2023.11.27. 07:00
A sport összeköt: mozgásélmény napja a fogyatékkal élőknek
A Regionális Mozgásélmény Sportnap dunaújvárosi állomásának helyszínét a DSZC Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium tornaterme biztosította.

Fotó: Laczkó Izabella
A Magyar Speciális Olimpia Szövetség jóvoltából létrejött sportnap célja, hogy a mozgásukban korlátozott, sérült fiatalokat, valamint felnőtteket a különféle mozgásos feladatokkal élményhez juttassák.

A november 24-én, pénteken tartott rendezvényt Szemenyei István, a Rudas iskola igazgatója nyitotta meg. Beszédében elmondta, nagy öröm számukra, hogy az intézmény idén is házigazdája lehetett a Dunaújvárosban immáron 22 éve megrendezett eseménynek. Kiemelte, a jeles nap az iskola életében is nagyon fontos rendezvény, hiszen a lebonyolításban segédkező diákok értékes tapasztalatokkal gazdagodhatnak. Az ugyanis, hogy a nap folyamán a segítők különleges igényekkel rendelkező emberekkel foglalkozhattak nem csak a toleránsabb viselkedésre nevelte őket, de segített a köztük fennálló korlátok lebontásában is.
Speciális sportnap a Rudasban
Fotók: Laczkó IzabellaA megnyitón Barta Endre, Dunaújváros alpolgármestere megjegyezte, nem véletlen ad otthont egy iskola ennek a rendezvénynek, hiszen a sportnap a résztvevőknek fontos leckét tanít: megmutatja, hogy a közösség ereje áthidalja a különbségeket. A megnyitót követően elstartolt a fogyatékkal élők számára nagy kihívást jelentő versenyszámok teljesítése. A sportnapon többek között a Jószolgálati Otthon Közalapítvány gondozottai vettek részt, akik nagy lelkesedéssel kezdtek neki az állomások végrehajtásának. A hat állomás feladatai között tekebábu döntés, célba dobás, helyből távolugrás is szerepelt. Az ellátottak ügyesen teljesítették az izgalmas, változatos kihívásokat, a Rudas iskola diákjai pedig előszeretettel segítették fogyatékkal élő embertársaikat.