2023.09.18. 11:00
Adótartozással nem egyszerű a csúcsszezonban és az után sem
Fotó: Shutterstock
A nyári időszak turisztikai csúcsszezon, így a műemléki és egyéb látványosságokat üzemeltető vállalkozások, valamint az éttermek, kávézók sok vendéggel, nagy forgalommal számolhatnak, kaptuk a tájékoztatást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal sajtószóvivőjétől. Hozzátéve az alábbiakat:
Nyilvánvaló, hogy a nyári hónapokban olyan munkavállalókat is célszerű foglalkoztatniuk a fent említett vállalkozásoknak, akik csak a főszezon idején segítik ki a munkaviszonyban álló személyzetet. A Nemzeti- Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az alkalmi foglalkoztatás szabályszerűségét is vizsgálják.
A revízió látókörébe olyan adóhátralékos cégek kerültek, amelyek alkalmi munkavállalókat foglalkoztattak. A vállalkozások a turisztikai főszezonra koncentrálva választották az egyszerűsített foglalkoztatást, ami mezőgazdasági, turisztikai idénymunkára vagy alkalmi munkára létesíthető. A társaságoknak egyéb korlátokra is figyelemmel kell lenni az egyszerűsített foglalkoztatás alkalmazása során. Ilyen például, hogy azok a cégek, amelyek minimum 300 ezer forint adótartozást halmoznak fel az egyszerűsített foglalkoztatáshoz kapcsolódó, illetve azt kiváltó adókban, mindaddig nem élhetnek ezzel a megoldással, amíg ki nem egyenlítik az állam költségvetésével szemben felhalmozott tartozásukat. A NAV az említett vállalkozásoknál jogkövetési vizsgálatokat végzett, ami a hibajavítás esetén nem jár szankciókkal. A megoldás mindegyik esetben az volt, hogy az alkalmi foglalkoztatást munkaviszonyra javították önrevízióval. Így az adóbírságot és a késedelmi pótlékot elkerülve teljesítették a több millió forint, foglalkoztatást terhelő közteher megfizetését.