Összefogás

2023.09.19. 13:00

Egy tonna szemetet szedtek így össze

A város idén is csatlakozott a World Clean­up Day programhoz, vagyis „a takarítás világnapja” eseményhez.

Duol.hu

Fotó: Ihász Martin

Az egyik helyi sportszer­áruház, valamint a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség „Jót Szívből Dunaújvárosért!” szekciója szervezte meg a tavalyi évhez hasonlóan városunkban az erdei tornapályán és a kapcsolódó területeken ezt a megmozdulást. 

Fotó: Ihász Martin

Az időjárás kimondottan kedvezett az eseménynek, amely nagy sikert aratott, hiszen mintegy nyolcszázan húztak kesztyűt, ragadtak szemeteszsákot és választották ezt a programot szeptember 16-án, szombaton a környezet megóvásának érdekében. A lelkes önkéntesek több mint ezer kilo hulladéktól szabadították meg a környezetet. A szervezők elmondták, hogy ez a megmozdulás egyúttal az illegális hulladéklerakás elleni küzdelem is. Az önkéntesek jellemzően lakossági, vegyes hulladékot találtak, de szétdarabolt szekrény, bevásárlókocsi, üres üveg és építési hulladék is került elő a fák és a bokrok tövéből – áll a „Jót Szívből Dunaújvárosért!” szervezet szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában