2023.12.09. 20:00
Zártkörű rendezvényen mutatták be a jelen és a jövő térfigyelő technológiáját
Nemcsak a jelen, hanem a jövő technológiáját is bemutatták november 29-én Ráckevén, a Hiteles Kft. VI. Térfigyelő Szakmai Napján. A rendezvényt szervező cég – amely az újonnan kiépített rácalmási térfigyelő rendszer kivitelezője – a zártkörű rendezvényt a meghívott önkormányzati, rendőrségi, közterület-felügyeleti és polgárőrségi szakemberek számára szervezte meg, elsősorban az ismeretek bővítése és szakmai tapasztalatcsere céljából.
Fotó: Szilágyi Irén
A szakmai napon számos érdekes előadást hallgathattak meg a jelenlévők, többek között a rendszerekben felszerelt Hikvision eszközök technikai tudásáról, a már meglévő térfigyelő rendszerek korszerűsítésének lépéseiről. Szó esett arról is, hogy hogyan képes támogatni egy ilyen rendszer a rendőrség felderítő munkáját a bűnüldözésben, ezt különböző esettanulmányok, statisztikák ismertetésével is alátámasztotta az előadó rendőrségi vezető.
![](https://cdn.duol.hu/2023/12/LQ9WbVpl2veUGYhZw5dX7lH00EuvU8CW15tSB8tLnI4/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M5ODI5OTg3ZmYyMjQwNTM4MjUxM2ViY2YwZTZkYjAz.jpg)
Fotó: Szilágyi Irén
A konferencia egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért előadásában Mikola Péter, a Hiteles Kft. ügyvezetője mutatta be esettanulmányként a rácalmási városi térfigyelő rendszer újjáépítését „lntelligens térfigyelő rendszerek – Mit tartogatnak a 2020-as évek a térfigyelésben?” címmel. Mint ahogyan azt a szakember előadásának elején megjegyezte, „Rácalmás jókor volt jó helyen”, hiszen a meglévő kamerák cserére érettek voltak a településen, a 2014-ben telepített rendszer központi rögzítőegység pedig már korábban tönkrement, így teljes újjáépítés volt a feladat. Miután a cég 2023-ban tervezte bevezetni az okos rendszereket, így azokat Rácalmáson valósíthatták meg elsőként. Húsz kamerából álló rendszer épült ki, ami idén szeptemberben készült el. Sokakat érdeklő kérdés, hogy mitől intelligens a rácalmási térfigyelőrendszer? Erre a válasz a következőkben van: rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a település valamennyi, szilárd burkolatú belépési pontján. A rendszer észleli, felismeri, és külön, kereshető adatként tárolja a gépjárművek rendszámát, színét, és járműosztályát. Járműveket és személyeket észlel a belső pontokon is, valamint a járművek és személyek számlálására és keresésére is alkalmas. Bár a cég jónevű szereplő a biztonságtechnikai piacon, saját távközlési hálózattal rendelkezik, már több mint negyven térfigyelő rendszert épített a régióban és ezer kamerát felügyel, a rácalmási megbízás komoly referencia számukra.
![](https://cdn.duol.hu/2023/12/ER05t_XROdX474G5Cz73kWbwWM8wK19jiAM531CBNkk/fit/1200/900/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI1Y2YwMzVjOTM1OTRiZjliOTY2MDM0MmEzZDU4MzBi.jpg)
Fotó: Szilágyi Irén
Kicsit előre tekintve a jövőre, a szakember arról is beszélt, hogy már vannak olyan kamerák a világon – csak egyelőre még nagyon drágák – amelyek viselkedéselemzésre is képesek a mesterséges intelligencia segítségével, tehát felismerik például az erőszakot, a futást, az elesést, így egy esetleges bűncselekmény felderítésénél nagyon jó szolgálatot tehetnek. A biometrikus adatelemzés révén pedig rövidesen akár arcfelismerő kamerák is munkába állhatnak a közterületeken. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi jogi szabályozás értelmében egyébként a közterületi kamerák a biometrikus adatokat nem tárolhatják és hangot sem rögzíthetnek.
A konferencia végén műhelymunka, tapasztalatcsere keretében a jelenlévők az üzemeltető szakemberek segítségével ismerkedhettek meg a kamerarendszerek tudásával, technikai paramétereivel.