A szívet nem lehet megvenni?!

A Dunaújvárosi Acélbikáknak van egy híres jelmondatuk: „tiszta erő, tiszta fej, tiszta szív – jégkorong tisztán”. Lehetséges, hogy ezt nehéz idegen nyelvekre lefordítani, de az is előfordulhat, időnként a honfitársaink is nehezen értelmezik. Azari Zsolt, a klub elnöke és a csapat vezetése rendkívüli ankét keretében beszélgetésre hívta meg a szurkolóikat péntek estére a metodikai központba.

Balogh Tamás

Somogyi Balazs csapatkapitány, Azari Zsolt elnök, Niko Eronen vezetőedző, Revák Zoltan sportigazgató

Fotó: Balogh Tamás

Az összejövetlelen az elnök mellett részt vett Somogyi Balazs csapatkapitany, Niko Eronen vezetőedző és Revák Zoltan sportigazgató is. Azari Zsolt a legutóbbi, valóban példátlan esetről beszélt, amikor nyolc légiós egyszerre hagyta el a klubot.

– Közülük ketten nyilatkozták azt, azért akarnak elmenni, mert nem látják biztosítva a csapat megfelelő szereplését, a többiek egyéb okokra hivatkoztak. Abban állapodtunk meg, ha nem szerzünk annyi pontot, hogy maradjon reális esély a nyolc közé jutásra, akkor elengedjük őket.

Meg tudtuk volna akadályozni őket a távozásban, de mivel nem olcsóak, nem szerettük volna őket játék nélkül is fizetni, ezért mehettek

– mondta erről az eseteről.

Majd az utánpótlásra térve így folytatta: – Amióta létezünk, az a célunk, hogy a saját bázisunkból építsük fel a jövő csapatát. Sajnos ez nem mindig sikerül. Amikorra fölneveljük, fogja magát és máshová igazol. Nem csak a maiaknál, hanem a korábbiaknál is így volt. Százból tíz-tizenkét játékos érik be arra, felmenjen a felnőtt csapatba.

Most viszont vannak olyanok, akik bíztató játékkal leptek meg bennünket. A döntésünket ez is alapvetően befolyásolta, talán mégsem megyünk a záró mérkőzésekre föltett kézzel. Rákényszerültünk, hogy lehetőséget adjunk a számukra, és bízunk benne, megállják a helyüket és stabil tagjai lehetnek a csapatunknak.

Aztán érkeztek a szurkolói kérdések, amelyekre szintén az elnök válaszolt. Az egyik azt firatta, hogy jutottunk el idáig?
– A sporttörvényünk kimondja, nem írhatok próbaidőt a játékos szerződésébe. Ha azt mondom egy külföldinek, harminc naponként meghosszabbítom a szerződésedet, akkor elég furcsán fog nézni, elköszön és elég rossz hírünket kelti a világban. 2015-ben kiszállt a Docler a támogatóink közül, ezért minden évben többet költünk, mint amennyi a bevételünk. Aláírom a külföldiek szerződését, s benne azt, hogy euróban fizetek, és aminek az árfolyama nekünk rossz irányba változik.

A TAO tizenegy éve ugyanannyi, miközben az infláció huszonhét százalék volt. Mondjam, hogy mennyivel nőttek költségeink? Vegyük például a villanyét! Tavaly harmincpár milliót fizettünk a szezon alatt, most pedig százhárom lesz.

Kevesebb légióst, de jobbakat szerződtetni? – szólt a következő felvetés. – Miért gondoljátok azt, hogy nekem jobb a légióst foglakoztatni? Nem az, mert többe kerül. Miért szerződtetünk mégis?

Mert nincs a hazai mezőnyben annyi elfogadható jó magyar játékos, amennyire szükség lenne.

Harcoljon a csapat a városért és a szurkolókért, mert többet érdemelnének! – vetette fel egy másik résztvevő.

Erre már Somogyi Balázs csapatkapitány így válaszolt:

Légy szíves, gyere be az öltözőbe, és magyarázd el a tizenegy légiósnak, hogy szeresse a várost és harcoljon érte! Vagy annak a hat-hét magyarnak, akit szintén nem érdekel, csak puffog, mert nem kap játéklehetőséget. Persze nem is tesz érte.

Somogyi kiemelte, túl vannak a kiabálástól és a történelemtől kezdve mindenen. Már eljutottak odáig, hogy a fizetésüket is rizikóztatják a teljesítményükkel.

Már az sem számít, hogy fiatal játékosként legyen helye, ahol majd lehetőséget kap. Az sem érdekli, miből fog megélni a jövőben? Akkor hogy szeretnéd ösztönözni ezeket a játékosokat? Ha van jobb ötleted, mondd meg és esküszöm, megcsinálom.

– Már azt is kipróbáltam, megsütöttünk itt ötven tojást, hogy miközben elfogyasztjuk, beszéljünk a jövőnkről, a csapatszellemről és a hasonló ideákról. A folytatást láthattátok. Sok szempontból fontos volt nekem ez az év, de úgy látszik, hogy nem fenékig tejföl az élet most sem.