Újszülöttek ünneplése

2023.12.12. 08:00

Nemes kezdeményezés a kórháztól

Családbarát intézményként a Szent Pantaleon Kórház a dolgozóikkal szeretné együtt ünnepelni életük egy-egy nagyobb eseményen, jelen esetben a gyermekük születéskor - olvasható a kórház hivatalos honlapján.

Duol.hu

Fotó: A kórház Fb-oldala

Még áprilisban Családbarát intézmény kategóriában, idén először egy „Gondoskodó kórház” névről szóló különdíját adtak át, amit a városi kórház kapott. A különdíjat a már évekkel ezelőtti három családbarát osztály, az évek óta működő családi napközi, valamint az egy hónapja működő Pantaleon szolidaritási alap bevezetéséért kapták. Mindezek mellett akkor még megvalósítási fázisban volt, hogy dolgozóik gyermekeinek születését, a családdal együtt ünnepelve az újszülött megszületésekor zászlót húznak fel a főbejáratnál. Kislányok születését rózsaszín, míg a kisfiúk születését világoskék zászlóval jelezik, hogy munkatársuknak milyen nemű gyermeke született.

A zászlók elkészültek és egyik máris használatba került, és nem is egy, hanem két kislány születése alkalmából. "Aki ma a kórházunkba érkezik láthatja, hogy rózsaszín zászlót húztunk fel, mivel 2023. 12.07-én megszületett Zoé Erzsébet, akinek mindkét szülője kórházunk dolgozója, 2023. 12.11-én pedig megszületett Nara, akinek anyukája munkatársunk" - áll az intézményi honlapon. Zoé már haza is ment, hiszen apukája mellett bátya és nővére is várta otthon. Narának bátya van, aki szintén nagyon várja, hogy apukája mihamarabb hazavigye a kishúgát és édesanyját.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában