Igaz történet

2024.01.13. 07:00

Egy ló csodálatos gyógyulása

Loren egy nagykarácsonyi család kedvence. Olyannyira, hogy a három gyermek mit sem törődött a karácsonyi ajándékokkal, a felnőttekkel együtt izgultak a ló gyógyulásáért az év végi időszakban.

Török Tímea
Fotó: Kostyák Eszter

December közepétől a család minden szabad idejét a szeretett ló mellett töltötte. Aki nem csak egyetlen család kedvence, de az Esőcseppekért Alapítány fejlesztő négylábúja is. Ugyanis számos beszédfejlődésében lemaradt kisgyerek az ő hátán mondta ki első szavait. 

Azzal kezdődött az aggodalommal teli időszak, amikor Loren hirtelen ledobott 80 kilót és fél oldalt kezdte rágni az ételt. Az állatorvost ekkor hívták először. Reszelni kellett a fogából, mert pár hónap alatt annyira kihegyesedett, hogy szétszántotta az állat alsó ínyét és nyelvét. 

Fotó: Kostyák Eszter

De itt még messze nem ért véget a megpróbáltatások sora. Loren ugyanis úgynevezett csendes kólikás lett. Bár evett, de sokszor fekve. Mert többször elvágódott, úgy hogy a bértartók alig tudták felállítani. Erőtlen és dehidratált lett. Sárgult a nyálkahártyája, amely májbeteget jelzett, majd felpuffadt és a veséje is rosszalkodni kezdett, végül koordinálatlan lett a mozgása és kezdett összeomlani a vérkeringése is. A lelkiismeretes állatorvos nem tágított, és naponta többször, egymás után több napig jött a lóhoz. Infúzió, orrszonda, injekciók, rektális vizsgálat – mindent bevetett.

Loren a mélypont után kezdett jobban lenni. Egy kedves állatorvos házaspár (dr. Tóth Balázs és dr. Horti Klára) és Loren kezelőorvosa (dr. Fodor Juditunk) összerakták a kórképet a „szuperketyerékkel”. A családi kedvencnek volt ugyanis egy régi bordasérésülése, amely beleszólt a kólikás gubancba. Emiatt volt a vizesedés, és a nehézlégzés. De végül nem lett baj, még a családban maradhat egy jó darabig az állat. A család mátriarkája, Kostyák Eszter végül úgy foglalta össze a történteket, hogy jó lecke volt. Akitől azt is megtudtuk, hogy mi kellett ahhoz, hogy Loren életben maradjon. 

Fotó: Kostyák Eszter

– Szükség volt egy csodálatos bértartóra, illetve kettőre: Fridrich-Czinkóczi Katára és Fridrich Norbertre. Nem lehetünk elég hálásak nekik, ha nem veszitek észre a tüneteket, akkor buktuk Lorent. Köszönjük a sok éjszakázást is. Kellett hozzá egy elsőosztályú állatorvos, aki nem érezte magát eléggé specialistának (bár szerintem nagyon is az); dr. Fodor Judit. Nekem mindent elmondott róla, hogy van egy 29 éves kancája. Kellettek hozzá barátok; Zsolt Czinkóczi és Totka Krisztián nagyon hálás vagyunk nektek is, hogy ott voltak, amikor segíteni kellett, tartani a fejét, a testét. Végül köszönet a családunk minden tagjának is, ezt most megúsztuk. Loren megmenekült – fejtette ki Loren gazdája. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában