során megtámadták, harminckét kézszúrást ejtettek a testén, bottal, rúddal többször is fejbe verték, és a nyaki porccsontjára is ráléptek. Ez utóbbit a lábnyomok miatt vélték sejteni, azonban akkor nyert bizonyságot, amikor a boldoggá avatási eljárás során exhumálták és megvizsgálták. A halála után látszatnyomozás zajlott. Próbálták szerelemféltésnek beállítani a gyilkosságot, rablásnak és bosszúnak is, amelyek egyike sem volt igaz. Az első számú gyanúsítottat először halálra ítélték, végül mindössze két évet töltött börtönben, utána meg 75 ezer forint kártérítést is kapott. Brenner János boldoggá avatását 1999-ben kezdték meg, az eljárás pedig 2018-ban ért véget.

Az előadó kiemelte, Brenner Jánost, ahogy társait is, a hitükért ölték meg. Ők csak tették a dolgukat, komolyan vették hivatásukat, az elköteleződést. Történetük azt az üzenetet hordozza, hogy az, ami az életfeladatunk, ahová a sors rendel minket, csináljuk igaz szívvel, s álljuk meg ott a helyünket.