Egy hónap múlva kitűzik az időpontot

2024.02.21. 07:00

Választás Dunaújvárosban

A kampányidőszak kezdete még egy kicsit odébb van, bár már a választás szele igencsak érezhető a politikai színtéren.

Molnár Emese

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő - archív

A Nemzeti Választási Iroda folyamatosan készül az európai uniós, a települési önkormányzati, valamint a települési nemzetiségi önkormányzati választásokra. A közelmúltban már összeállított egy tájékoztató füzetet is a voksoláson indulni kívánó pártok, szervezetek, magánszemélyek számára. Ebből szemezgettünk egy kicsit, fókuszban a helyi önkormányzati választással.

Dunaújvárosban tíz egyéni választókerület van. Ezek mindegyikében új körzeti képviselőt választhatnak a voksolásra jogosult polgárok, továbbá szavazni fognak a polgármester személyéről is. A tíz körzeti képviselői és a polgármesteri mellett még négy képviselői mandátumot osztanak ki a választási eredmények tükrében, így alakul majd meg tizenöt fővel az új közgyűlés.

Bár feltételezhető, hogy június 9-én tartják meg mindhárom szavazást hazánkban, a voksolás hivatalos napja még nincs meg, ezt majd a köztársasági elnöknek kell kitűznie március 11-31. között. A kitűzést követően kezdetét veszi a jelölő szervezetek nyilvántartásba vétele.

Április 20-tól

A feltételezett dátum alapján, várhatóan április 20-án kezdődik a kampányidőszak (amely egészen a választás 19 órai zárásáig tart). Innentől sűrűsödnek majd az események is.

Április 20. és május 7. között történik az ajánlások gyűjtése, ezzel együtt a jelöltállítás. Ahhoz, hogy valaki hivatalosan is jelöltté váljon, és indulhasson a választáson, rendelkeznie kell meghatározott számú érvényes támogatói ajánlással. Aki indulni szeretne a választáson akár a polgármesteri, akár a körzeti képviselői mandátumért, a Helyi Választási Irodán kell igényelnie az ehhez szükséges formanyomtatványt, amelyre a választópolgároktól szerezhet támogatói aláírást (név, lakcím, személyi igazolvány, aláírás).

A körzeti képviselő-jelöltségért az adott körzetben élő választópolgárok legalább 1 százalékának érvényes ajánlása szükséges. Ennek pontos számát majd a Helyi Választási Iroda vezetője fogja meghatározni (a választást megelőző 67. napi névjegyzéki adatok alapján). Idén nagy változást jelent Dunaújvárosban az, hogy újraszabták a körzethatárokat, és változtak a számozások is. Ebben az új verzióban átlagosan 3500 választópolgár alkotja a körzeteket, tehát arra lehet számítani, hogy elég lesz körülbelül 35 körzetlakó ajánlása ahhoz, hogy valaki hivatalosan is jelöltté váljon. A polgármester-jelöltséghez legalább 300 választópolgár ajánlása szükséges. Egy választópolgár több jelöltet is támogathat, de fontos, hogy egy jelölt ívét csak egyszer írja alá.

Ügyrendileg úgy néz ki a folytatás, hogy ha valaki megszerezte a minimum ajánlást (legkésőbb május 7-ig), akkor azt leadja a Helyi Választási Irodán. Az ajánlások hitelességét, szabályosságát ellenőrzi a Helyi Választási Bizottság is, és ha mindent rendben találnak, akkor veszik hivatalosan is nyilvántartásba a jelöltet.

Az a párt vagy szervezet, amely a tíz egyéni választókerület legalább kétharmadában jelöltet állít, lehetősége van úgynevezett kompenzációs listát is állítani. Ennek a szavazás lezárását követően lesz jelentősége, amikor is a töredékszavazatok alapján osztanak ki még négy mandátumot a dunaújvárosi közgyűlésbe (azon szervezetek között, akik elértek egy adott szavazati minimumot).

A május 7-i jelöltállítási határidőt követően körülbelül egy hónap múlva voksolhatnak a választásra jogosult állampolgárok arról, hogy kik alkossák az új városvezetést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában