Tizenkét gyermekkel lett teljes a perkátai nevelőszülői család

Várhegyiné Békési Gyöngyi elmondása alapján mindig is erre a pályára készült, bár talán nem is ez a jó kifejezés erre a csodálatos szakmára, hiszen oltalmat, védelmet, egyszóval otthont biztosítanak ezen gyermekeknek. 

Két saját gyermekük van

- Kettő saját gyermekünk van, a fiú már 34 éves, ő unokával is megajándékozott már minket, a lányunk 24 éves ő tanul és dolgozik is, még itthon lakik – kezdi Várhegyiné Békési Gyöngyi, majd azzal folytatja, hogy a vér szerinti gyermekeik mellett 2001 óta összesen tíz gyermeknek lettek a férjével a nevelő szüleik. Perkátára 2011-ben költöztek, mert a dunaújvárosi lakásuk már kicsinek bizonyult, az öt gyermeküknek.

Kiderült a szavaiból, hogy: a saját gyermekek egy percig sem ellenkeztek, hogy számukra idegen gyermekkel osztozzanak szüleik szeretetén, mindenkihez egyformán jutott az apai és az anyai szeretet is, sőt így már a testvéri szeretet is előtérbe került. 

Az iskolában szívesen fogadták a Várhegyi család gyermekeit

A vidéki élet elindulása után pár év múlva ismét érkeztek gyermekek a családba, testvéregyesítés céljából. A helyi általános iskola szeretettel fogadta a Várhegyi család gyermekeit, az iskola vezetése, a tanítók mindenben segítették a beilleszkedésüket, mely nem ment ugyan gördülékenyen, de a türelem és a határtalan szeretet csodát tett és minden gyermek megtalált a helyét az iskola falai között. 

- 2020-ban ismét gyarapodtunk, időközben a két legnagyobb nevelt gyermek kirepült a családi fészekből, de hazajárnak hozzánk. Hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy megállják a helyüket a nagyvilágban és megfelelő értékrenddel rendelkeznek. 2022-ben pedig egy kisfiú került hozzánk, s így lett teljes a mi családunk. Összesen tizenkettő gyermekkel – mondja Gyöngyi.

Hogyan lehet tizenkét gyermekkel vinni a háztartást?

Hogyan lehet ennyi gyermekkel vinni a háztartást, kérdezem az édesanyát. A válasz pedig egyszerű, rendszerben kell gondolkodni. Mindenkinek megvan a feladata, úgy kell elképzelni, mint a heteseket az iskolában. Mindig az adott hétnek megvan a saját felelőse, aki például megterít, megeteti a kutyát, a macskákat rendezi, tehát besegít a házimunkában. Ezek alól a saját gyermekek sem voltak soha kivételek. Egy idő után pedig a kicsik eltanultál a nagyoktól, hogy csak így telhetnek gördülékenyen a napok. De minden gyermeknél megvan, hogy mi a kedvence a házimunkában is, sőt ez igaz a szabadidős tevékenységre is. A legtöbb gyermek zongorázik, de van, aki a fociban talált önmagára míg vannak testvérek, akik a lábtoll-labdában érnek el szép eredményeket, de ugyanúgy szeretik és űzik is a népitáncot vagy az aerobicot is. Szerencsére Perkátán nagyszerűek az iskolán kívüli foglalkozások is. De, akik már Dunaújvárosban tanulnak ők sem hagyták abba a sportot – mondja Gyöngyi. 

Mindegyik gyermeknek van egy úgynevezett élettörténeti könyve, talán egy iskolai évkönyvhöz tudnám hasonlítani. Itt kisbaba koruktól kezdve nagykorúvá válásukig vannak benne fotók a különböző eseményeikről legyen az születésnap, kirándulás, ballagás, érettségi. Hatalmas megtiszteltetés volt számomra, hogy az egyik ma már kirepült gyermek könyvébe betekintést nyerhettem. Itt egy igazi családi fotóalbum tárult elém, őszinte, igazi gyermekmosollyal minden fotón.  

A nevelőszülőségnél sokkal többek ők

Várhegyiné Békési Gyöngyi és férje Várhegyi István a Szent István Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ nevelőszülei, de ők sokkal többek ennél. A szervezethez tartozó tanácsadókkal, pszichológusokkal, egyéb munkatársakkal együtt ők olyan hátországot biztosítanak az ide került gyermekek számára, hogy esélyük legyen egy teljesebb élet megélésére és átéljék a családi kötödések, a családi összetartozás lényegét. Úgy vélem ennek a Szent Anna-díjnak súlya van, olyan erkölcsi súlya melyet nem kaphat meg akárki.