Képespuszta

2023.08.04. 14:00

Legendás alkotótábor, ahol több mint kétezer diák nyaralt

A képespusztai táborhelyet harminc évvel ezelőtt összefogással és támogatással hozta létre a dunaújvárosi Arany János iskola tanári és szülői közössége továbbá a falu lakói. Képespusztán azóta már több mint kétezer kisdiák táborozott, alkotott és nyaralt.

Török Tímea

Fotó: Amatőr

Az Iskolánkért, iskolai tábor létesítéséért Alapítvány 1991-ben jött létre. Célja a képespusztai táborhely fenntartása és fejlesztése volt. 1993-ban szervezték az első tábort, amelyet mintegy tíz évig osztálytáborok követtek, majd a teljes tagozatnak is szerveztek közös táborokat. 2012-től a Rudas grafika szakosainak is tartottak egy-egy turnust. A pandémia óta pedig elkezdtek nyitni a térség más iskolái felé is. 1993-tól 2011-ig a legendás rajztanár és túraszervező, Horváth Éva vezette a táborokat, és Pomázi Károly volt a kuratórium vezetője. Őket váltották 2011-től Horváth Zsuzsi és Bősze Lajos. 2021-ig Dancs Esztella is velük dolgozott, mint a harmadik kurátor, tőle vette át a stafétát Molnár Tamás. A tábor korszerűsítése folyamatos cél, ezért fáradhatatlanul pályáznak, most éppen a Magyar Falu Programban felújításra. Ugyanis a tábor házában szeretnének nyílászárókat cserélni, és ki szeretnének alakítani egy matracszállást a tetőtérben.

Horváth Zsuzsit az alapítvány kuratóriumának elnökét kérdeztük a közelmúltban véget ért táborral kapcsolatban.

– Harminckét gyerek, hat középiskolás segítő és húsz felnőtt önkéntes részvételével zajlott a táborunk. A közhasznú társadalmi munka nélkülözhetetlen a nonprofit szervezeteknek. Képespusztán ez hangsúlyozottan igaz, mivel itt mindent önkéntesek végeznek. Évről évre mintegy huszonegynéhány önkéntes segítő, támogató, szülő és tanár részvételével szervezzük táborainkat – akik gyakran a táborozáson jelen sincsenek. Az ellátott feladatok a tavaszi metszéstől, egyéb zöld munkáktól, a tábori lángossütésen át, a táborhely év végi téliesítéséig tartanak, és még gyakran azon is túl. Ebben az évben a turnus alatt a hátteret biztosították: Rend Izabella, Eke Annamária, Kantár Kristóf, Szigeti Sári és Szerdahelyi Mária, valamint a Pécsi Egyetem Művészeti Karának hallgatói a művészeti programért feleltek. Véleményem szerint Iza munkatársaival az elmúlt két évtized legjobb szakmai programját állította össze és valósította meg, egészen fantasztikus munkát végzett, ezzel igazi alkotótábor hangulatot teremtett.

– Molnár Tamás volt a szabadidős programok illetékese, a csapatversenyektől kezdve a kincskeresésen át a kviddicsig, jobb keze

ebben Biró Gergő volt jobb keze. A programvezetőket a csoportvezetők támogatták: Szigeti Franciska, Molnár Rebeka, Kozma Evelin, Garbacz Ferenc, Molnár Róbert és Rend Viola. Ők voltak azok, akik mindig mentek a gyerekekkel, ébresztőtől gyakorlatilag takarodóig, szünet nélkül, és az üresjáratokban fáradhatatlanul tollasoztak, labdáztak, társasoztak velük.

– Kevésbé a rivaldafényben egy másik csapat is dolgozott: az ő feladatuk a tábor üzemeltetése, rendben tartása, a bevásárlás és az étkeztetés volt. A tábori konyhát Szendrei Zoltán vezette. Az ő munkáját támogatta Pásztor Mihály, Pásztor Brigitta, Túri Beáta, Rendes Gábor, Tóth Andrea, Sándor József, Kozma Ivett. A két csapat között voltak átjáró embereink is, ők mindig ott segítettek be, ahol épp szükség volt, akár a túrán kellett kísérni a gyerekeket, akár krumplit pucolni ötven főre: Für Valentina, Kuthy Zsófia, Popán Dominik, Sütő Nóra és Boros Tamás. A beszerzés és a mindent javítás tradicionálisan Bősze Lajos feladata volt.

– Idén július közepén ért véget a tábor. Mi, önkéntesek is visszacsobbantunk már a munkába. Közben pedig ülepedik szépen, hogy mi minden történt velünk a táborban. Volt néhány szép jubileumunk: Tóth Andrea és Sándor József önkéntesünk már a tizedik évüket töltik az alapítványunknál, nekem most volt húsz éve, hogy először Képespusztán táboroztattam, maga a tábor pedig harmincéves.

– A tábor tíz napja alatt a táborozók közösséggé kovácsolódtak. Nagyon ritka szituáció, amikor ennyire különböző korú gyerekek vannak együtt, itt a legkisebb ugrifüles hatéves volt, a legnagyobb „gyerekünk", pedig már IKSZ-es (Iskolai Közösségi Szolgálat), azaz középiskolás. A különböző kirándulások, játékok, az alkotómunka és a csapatversenyek mind azt a célt szolgálták, hogy a gyerekeknek igazi közösségi élményt nyújtson ez a tábor. Ezért nehéz pillanat mindig, amikor hazaindulnak a gyerekek, mert el kell engednünk azt a csapatot, amelynek tagjai pár napja még nem ismerték egymást, most meg már a jövő évi táborra készülnek (ki hol fog aludni, mikor legyen takarodó, mi legyen a program...). Azonban annak nagyon örültünk, hogy sok szülő részt vett a kiállítás megnyitóján, így nekik is megmutathattuk, min dolgoztunk a tábor ideje alatt. Sőt, Képespuszta Híradót is készítettünk, amelyekben minden nap maguk a gyerekek számoltak be arról, hogyan telt a napjuk és milyen alkotások születtek aznap. Hihetetlenül büszke vagyok az önkéntes csapatunkra, mert évről évre azon dolgozunk – év közben is –, hogy egyre jobb és jobb táborokat tudjunk tartani. Szóval... jövőre, veletek, Képespusztán! – mondta el Horvát Zsuzsi a képespusztai tábor vezetője

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában