Előadás

2023.11.28. 20:33

Nagy lehetőség van most a kezünkben!

Dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő és dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnökének meghívására városunkba látogatott kedden esete Hollik István, a kormánypárt országgyűlési képviselője, a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Molnár Emese

Fotó: LI

Az egyetem nagyelőadója ismét megtelt az érdeklődőkkel, sokan érkeztek a kistérség településeiről is. Védjük meg a szuverenitásunkat! címmel tartott előadást Hollik István, amelyen aktuális közéleti témákban fejtette ki álláspontját Magyarország biztonságáról, gazdaságáról. Elsősorban azon intézkedésekről volt szó, amelyek miatt Brüsszel támadja hazánkat, így a rezsitámogatás rendszere, a kamatstop, a migrációs politikánk. Ezekben a kérdéskörökben indított most újabb nemzeti konzultációt a kormány, amellyel az állampolgárok véleményét kéri ki.

Mint azt felvezetőjében vázolta, a kormánynak 2010 óta többször kellett nehezített körülmények között erősítenie Magyarországot, ám ennek ellenére a magyar emberek összefogásával számos eredményt érhettek el közösen, így például egymillió új munkahely teremtése, a családtámogatási politika, a gazdasági növekedés. Szólt arról, hogy most megint nem vagyunk egyszerű helyzetben, és az látható, hogy az Európai Unió segítség helyett újabb akadályokat görget elénk, amelyekkel már sérti a magyar szuverenitást. Az önállóságért, a szabadságért kell kiállnunk azért, hogy továbbra is sikeresek maradhassunk.

Fotó: LI

Mint monda, közvetlen fenyegetettséget jelent az, hogy Brüsszel el akarja venni gazdasági vívmányainkat, de közvetett fenyegetettséget jelent számunkra az is, ha nem jó irányba megy az Unió, hiszen az hosszú távon visszahúz minket is.

Fotó: LI

Példaként beszélt arról, hogy Brüsszel hibás szankciókat hozott az orosz-ukrán konfliktus kezelésére is, amely negatív hatással volt az európai versenyképességre, s energiaválságot okozott. Mint azt a képviselő elmondta, a kormánynak lépéseket kellett tennie, többek közt a bennünket leginkább érintő infláció csökkentésére. Ezt szolgálja a rezsicsökkentés, a kamatstop, illetve az extraprofitadó is (azoknak, akik ebből a helyzetből nyerészkedtek). Brüsszel most ezek eltörlését is megjelölte az úgynevezett országspecifikus ajánlásai között, a gyakorlatban pedig ezek teljesítéséhez köti a nekünk járó uniós támogatások biztosítását - miközben a Hamász terrorszervezetet meg finanszírozta. Hollik István hangsúlyozta, a kormány álláspontja, hogy döntsenek a magyarok, és a most indult nemzeti konzultáció során mondják el erről is a véleményüket. Ahogy a migránspolitikáról és a tervezett kötelező kvótákról is, amely javaslat már két európai fórumon is átment. Éppen ezért szükség van egy nagyon határozott akaratra az állampolgárok részéről, s nemet mondani a migránskvótákra is a konzultációban. A képviselő záró gondolataiban hangsúlyozta, még ha Brüsszel olyan dolgokba is bele akar szólni, amelyhez a nemzetközi szerződések szerint nincs joga (például egy nemzetállam igazságszolgáltatásába, gazdaságába), egy tényt nem hagyhat figyelmen kívül: az emberek véleményét. Arra biztatott mindenkit, hogy minél többen töltsék ki a kérdőívet, mert ezek az ügyek hosszú távon befolyásolhatják a magyar emberek életét, s mert ezzel nagy lehetőség van most a kezünkben (ahogy a jövő évi uniós választások alkalmával is).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában