Felüdülés a kánikulában

2023.08.23. 15:00

Frissítőket osztottak a járókelőknek az aktivisták

Az elmúlt napok szinte elviselhetetlen hőségében a szó szoros értelemben valódi felüdülést nyújtott a városlakóknak a Jót, Szívből – Dunaújvárosért akciócsoport legutóbbi „1 Csepp frissítő mindenkinek” elnevezésű kezdeményezése.

Török Tímea

Fotó: Laczkó Izabella

Az orvosok szerint a rendkívüli meleg nemcsak a beteg és idős, hanem még az egészséges szervezet számára is intenzív megterhelést jelent. Az alvászavarok miatt sokan nem tudják kipihenni magukat, napközben pedig fáradtak, tompák, ingerültek, emellett csökken a fizikai és a szellemi teljesítőképesség is. Az alváshiány az immunrendszert is gyengíti, ezért az egészségügyi szakemberek azt tanácsolják, hogy amikor csak tudunk, pihenjünk le, akár rövid időre is. Ugyanakkor a napi teendők között is tartsunk többször szünetet, és pótoljuk a folyadékveszteséget. A rekkenő hőségben lehetőség szerint kerüljük a direkt napsugárzást. Nagyon fontos a bőséges folyadékfogyasztás is, ugyanis fokozott a kiszáradás veszélye. Lehetőleg csapvizet vagy ásványvizet válasszunk, a kávét és az alkoholt kerüljük. Ezenkívül az ásványi sók pótlásáról is gondoskodjunk, de ne fogyasszunk nehéz, zsíros ételeket: részesítsük előnyben inkább a gyomrot kevésbé terhelő fogásokat és a gyümölcsöket.

Fotó: Laczkó Izabella

A Jót, Szívből – Dunaújvárosért jótékony csapat aktivistái a tavalyihoz hasonlóan idén is frissítőket osztottak a legnagyobb kánikulában a dunaújvárosi 1. számú postahivatal előtti téren az arra járóknak hétfőn délután. Az is megtudtuk a helyszínen, hogy a hűsítő akció során a 200 gombóc fagylalt mellett 500 palack hideg ásványvíz, 18 kiló banán és alma, valamint szörp és több karton alkoholmentes sör találhatott gazdára az akciócsoport és a támogatók jóvoltából.

A jótékony csapat következő megmozdulása szeptember közepén várható. A Decathlonnal közösen a nemzetközi szemétszedés napján, a World Cleanup Day nevű eseményen, együtt gyűjtenek szemetet az erdei tornapályán. Bárki csatlakozhat az eseményhez szeptember 16-án 10 órától 14 óráig. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában