2023.11.30. 13:34
A külterületi utak felújításával is segíti a vidéket a kormány
A kormány kiemelten fontosnak tartja a vidéki térségek megerősítését, a gazdaságok versenyképességének megőrzését és a megfelelő infrastruktúra biztosítását; a külterületi utak felújításával is segíti a vidéket – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az MTI-nek küldött közlemény szerint.

Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
A tárcavezető kiemelte, a magyar vidék olyan tartalékokkal rendelkezik, amelyek az állandóságot nyújtják ebben a gyorsan változó, gazdasági és társadalmi kihívásokkal teli időszakban is. Éppen ezért mindent meg kell tenni az agrárium és a vidék megerősítéséért.
Kifejtette, a kistelepülések számára rendkívül fontosak a jó minőségű külterületi utak, amelyek összekötik a tanyákat, a vállalkozások telephelyét a településsel, és segítik igazi gazdasági egységként működni e településeket. Így a komfortosabb élet mellett hozzájárulnak a gazdasági fejlődéshez is.
Nagy István hangsúlyozta, továbbra is lehetőséget kívánnak teremteni az önkormányzatok számára a külterületi közutak fejlesztésére. Az ezzel kapcsolatos felhívás várhatóan 2024-ben válik elérhetővé. „Az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is számítunk arra, hogy a helyi közösségek, a helyi önkormányzatok partnerek lesznek abban, hogy közösen folytathassuk a helyi infrastruktúra, a lakosság számára elérhető szolgáltatások fejlesztését” – fűzte hozzá a tárcavezető a minisztérium közleménye szerint.